Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az argentin válságok ciklikussága szinte felfoghatatlan. Az elmúlt tíz év során privatizálták az ipart és a társadalombiztosítást, liberalizálták a külkereskedelmet, megfékezték a krónikus költségvetési hiányt, javítottak az infrastruktúrán, megerősítették a bankszektort. Mindezeknek, valamint a valuta stabilizálásának köszönhetően olyan gazdasági fellendülés indult meg Argentínában, ami tömegével vonzotta a befektetőket, a külföldi tőkét 1995-ig. Ekkor a gazdaságot visszavetette a mexikói pénzügyi válság, de újra növekedésnek indult, 1998-ig. Azóta viszont elhúzódó recesszióba süllyedt és a kormány csak nehezen tudja elérni az államadósság átütemezését, mindenki a csődtől tart.
Argentína optimistái, Cavallóval az élen, állítják, hogy ezek csak átmenetei problémák, s az ország nehézségeiért a világ pénzpiacainak zavarait és az amerikai dollárnak az euróval szembeni túlzott erejét teszik felelőssé, utóbbi ugyanis rontja Argentína exportjának versenyképességét. Az 1999-es brazil devaluáció is aláásta a versenyképességet, ehhez járulnak az alacsony nyersanyagárak és az argentin mezőgazdasági exportot sújtó protekcionizmus.
Ennek az elméletnek a hívei némileg joggal állítják, hogy az argentin válságért a hitelezők önbeteljesítő jóslatai is felelősek. Mivel Argentínában oly gyakran volt válság, a befektetők mindig a legrosszabbtól tartanak, s a baj első jelére sietnek kivonni tőkéjüket, még mélyebb válságot okozva ezzel.
De azért itt nem csak balszerencséről és önbeteljesítő próféciákról van szó. Az argentin peso, mivel az amerikai dollárhoz kötötték, meglehetősen rugalmatlan, a valuta leértékelődése nem működhet biztonsági szelepként, amikor a gazdaságot külső lökéshullámok rázzák meg.
Hasonlítsuk össze Argentínát egy másik nagy gabonaexportálóval, Ausztráliával, amelyet ugyanezek a lökéshullámok érték el. Az ausztrál dollár az 1997. májusi 78 egyesült-államokbeli dollárcentről 2001. májusára 53 centre értékelődött le. Ez segített fenntartani az ausztrál exportot és mintegy évi 2 százalékos gazdasági növekedést biztosított, miközben az argentin GDP évi 2 százalékkal szűkült. Argentína problémáinak gyökere azonban mélyebbre nyúlik ennél. Az ország azért kiszolgáltatott az olyan külső sokkoknak, mint a mezőgazdasági termékek árának csökkenése, mert elmulasztotta exportjának diverzifikálását, olyanná fejlesztését, amelyben nemzetközileg versenyképes ipari és szolgáltatási szektor nyújtana széles körű lehetőségeket.
Az argentin külkereskedelem alapvetően csekély számú termékre koncentrálódik, mint a gabonapelyhek, húsok, élelmiszer-ipari termékek és más mezőgazdasági cikkek. A magasabb technológiai szintet megtestesítő gépek és közlekedési eszközök a kivitelnek csupán 10, a GDP-nek csak 1 százalékát teszik ki.
A reformerek figyelmüket a kormány szerepének csökkentésére összpontosították, de mellőzték azt a tényt, hogy mekkora egy kormány szerepe országa technológiai kapacitásának növelésében.
Egy gazdaság technológiai kapacitása társadalmi intézmények egész sorától függ. Egy jól működő piacgazdaság segít csúcstechnológiába befektetőket vonzani az országba külföldről és támogatja a hazai high-tech cégek indulását. Emellett egy csúcstechnológiát használó gazdasághoz kiváló egyetemekre, sok egyetemistára és a kormány által széleskörűen támogatott tudományos kutatásra van szükség.
Az Egyesült Államok például évente mintegy 90 milliárd dollár közpénzt fektet tudományos kutatásba. Egyes fejlődő országok, mint Izrael, Dél-Korea, Tajvan szintén jelentős összegeket költenek a felsőoktatásra és a tudományos kutatásra. Sajnos Argentína nem tartozott ezek közé. Az egész gazdaságban nyilvánvaló, hogy túlságosan keveset költenek a technológiai beruházásokra. Minden egymillió argentinra mintegy 600 tudós jut, míg minden egymillió koreaira 2200. Argentína nemzeti jövedelmének kevesebb mint 1 százalékát költi kutatásra és fejlesztésre, míg Dél-Korea a 2,5 százalékát. Tavaly argentin feltalálók mindössze 63 szabadalmat jegyeztettek be az Egyesült Államokban, a dél-koreaiak 3400-at.
Ez a különbség tükröződik a gazdaság növekedésében. Míg 1980–1998 között Argentína évi 0,5 százalékos egy főre jutó gazdasági növekedést ért el, Korea csúcstechnológiájú cikkeinek exportjával 6,2 százalékosat.
Argentína sorsa igen tanulságos a fejlesztési stratégiákat illetően. Az ország jó alapokkal indult: széles körű alapismeretek, egészséges népesség, rendkívül termelékeny mezőgazdaság és jelentős természeti kincsek. Valójában ért is el gazdasági sikert, hiszen a vásárlóerő alapján számolt jövedelmi szint az Egyesült Államokénak mintegy harmada, ami jóval magasabb a világ legtöbb országáénál. Mégsem sikerült átállnia a forrásalapú gazdaságról a technológiaalapúra. Az a reformrecept, amelynek előírásait követte, segített megfékezni az inflációt, de figyelmen kívül hagyta, hogy olyan kormányra van szükség, amely elősegíti az átállást a tudásra alapozott gazdaságra.
A múltban az országok magas életszínvonalat érhettek el a természeti erőforrások kihasználásával. A mai globális gazdaságban azonban a nemzetközi versenyelőny elsősorban a tudáson és azon a képességen alapul, hogy e tudás megtestesüljön új technológiákban. Az országoknak legalább annyira van szükségük olyan stratégiákra, amelyek az oktatást és az innovációt támogatják, mint olyanokra, amelyek megőrzik makrogazdasági stabilitását és egészséges üzleti környezetét. Argentína és a hasonló helyzetben lévő országok reformjainak következő szakasza a társadalom oktatási, tudományos és technológiai képességei fejlesztésének támogatására kell, hogy összpontosítson.
(A szerző a Harvard Egyetem közgazdaságtan-professzora, az egyetem Nemzetközi Fejlesztési Központjának igazgatója)
Copyright: Project Syndicate
