Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bevallom, nem ismerem Alan Rickman nevét, aki ezt a filmet rendezte. Lexikonjaim egyikében sem tudtam nyomára akadni. Munkáját nézve akár pályakezdő, fiatal is lehetne, de mindenképp azok közül való, akik nagyon felkészültek, kiválóan ismerik a filmcsinálás mesterségének eszközeit.
A Téli vendég nem tartozik a megszokott, szabványos filmek közé. Először is nincs a hagyományos értelmében vett cselekménye, bár nagyon sok minden történik abban a százegynéhány percben, ami a képernyőn lepereg. Szereplői négy generációból kerülnek ki. Négy páros, akik megjelennek, akik részesei az eseményeknek. A négy pár története nem függ össze, nem is igen kapcsolódik egymáshoz. Az előtérben Elsbeth, az anya és Frances, a lánya között zajló különös parádé áll. Gyűlöletből és szeretetből összefonódó csendes perpatvaruk tölti ki azt a délelőttöt, ami alatt az események lejátszódnak. Hosszú sétájukat a megragadóan kopár, téli skót tájon a két egymásba kapcsolódó és állandóan váltakozó érzelem teszi feszültté. A két nő, a már régen magányos öregasszony, s nemrég megözvegyült, talaját vesztett leánya között egymásért és egymás ellen zajlik a csendes csata spirálba tekeredő ismétléseinek párviadala. A másik páros két fiatalember, Frances fia és egy lány kapcsolatának megszületését rajzolja fel, ugyancsak fordulatokkal teljesen a megismerkedéstől az egymásra találás elmulasztott lehetőségéig. A harmadik páros talán a legbizarrabb, de nagyon is valóságos. Két öregasszony, akinek időtöltése az újságokból kinézett temetések látogatása. Ez a passziójuk, ez tartja össze őket, teszi elválaszthatatlanná életüket. Két, nagyszerűen kiválasztott színésznő (Sheila Reid és Sandra Vou) formál belőlük lenyűgözően emberi figurákat. A negyedik tandem: két iskolás gyerek, akik úgy döntöttek, hogy a suli helyett a tengerparton töltik napjukat, igazi semmittevéssel. Ők nem egymással, nem az elmúlással, hanem a világgal ismerkednek, teszik meg felfedezéseiket. A négy páros délelőttje párhuzamosan telik, csak az anya és lánya kettőse kapcsolódik egy rövid időre a gyerekekhez.
Mindez nagyon unalmas és sivár is lehetne, de Rickman végig feszültséget tud teremteni, nagyszerű színészvezetéssel gazdaggá formálja a „semmi” perceit, igazi remeklésre ad alkalmat Emma Thompsonnak, akit az elmúlt évtizedben számos nagyszerű szerepében ismerhettünk meg és a számunkra ismeretlen Phyllida Lawnak, az anya és lánya életre keltésében.
És többségükben gyönyörűek a film képei, a sivár táj, a furcsa ház, a szinte néptelen kisváros utcái remek kompozíciókká válnak, Seamus McCarrey kamerájában.
Nehezen tudom elképzelni Sharman Macdonald színdarabját, amely a forgatókönyv alapjául szolgált, hogyan is tudhatott megszólalni színpadon. De a filmen gazdag, érzelemteli világot teremt.
Mint mondtam, nem ismerten eddig Alan Rickman nevét. De a Téli vendég után úgy érzem, érdemes megjegyezni.
B. R.
