Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Amerikaiként mi késztette magyar történelmi téma feldolgozására? - kérdeztük a szerzőt.
- Az egyetemen történelmet tanultam, innen a különböző helyek és kultúrák iránti vonzódásom. 1996-ban érkeztem Magyarországra, nem regényíróként, hanem mint egy amerikai cég ügyvezető igazgatója. Amikor az olimpiai reklámkampányon dolgoztunk, találkozhattam jó néhány akkori és régebbi magyar olimpiai bajnokkal is. Elbűvölve hallgattam a különböző sportágak történeteit. Nehéz viszont az olimpiák drámai pillanatairól beszélgetni Magyarországon anélkül, hogy valaki meg ne említené például a melbourne-i olimpián lezajlott magyar-szovjet vízilabda-mérkőzést, amely nemes egyszerűséggel vérfürdő néven vonult be a sporttörténelembe. Már maga az elnevezés is felkeltette érdeklődésemet, amelyhez társult még az egyetemi történelemszemináriumokon az elbukott 1956-os magyarországi forradalomról megszerzett ismeretanyag. Így hát kutatni kezdtem, beleástam magam e korba, egyben alaposabban tanulmányoztam e híres mérkőzés hátterét, amely számomra metaforaként tükrözi az akkori magyar érzéseket.
- Személyesen is találkozott a forradalom szemtanúival?
- Igyekeztem minél többekkel beszélni, akik a valóságban részt vettek a regényem leírta eseményekben. Könyvem megírásában sokat segített Király Béla, Pongrácz Gergely vagy éppen Gyarmati Dezső, az 1956-os vízilabdacsapat kapitánya. Igazából a mögöttes történetek fogtak meg az olimpiát megelőző néhány héten Budapesten lezajlott eseményekből, amelyek végül a játékokon a sportolók súlyos konfrontációjához vezettek.
- Nem véletlenül beszélgetünk Budapestről épp Budapesten.
- Valóban nem. Amint egyre többet tanultam Magyarországról, az ország történelméről, megszerettem a magyar embereket, és elhatároztam, itt fogok élni. Letelepedtem, itt teremtettem új otthont magamnak. Az írás mellett jelenleg a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tanítok.
- Mi volt a legérdekesebb felismerése a könyv megírása során?
- Rádöbbentem, hogy a magyarok is inkább csak esemény voltában ismerik a történelmet, az egyéni tettekről, az úgynevezett névtelen hősökről alig tudnak valamit. Felfedeztem tehát, hogy tudatlanságommal nem vagyok egyedül. A legtöbb 1956 után született magyar embert teljesen összezavarták az egymásnak ellentmondó beszámolók arról, ki mit és miért csinált abban az embert próbáló időszakban, amelyet én természetesen kívülállóként látok csupán.
- Hogyan foglalná össze röviden regénye cselekményét?
- Főhőseim, két fiatal egyetemista, Gabriella és Péter: résztvevői a forradalomnak. Szerelmesek, de a történések elsodorják őket egymástól. Harcolnak a forradalomban, ki-ki a maga módján. Szenvedéseik sem törik meg azonban érzelmeiket. A harmadik főszereplő Béla, az ÁVH tisztje, aki szintén Gabriellát szereti. Béla mindkettőjüket keresi, hogy megszabaduljon Pétertől és magának szerezze meg Gabriellát. A folytatást és a befejezést természetesen nem árulom el előre. Annyit tennék hozzá végül: témámhoz igyekeztem objektíven közelíteni, azzal a szándékkal, hogy egy bámulatos történetet osszak meg az olvasóval, aki - miközben az ábrázolt időről valami újat megtanul - remélem jól szórakozik.
Sz. R.
