Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Utánozhatatlanul gazdaggá teszik a mediterrán étkezést a „tenger gyümölcsei” – a kagylók, rákok, halak –, amelyekből számtalan fogást kreált a tengerparti országok konyhája, a francia halleves, a bouillabaisse különféle változataitól a libanoni samak taratorig, amelyet leginkább tengeri sügérből készítenek. Az utóbbinál a halat olajjal, borssal bedörzsölik, kemencében megsütik és darált mandulából, halléből, valamint citromléből készült mártással szervírozzák.
A statisztikák szerint az összes mediterrán ország közül a spanyolok a legnagyobb kedvelői a tenger gyümölcseinek. A legtöbb a kagylóféleségekből fogy náluk: a kagyló „tengerész módra”, olivaolajban pirítva, borban párolva, fokhagymával ízesítve és petrezselymes zsemlemorzsával tálalva közkedvelt előétel. Olyan különlegességeket is kreált a spanyol konyha, mint a homár csokoládéval, amihez a homárt olivaolajban, fokhagymával megpirítják, majd a levéhez sherryt adnak és szerecsendióval, borssal ízesítik. Ehhez csokoládét adnak, majd az egészet a homárra öntik és tűzálló edényben összesütik. Persze a főszerep nem az ilyen extravagáns fogásoké, hanem az olyan köznapiaké, mint a rizotto tintahallal, vagy a tőkehal zöldpaprikával és paradicsommal. Akárhogyan is: a halnak kitüntetett szerepe van a mediterrán konyhákban, sok helyen egyenesen mágikus jelentőséget tulajdonítanak neki. Tuniszban például házasságkötés után az ifjú párnak egy nagy hal fölött kell átlépnie, mert úgy tartják, hogy boldogság és szerencse lesz az osztályrészük, ha ezt megteszik. Sokan halat hímeznek a kendőikbe, terítőikbe, mások halat vésetnek az ékszerekbe, fémtárgyakba, mert hitük szerint az megvéd a szemmel veréstől.
Az étkezés befejezéseképpen az „urak” – leginkább Franciaországban – csak sajtot fogyasztanak édességek helyett, mert ez állítólag így „férfias”. Valójában persze a többség arrafelé is igényli, sőt imádja az étkezést megkoronázó desszerteket: ilyen például a borból, tojássárgájából és cukorból készülő „zabaglione”, amelyből a legfinomabbat a római Café Grecóban kaptam, vagy a spanyol delicias de almendra, a „mandula-gyönyörűség”, amelynek tésztája darált mandulából, tojásfehérjéből, cukorból készül, némi rum hozzáadásával. Sok desszert készül a Mediterráneum csodás gyümölcseiből: a görög fügerudat darált fügéből, mogyoróból, reszelt narancshéjból készítik, porcukorral gyúrják össze és „kolbászkákat” formálnak belőle. A narancsos almához a reszelt almát narancslével keverik össze, majd tejszínhabot adnak hozzá és jól behűtve, poharakban tálalják.
A baklaváról nem tudni pontosan, hogy melyik mediterrán országban született. A mandulával, dióval, pisztáciával töltött és narancsziruppal leöntött rétesféleség egyesek szerint Törökországban keletkezett, mások szerint Görögországban kezdte meg pályafutását. Annyi bizonyos, hogy - a mi ízlésünk szerint - túlságosan édes. Szerencsére nálunkfelé igencsak előnyére változott almás, túrós, mákos, meggyes és egyéb rétessé az évszázadok során.
Halász Zoltán
