Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mindennapjaink elmaradhatatlan kísérője, a hagyma a valóságban kettős életet él. Miközben magától értetődő mozdulattal süllyesztjük szatyrunkba a piacon, eszünkbe sem jut, hogy nincs még egy növény, amelyet annyi misztikus történet, vallási hiedelem övezne, mint ezt.
A hagyma előéletét - vad ősét - nem ismerjük. Szemet könnyeztető csípősségével, pirítás, főzés közben étvágygerjesztővé átlényegülő pikáns aromájával úgy jelent meg a történelem kezdetén mai formájában, ahogyan Pallasz Athéné pattant ki Zeusz fejéből hajdanában.
Nem ok nélkül hivatkozom a mitológiára: az egyiptomi sztéléken, a sírkamrák hieroglifái között a hagyma az istenek társaságában jelenik meg, a növekedés, a termékenység szimbólumaként. Évezredekig megmaradt ezen a magaslaton. A rómaiak taszították le onnan, amikor a köznép ételízesítőjévé tették. A gazdagok, az előkelők kerülték a hagymát, ők keletről importált, drága fűszereket használtak inkább vagy a furcsa ízű garummal - halpáccal - zamatosították ételeiket. Plautus egyik vígjátékában megvetően szól egy mihaszna naplopóról, „aki úgy bűzlik a hagymától, mint a gályarabok”. Atheneus óva int a hagyma fogyasztásától, mert „a borjúláb, a hagyma és a csiga a gyomorban nehezen emészthető gombóccá válik és megterheli”.
A mohamedánok sem bántak jobban a hagymával. Létezését egyenesen a sátánnak tulajdonították, olyképp, hogy mikor a gonoszt kiűzték a paradicsomból, eszeveszetten menekült, s ahová a jobb patájával lépett, ott vöröshagyma, ahová a ballal, ott fokhagyma termett. Talán levének kéntartalma miatt rokonították a hagymát az ördöggel, akinek a lehelete az ő mitológiájukban is kénköves, akárcsak a miénkben.
A magyar konyha kedveli a hagymát és élni is jól tud vele. Számtalan ételünk ízét, aromáját a vöröshagyma adja, termelésével a makói hagymások nemzetközi hírt vívtak ki maguknak, nem is szólva a fokhagymáról, amely azonkívül, hogy ételeink kedvelt ízesítője, még jót tesz az egészségnek is. (Hippokratész a gyógyszerek közé sorolta, megjegyezve, hogy „a fokhagyma kiváló izzasztó, elősegíti az emésztést és a veseműködést”.)
Mindazonáltal - bármily komoly hagymafogyasztók vagyunk is - meg kell állapítanunk, hogy a világon termesztett sokféle hagymának mi csak igen kicsiny hányadát fogyasztjuk. Nincs nálunk jelen a temérdek különféle nagyságú, formájú, színű és ízű hagyma, amelyeket egy olasz vagy francia kisváros zöldségesboltjaiban, piacain árusítanak. A finom ízű rokambolhagyma például, vagy a pikáns kígyóhagyma, amely különös formájáról kapta nevét. A bretagne-i kertészek olyan vöröshagymafélét termesztenek, amely aromáját megőrzi, de nem csípi a szemet, nem könnyeztet. Yffianac hagymának nevezik a breton faluról, ahol kinemesítették. A Hawaii-szigeteken olyan finom ízű, aprócska, zöld húsú hagymát nevelnek, amely gyümölcsnek is beválik. Az utóbbi jó néhány esztendővel ezelőtt azzal lett világhírűvé, hogy Frank Sinatra ládaszámra hozatott magának belőle Amerikába. A Texasban termelt Granex hagymafajta ezzel szemben olyan csípős, mint a tűz, de ezzel együtt népszerű és kelendő.
A hagymát a XV. század közepéig nem termesztették Magyarországon. Bonfini feljegyezte krónikájába, hogy Beatrix királyné - Mátyás király hitvese - igen boldog volt, amikor remek ízű hagymát kapott ajándékba Itáliából. Alighanem ezt követően történt meg a magyar konyha és a vöröshagyma „nagy találkozása” és fél évezred után, mi, késői utódok még mindig hálásan élvezzük e találkozás kellemes következményeit. El sem tudnánk képzelni a magyaros fogásokat vöröshagyma nélkül.
Halász Zoltán
Hozzávalók: 75 dkg vöröshagyma, leveszöldség, 25 dkg burgonya, 1 1/2 dl száraz fehérbor, 2 dl tejföl, 2 dkg füstölt szalonna, tárkony, só, bors.
Elkészítése: a vöröshagymákról lehúzzuk a hártyát, a tetejüket levágjuk, közepükbe lyukat vágunk. Eközben a leveszöldséget és a burgonyát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a tárkonyt is hozzáadjuk, megsózzuk. Lábosban, a bort is ráöntve, fedő alatt puhára pároljuk az egészet. A hagymákba vágott üreget belül sóval, borssal meghintjük, a villával összenyomkodott párolt zöldség-burgonya keveréket a hagymák üregeibe töltjük. A hagymák levágott tetejét visszarakjuk.
A megtöltött hagymákat tűzálló tálba rakjuk (állítjuk), leöntjük a tejföllel, amit előzőleg egy kis sóval ízesítettünk. A tűzálló tálat, benne a hagymákkal, előmelegített sütőbe tesszük és negyedóráig sütjük fedő alatt, közepes lángon. Majd levesszük a fedőt a tűzálló tálról és tovább sütjük, amíg a hagymák külső burka szépen megpirul. Melegen tálaljuk.
