Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Aki a mában él, nem mindig tudja, jókor született-e. Hogy nem akkor volt-e igazán izgalmas az élet, amikor a férfiak kard-ki-kard döntötték el vitáikat, amikor megvívtak a hölgyek kegyeiért, a becsületen esett foltot le lehetett törölni, ha bárki bármit vétett, azért mélységesen szégyellte magát, nem vállrándítás, ugyanmár, naésaztán volt a válasz mindenféle rajtakapásra. Legyen szó hazugságról, csalásról, lopásról. Hajdan lovára, fegyverére, zászlajára, hadi felszerelésére, szerelmére volt büszke a férfi. Ma napszemüvegére, mobiltelefonjára, kocsijára.
Ma az emberek ütnek, lőnek, bérverővel győznek meg. Ez van az életben és ez látható a filmeken is. Villogás, technika, rakéták, egymásba folyó valóságok és fantáziavilágok, lassan már nem tudni, mi történik és mi nem. És az új művek is az egy perccel korábban voltakat másolják. A Mátrix, a Men in Black világát, a Szárnyas fejvadászét. Számítógépek, sosem látott csodaketyerék döntenek el sorsokat, helyzeteket.
Mit akar ebben a agyontechnicizált, virtualizált világban egy férfi, gyűrött, piszkosfehér ballonban, mindig fodrász előtti frizurával, szivarral a kézben, olyan szivarral, amiről mindig hullik a hamu, és reménytelenül ósdi kocsival, kicsit lomposan, kicsit loncsosan, „bocsánat, hogy élek” kifejezéssel az arcán.
Columbo hadnagy, mert róla van szó, a két lábon járó régimódiság, a nyomozók ama fajtájából való, akik az eszükkel dolgoznak. Nem lőnek soha, a pisztolyát ugyanúgy nem látta senki az amerikai rendőrnek, mint sokat emlegetett feleségét. Columbo hadnagy ráadásul úgy indít, mintha egy kicsit hibbant lenne. Egy légy, akit el lehet hessenteni. De folyton vissza-visszaszáll. Az ajtóból visszafordul, már azt hinné, akit kipécézett magának, hogy megszabadult. De nem. A néző nincs becsapva. Ő tudja, ki a gyilkos, ki a bűnös, ki tette. Nem erről szól a történet. Hanem arról, hogy a szívós, lenézett, lekezelt, kelekótyának tartott hadnagy miként keríti be áldozatát. Szépen, megfontoltan, lépésről lépésre, jelenetről jelenetre. Hogy mi is érezzük, hogyan szorul a hurok, hogy a tettes elbizonytalanodását, fokozódó idegességét, első taktikai hibáit mi is átélhessük.
A hadnagy még régebbi ősök és hősök leszármazottja. Porfirij vizsgálóbíró kerítette így be Raszkolnyikovot Dosztojevszkij regényében meg a belőle készült színi adaptációkban. Sőt. Az aktuális vígszínházi előadásban találkozik is Columbo és Porfirij figurája.
A ballon, a külső jegyek a filmsorozatot és Peter Falk figuráját idézik, nem véletlenül, Kern András be- és felvállalja a dolgot.
A sorozatnak van még egy kiváló összetevője nálunk. A hang. Szabó Gyula hangja. A színész a maga szépséges orgánumával hol mesét mond, hol meg, a Columbo-filmekben, dörmög, picit maszatol a hangjával, ezzel is a bűnös figyelmét tereli el arról, hogy nyomában vannak, lám, mindjárt utolérték, hopp, azonnal megvan. És megvan. Nem véletlen hát, hogy Columbo történetét, legyen délután, legyen este, főműsoridő vagy az azt követő sáv, hétről hétre előveszik, pedig ezek a filmek nem újak, nem igazán a legfrissebbek, a nők frizurája, az autómárkák, a lakások berendezése árulkodik erről. És mégis, újra és újra leülünk mostanában a tv2-re kattintva, vasárnap esténként, mert kíváncsiak vagyunk a régimódi hősre, a hagyományos történetre, és jó arról is meggyőződni, hogy ésszel is célt lehet érni, és a régi erkölcsi rendben a rossz bizony elnyeri méltó büntetését.
T. Ó.
