Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Esztétikai mércével mérve aligha mondhatnám azt, hogy a számomra egyelőre ismeretlen francia rendezőpáros, Agnes Obadia és Jean-Julien Chervier filmje magvas művészi alkotás lenne. Ám azt hiszem, maguk a szerzők sem tartanának igényt ilyen elismerésre. Másfelől viszont bátran állítom, hogy a Rózsatövis kedves, játékos, helyenként mulatságos munka, amely egyetlen kérdéssel foglalkozik, nevezetesen a kamaszkor szexuális ábrándjaival. Ábrándjaival – mondom, és nem problémáival. Az valami más, valami komoly dolog lenne, feltehetően valós kérdésekkel, lélektanilag megalapozott megközelítéssel. Ez esetben a szerzők nem kívánnak mást nyújtani, mint egy viháncoló kedvű, egyoldalúan eltúlzott s ebből következően felszínes mozidarabot, amely lehatárolja hősei világát, egyneművé egyszerűsíti gondolkodásukat. Végül is persze, miután ezt következetesen vállalják, meg sem próbálják azt a látszatot kelteni, mintha ennél többre vállalkoznának – nincs is baj. S mert mindezt mértékkel teszik, szinte sehol nem tévednek le a jó ízlés ösvényeiről – akár szerethetjük is ezt a filmet.
Dramaturgiája igen egyszerű. Az első bő fél órában a lány, Roudoudou világával ismerkedünk, ahogy megpróbálja a maga módján felderíteni a szexualitás kérdéseit, a maga vágyait és elképzeléseit. A kislány – Julie Durand korához képest igen érett alakításában – csúnyácska, jelentéktelen. Egész jelenléte, magatartása megóv attól, hogy másra terelje a figyelmünket, hogy a kelleténél komolyabban vegyük bizarr érdeklődését. Ezt igazolja, hogy a szerzők időnként átmennek az animációs film játékos stilizációjába, tovább oldva ezzel a hangulatot.
Aztán úgy a félidő táján átváltunk egy másik világba, nevezetesen Roudoudou problémáinak hímnemű változatára. Romain, a kamaszfiú – típusában, habitusában a lány adekvát változata – hasonló buzgalommal próbálja magában feltárni ezt a világot, kedvesen naiv bumfordisággal. Alexis Roucout alakítása egy kissé elmarad a „női" főszereplő telitalálatos játékától, kicsit kevésbé színes és változatos, de végül is nem okoz csalódást, meg tud felelni a feladatnak.
A film utolsó néhány percében természetesen összetalálkoznak valahogy, és fellobban közöttük a kamaszszerelem. A film dramaturgiai szövése, szándéka azonban erre már csak kevés helyet ad. Nem bontja ki ennek esetleges líráját, nem bonyolítja a történetet. Viszonylag egyszerűen és rövid úton elvezeti őket abba a helyzetbe, hogy talán választ is találhatnak a bennük nyüzsgő kérdésekre. De a válasz már nem tartozik ránk, a nézőkre, a szerzők egyszerűen otthagyják hőseiket a küszöbön, következik a „vége" felirat, s mi – ha akarunk – eljátszhatunk a gondolattal, milyen ügyetlenségek következhetnének a már nem látott pillanatokban.
Bán Róbert
