Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Újra játsszák a mozikban, felújított kópiával, digitalizált hangtechnikával a hatvanas évek egyik csodáját, Richard Lester első Beatles-filmjét, az Egy nehéz nap éjszakáját. Bár jócskán gazdag, szinte viharos múlt állt már az akkor harminckét éves, amerikai születésű, de Angliában megtelepedett Lester mögött, játékfilmesként ez a bemutatkozó munkája. A megbízást Peter Sellersszel forgatott rövidfilmje, a bizarr és különleges Futó című, ugráló és álló stílusú film hozta meg, ez adott bizalmat a producernek. A forgatókönyv megírását Alun Owenre, az az idő tájt neves színpadi szerzőre bízták. Nem valószínű, hogy bárki is sejtette volna, mit eredményez majd a vállalkozás. Mindenesetre a gyártó stúdió nagyon kevés időt adott számukra, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a „Beatles-láz” rövid életű, legfeljebb néhány hónapig tartó lesz. A szűkös gyártási feltételeket az ötletek áradó gazdagsága ellensúlyozta. Lester olyan stílust teremtett, amelynek oldottsága, laza kamerakezelése, viharos tempója alaposan megváltoztatta a vizuális kifejezés megszokott rendjét. Tulajdonképp megteremtette az következő esztendők klip-stílusának technikáját, s nem ő tehet róla, hogy ezt a bravúros elbeszélési módot későbbi utódai a fullasztó ostobaság mocsarába kergették.
Az Egy nehéz nap éjszakája elévülhetetlen remekmű. Szertelen bolondozása, amely tökéletesen vizuális megjelenési lehetőséget biztosít a dalok számára, egyformán hat a nevetőizmokra és az érzelmekre, tökéletesen tükrözi a kor hangulatát, a gombafejűek zsenialitását. A cselekmény vezetése fittyet hány minden hagyománynak, pontosabban szólva korszerű módon eleveníti fel a korai némafilm egyik legfontosabb jellemzőjét, a burleszket, amely a hangosfilm másnemű adottságai következtében elhalt az idők folyamán. A jelenetek laza szerkesztése, a féktelen csúfolódás valójában persze nagyon átgondolt, tudatos rendezői munka eredménye. A meglepetések, a váratlan fordulatok sosem esetlegesek, nem az „ahogy esik, úgy puffan” véletlenszerűsége van bennük, hanem egy új stílus pontos leképezésének eredménye.
Lester következő filmjeiben, az ugyancsak a Beatlesekkel forgatott Helpben és A csábítás trükkjében (amely Cannes-ban sokak meglepetésére elnyerte az Arany Pálmát), tovább folytatja, tökéletesíti nyelvezetét. Még egy remekművet alkot, az 1967-es Petuliát, aztán mintha valamit elvágtak volna. Filmográfiáján a következő esztendőkben még számos filmet találhatunk, igen jókat is, de ezek már semmiben sem különböznek a bevált gyakorlattól, szabványos profi munkák, nem többek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy zseninek indult, aztán filmrendező lett belőle.
Egy, a közelmúltban vele készült interjúban arra a kérdésre, hogy „gondolta-e akkoriban, hogy az Egy nehéz nap éjszakája mérföldkő lesz és a filmesek egy egészen új nemzedékét befolyásolja majd”, így válaszolt: „Azt hiszem, amikor a filmet megcsináltuk, csak annyit tudtunk, hogy a The Beatles nagyon jó és hogy igazán élveztem a zenéjüket. Ami pedig a hosszú életűséget illeti, sosem gondolkodtam rajta, nem is érdekelt. Én csupán azt próbáltam biztosítani, hogy a lehető legtiszteletreméltóbban és legőszintébben jelenjenek meg és úgy, ahogy szerintem maguk is szerették volna megcsinálni a filmet.” Hát ez sikerült. És nagyon jó, hogy újra láthatjuk, gondolom, sok örömöt szerez majd a mai nézőknek is...
Bán Róbert
