Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Még mindig millennium: most az 1001-ben alapított Győri Egyházmegyéé. Az évforduló azonban korántsem csupán lokális érdekű. A helyi Püspöki Kincstáré ugyanis az ország egyik legértékesebb vallási műtárgy- és könyvgyűjteménye. A liturgikus műveknek ez az együttese három nagy kollekciót foglal magában: a székesegyház évszázadok során feldúsult kincseit, a püspöki palota berendezését és használati eszközeit, valamint az Egyházmegyei Múzeum ötvösremekeit, képeit-szobrait, ón- és textíliarelikviáit. Mármost, ha akadna is magszállott, laikus vagy értő művészetrajongó, aki e felmérhetetlen becsű nemzeti vagyonrész darabjait egytől egyig sorra végignézegetné, az sem látna mindent. Legalábbis annyira apróra biztosan nem, ahogyan most, egy kiadvány jóvoltából, amelyben a legparányibb miniatűrjeikben is elébünk tárulnak a látogató elől egyébként rejtezkedő részletek. Könyvészeti remekművet lapozgathat, aki (nem kevés pénzért persze) megvásárolja, akár már karácsonyi ajándékul, a Magyar Könyvklub nemzetikincs-sorozatának A Győri Püspöki Könyvtár című friss darabját. A 136 oldalas, nagy alakú album szakszerű, következésképp kevéssé mesélős-olvasmányos, inkább szikáran ismeretközlő szövegéhez (a szerző: H. Kolba Judit) Hapák József készítette a fotókat. Az ő művészetét minősítette már a Pannonhalmát bemutató tavaly megjelent kiadvány is. E mostani teljesítménye azonban a tárgyfényképezés magasiskolája: megvilágításai elhitetik a színek (köztük a legnehezebben fotózható arany) tökéletes eredetiségét, a plasztikus művek ábrázolásai pedig szinte elődomborodnak a papíron.
Amit a gyönyörű kiállítású kötetben kifogásolhatunk, az a kiegészítő apparátus hiánya. Nincs tartalomjegyzék, név- és tárgymutató. Ez a hiányérzet is a könyv érdeméből következik azonban: a szöveg olyan bőséggel szolgáltatja a művészettörténeti, művészi-szakmai és történelmi-várostörténeti információkat, hogy illenék kissé megkönnyítenie az olvasás közbeni pontosabb eligazodást.
S ha már a neveknél tartunk: büszkén értesülhetünk a fejezetekből arról, hogy a műveket alkotók sokaságában a híres külhoniak mellett milyen sok magyar van. A mindenkori hazai alkotótehetség szívósságára pedig beszédes példa a szöveg kevés anekdotikus részletének egyike: egy győri kardcsiszárt „a város” 1750-ben eltiltott az ötvösmesterség gyakorlásától (vajon miért?). Ő 1768-ban mégis elkészítette az ószövetségi jelenetekkel díszített barokk-rokokó kelyhet, a mai kincstár ékességéül. Honfitársunk neve különben – amely után a kelyhet is így hívják – Josephus Liebl volt.
(Hárs)
