Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A G-8 vezetői rámutatnak: a szabadkereskedelem kulcsfontosságú ahhoz, hogy egy szegény ország tartós gazdasági növekedést érhessen el, mert a világpiacoktól elvágva nem tud fejlődni. Ez azonban egy nagyobb igazság része csak. A szabadkereskedelem a növekedés egyik, de önmagában nem elégséges feltétele. A globalizáció a fejlődő világ egy részét segíti a növekedésben, de emberek százmillióit, sőt milliárdjait hagyja hátra, köztük a világ legszegényebbjeit. Azt tettetve, hogy a globalizáció mindenkin segít, a G-8 országok olyan irreális képet festenek a világról, ami bőséges munícióval szolgál a tiltakozóknak.
A szegény országok leghatásosabb útja a növekedéshez, ha multinacionális vállalatok globális termelési rendszerének részeivé válnak. Ezek a cégek munkahelyeket teremtenek az alacsony bért fizető országokban közvetlen befektetéseikkel, vagy úgy, hogy olyan beszállítókat használnak ezekben az országokban, akik specifikációjuknak megfelelő termékeket állítanak elő, amelyeket aztán szerte a világba – gyakran a multinacionális cég székhelyére – exportálnak. A globális termelésnek ez a folyamata segít a gazdag országoknak, hogy alacsonyabb árú termékekhez jussanak, és segít a szegény országoknak, mert munkahelyeket teremt, befektetéseket vonz, lehetővé teszi, hogy tapasztalatokat szerezzenek a legmodernebb technológiákkal kapcsolatban. Idővel egy szegény ország „felemelkedhet”, és alkatrészek közönséges beszállítójából újítóvá válhat. Korea, Tajvan, Izrael és Írország gyors iparosodása egy generációval ezelőtt multinacionális cégek sztenderd cikkeinek gyártásával vette kezdetét. Ma csúcstechnológiát képviselő gazdaságok.
A globalizáció legnagyobb problémája, hogy a fejlődő világ jelentős része nem vesz részt a folyamatban. Az amerikai kontinensen a közvetlen külföldi tőkebefektetések Mexikóban, Közép-Amerika egyes részein és a Karib-tengeren koncentrálódnak, vagyis azokban az országokban, amelyek közel vannak az Egyesült Államokhoz. Az USA-tól távolabb eső dél-amerikai országoknak sokkal kevesebb jut ezekből a beruházásokból. Ennek következtében Mexikó gazdasága gyorsan növekedett az utóbbi években annak köszönhetően, hogy jelentősen emelkedtek a jövedelmek, gyarapodott a munkahelyek száma és az Egyesült Államokba irányuló export. Eközben Dél-Amerika lassabban fejlődött, vagy éppen visszaesett a gazdasága.
Hasonló a helyzet Európában és Kelet-Ázsiában. Az európai multik jelentős beruházásokat hajtanak végre az olyan, alacsony béreket fizető országokban, mint Lengyelország, Magyarország és Csehország, amelyek határosak Nyugat-Európával – de nem sokat fektetnek be a távolabb eső Romániában, Ukrajnában vagy Oroszországban. Befektetnek az észak-afrikai államokban, mint a közeli Tunézia és Egyiptom, de nemigen hajlandók erre a Szaharától délre. Ázsiában a tajvani cégek beruházásai Kína tengerparti tartományaiba, nem a szegény belső területekre tartanak. Japán szívesebben ruház be a szomszédos Kelet-Ázsiában, mint a távoli Indiában.
Vagyis azok a fejlődő országok, amelyek gazdagok szomszédai, jelentős előnyben vannak más fejlődő országokkal szemben. Természetes előnyüket, hogy kisebbek a szállítási költségeik, gyakran megtoldja a gazdag országok kereskedelempolitikája. Így például a mexikói exportőrök előnyt élveznek az Egyesült Államok piacán az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) tagjaként, ami további előnyt jelent a távolabbi dél-amerikai országokkal szemben. Lengyelország a kereskedelemben és a beruházásokban előnyösebb helyzetben van Oroszországnál, mert hamarosan az Európai Unió tagja lesz, s a nyugat-európai piacokhoz való hozzájutása garantált.
Ez azt jelenti, hogy vannak komoly nyertesei a globalizációnak a fejlődő világban, de sokan nem részesülnek hasznaiból. Sőt, számos országban csökken az életszínvonal. Az egyik probléma, hogy az emberek és a tőke nagyfokú mobilitásának világában a szakképzett dolgozók elhagyják a távoli körzeteket és a világ kedvezőbb helyzetű területein telepednek le. Így például annak ellenére, hogy Afrikában a betegségek súlyos egészségügyi válságot okoznak, afrikai orvosok ezrei vándorolnak ki az Egyesült Államokba, Európába és a Közel-Keletre elfogadható életszínvonal reményében. Ily módon a globalizáció még el is mélyítheti Afrika válságát.
A világ szegény és távol eső vidékein – Afrikában a Szaharától délre, az Andok országaiban Latin-Amerikában, Közép-Ázsia belsejében és Délkelet-Ázsia egyes részein – egyre mélyül a gazdasági válság. Egyes régiók már megadják magukat a betegségeknek és a gazdasági összeomlásnak. Meg kell kezdődnie az értelmes párbeszédnek a globalizáció támogatói és ellenzői között annak a felismerésnek az alapján, hogy bár a globalizáció rengeteg jót tett számos szegény országban, de sok közülük kimaradt ebből, és talán még szegényebbé is válik – részben a globalizáció miatt.
A G–8-nak a találkozón szembe kellene néznie az említett régiók és a világ más részeinek szomorú realitásaival. Ígéretet kellene tennie ezek közül a legelkeserítőbb helyzetben lévő országok teljes adósságának elengedésére és több milliárd dolláros segítség nyújtására a betegségek elleni harcukhoz, különös tekintettel az AIDS-re, a maláriára, a tuberkulózisra és más gyilkos kórokra. Új mechanizmusokat kellene létrehoznia, hogy hozzásegítse a szegények legszegényebbjeit: nekik is jusson rész a technológiai haladás hasznából.
Ha a G–8 vezetői megmutatják a világnak, hogy megértik a globalizáció realitásait, jó és rossz oldalát, és készek segíteni azoknak, akik elmaradnak, azzal megkezdik összezárni a jelenleg egyre szélesedő, veszélyes szakadékot, ami elválasztja egymástól a globalizáció támogatóit és ellenfeleit. Ezzel pedig közelebb hoznák a világot a valós megoldásokhoz.
(A szerző a Harvard Egyetem közgazdasági professzora, az egyetem Nemzetközi Fejlesztési Központjának igazgatója)
Copyright: Project Syndicate
