Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A mozi, legbenső lényegét tekintve, szinte azonos az álommal. Ahogy elalvás után agyunk képernyőjén villóznak sosem volt, mégis a valóságból származó képek, peregnek váratlan fordulatokkal teli események, a lesötétített vetítőterem vásznán is hasonló dolgok történnek. Ami itt zajlik, az sem a valóság, hanem annak képi mása, fantázia teremtette események, elképzelhető, átélhető, valójában mégiscsak fiktív figurák mozognak, tesznek, beszélnek.
Persze az álmok sokfélék lehetnek. Szorongásosak, amelyektől kiver a verejték, borzalmasak, amelyek után riadtan ébredünk. Ám ha minden jelző nélkül „az álomról” beszélünk, az többnyire kellemes, vágyott, de meg nem valósult dolgokat idéz fel. Valami jót, valami szépet, valamit, amit szeretünk vagy még inkább szeretnénk.
Nos, Amos Kollek filmje, a Gyorsbüfék, gyors nők, ebbe a kategóriába tartozik. Szinte azt mondhatnám, nincs is cselekménye, bár sok minden történik benne. Emberek, kedves, rokonszenves, a maguk esendőségeivel, gyengéivel is szeretni való figurák mozognak a vásznon. Szerelmek, néha furcsa, de mindig követhető kapcsolatok bontakoznak ki, tele sok derűvel, néha kicsit bizarr, de mindig megérthető konfliktusokkal.
Középpontjában egy éppen harmincötödik születésnapjára készülő pincérnő áll. Az ő története köré rajzolódnak mások életének eseményei, amelyek a maguk egyszerű módján érdekesek, megragadóak. Ezek a mások: öreg emberek, akikkel életük alkonyán történik valami. Számukra fontos, meghatározó események. A maguk módján bizarrak, de nagyon emberiek, furcsák és mégis köznapiak.
A másfél órányi film, amelynek Amos Kollek nemcsak rendezője, de forgatókönyvírója is, tele van szeretettel és emberséggel, valószínűtlen, de lehetséges apró csodákkal. És – nem utolsósorban – kiváló szakmai, mesterségbeli megoldásokkal, pontos dramaturgiai érzékkel, kitűnő vágásokkal. No meg jeles színészi alakításokkal. Anna Thomson – aki Bellát kelti életre – Kollek állandó partnere. Ez immár harmadik közös munkájuk. Megérthető ez a kapcsolat, hiszen Thomson, aki két évtizedes pályája során már több mint húsz filmben kapott szerepet olyan jeles rendezőktől, mint Oliver Stone, Andrej Koncsalovszkij vagy Martin Ritt, a maga vonzóan elrajzolt vonásaival ideális figura a feladat megvalósításához. Él az arca, finom rezdülésekkel és torz grimaszokkal egyaránt. De kitűnő választás Jamie Harris (a remek színész: Richard Harris méltó fia), aki Brunót, a taxisofőrt eleveníti meg és remekel Louise Lesser (Woody Allen egykori felesége), aki egy varázslatos idős hölgyet mutat be.
A gyorsbüfék, gyors nők nem tartozik a filmtörténet utat mutató, messze ható remekműveinek sorába, de emberségével, derűjével üdítő kivétel Hollywood szörnyetegei között. Egy bájos miniatűr, amelynek cselekményeit lehet, hogy hamar elfelejtjük, de hangulatának simogató kedvessége megmarad szép emlékeink között. Álom, amelyből könnyedén ébredünk és derűssé teszi következő napunkat.
Bán Róbert
