Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Ha egyetlen jelzővel próbálnám összegezni ennek az új angol produkciónak az összhatását, aligha találnék rá alkalmasabb kifejezést: ez egy bájos film. A szó legjobb, legtisztább, legelismerőbb értelmében. Nem kiemelkedő, nem lenyűgöző, nem megrendítő. Nem - egyszerűen csak kedves, megnyerő, szórakoztató. Valószínűleg ilyen volt már az a tárcasorozat is, amely a kilencvenes évek derekától folyamatosan jelent meg az egyik londoni újságban, majd könyvformában kiadva négymilliónyi olvasóhoz jutott el. Két jó szemű producer még a tárcák megjelenése idején figyelt fel és csapott le az írásmű megfilmesítési jogaira, és ugyancsak jól járt vele.
A rendezői feladatot egy tapasztalt dokumentum- és reklámfilmrendezőre, Sharon Maguire-ra bízták, aki a szakma más területein felhalmozott ismereteit jól konvertálta első játékfilmjének megformálásába. Megvolt benne az a nélkülözhetetlen alázat, amellyel alárendelte magát a feladat korrekt megoldásának, nem akart trükkökkel, meglepő hatásokkal feltűnni, csak jó mesterségbeli tudással, ízléssel megvalósítani a feladatot. És ezt - dicséretére legyen mondva - megtette. Jó társra talált ehhez a tapasztalt Stuart Dryburgh operatőrben, aki a célnak tökéletesen megfelelő képeket formált, kellemes vizuális hatást keltve. A film hatásának és sikerének - ez volt a múlt esztendő kiemelkedő slágere a brit filmgyártásban - legfőbb titka, mindezeken túl, a főszereplő kiválasztásában rejlik. A színésznőt Renée Zellwegernek hívják és ezeken a hasábokon, néhány hónappal ezelőtt, már lelkesen dicsértem a Betty nővér című film címszereplőjeként (NAPI Gazdaság, 2001. március 16., 21. oldal). Zellweger nem angol, hanem amerikai színésznő és ez a választás jókora felháborodást keltett a brit médiában. Annál is inkább, mert a hölgynek erős texasi akcentusa volt, amellyel - az anyanyelvére oly kényes Angliában - aligha lehetett volna felvevőgép elé állni. Így aztán hónapokkal a forgatás megkezdése előtt Zellweger elkezdte tanulni az igazi angolt. S hogy kipróbálják, szereztek neki egy állást egy londoni kiadónál, ahol álnéven gyakornokként dolgozott egy ideig. Méghozzá olyan sikerrel, hogy munkatársai közül senki nem is sejtette, ki rejtőzik a Bridget Cavendish álnév alatt. S még egy szokatlan áldozatot is vállalt. Felszedett vagy hat kilót, hogy küllemében is megfeleljen a szerepe feltételeinek. Mindez nem volt hiábavaló. Renée Zellweger tökéletes Bridget Jonesszá alakult, kedves és olykor elviselhetetlen, okos és együgyű, s mindenekelőtt - de a maga számára is leplezve - szereleméhes. Mindezt ezernyi apró rezdüléssel, végtelenül gazdag színészi palettával jeleníti meg, így egy pillanatig sem juthat eszünkbe: akit látunk, az egy színésznő, s most éppen alakít egy figurát.
Jól kiválasztott partnereket is kapott Hugh Grant és Colin Firth személyében, akik megfelelő iróniával ellensúlyozzák szépfiúságukat és jó társak az egész megformálásában.
Hadd summázzam még egyszer: a Bridget Jones naplója elbájoló film. Én örülök, hogy láttam, remélem, a nézők is így lesznek vele.
Bán Róbert
