Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Budapest a humor városa is, ahol egyébként kétféleképpen születnek a tréfák és a viccek. Vannak az úgynevezett nótafák, amelyek ismeretlen helyeken költik illatos virágaikat és többnyire úgy válnak hozzáférhetővé, hogy a metróban vagy valamelyik utcán két pesti összetalálkozik és azt kérdezi egyik a másiktól: Nem hallottál valami jó viccet?! A másik természetesen hallott. Ha valami éppen bosszantja, akkor egy politikai viccel rukkol elő, ha jó kedve van, akkor beéri egy csattanós anyóstörténettel. A vicc új gazdája továbbmegy és egy másik színhelyen - amikor egy új ismerőse ugyanezt kérdezi tőle - továbbadja. Ezek a szájról szájra terjedő viccek.
Van egy másik módja is a pesti tréfák születésének. A hivatásos tréfacsinálók, a pesti humoristák a nyilvánosság színe előtt, a kabaréban (újabban a rádióban, a televízióban is) szólalnak meg.
Bármennyire meglepő is, a pesti kabaré még csak 93 éves. Buda és Pest kétnyelvű város volt még és a német nyelv dominanciája mellett a magyar (legalábbis a szórakoztatásban) még alig juthatott szóhoz. Aztán jöttek a fiatal hírlapírók: Ady Endre, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Szép Ernő és a többiek, akik birtokba vették a kabarészínpadot. Egyik társuk, a 21 éves Nagy Endre, aki Nagyváradról érkezett, azzal a szent elhatározással jött a fővárosba, hogy ő is beáll a magyar irodalom új csapatába. Egy meghökkentő fordulattal azonban hirtelen az élre ugrott. Kiderült, hogy az ő vitriolos írói vénája élőbeszéd formájában is pompásan érvényesül. Ő lett az első konferanszié. A pesti kabaré legfontosabb embere. Nemcsak élvezetes monológjaival tűnt ki társai közül, de az egész műfajt is magához idomította. Olyan kabarét teremtett a pesti aszfalton, amely újságszerűen beszámolt mindenről, ami reggeltől estig a városban történt. A panamák, a hatalommal való visszaélések, a bürokrácia, a drágaság, a megélhetési gondok, a megcsalt feleségek és férjek: egyszóval minden, ami városszerte történt, este már kabaréműsor formájában elevenedett meg az Andrássy úti Nagy Endre-kabaréban. A miniszterek, államférfiak, akiket deresre húzott - gyakran név szerint is megnevezve őket! - egy idő után megelégelték a szókimondást. Hirtelen annyi haragosa támadt - mindazok, akiket kabaréjában kipellengérezett -, hogy elvették a kedvét a további mulatságtól.
Nagy Endrét két kiváló konferanszié utód követte: Békeffi László és Kellér Dezső. Békeffi már 1912-ben színre lépett, de csak később, a harmincas évek közepén került olyan helyzetbe, hogy ő is a kabaré legfontosabb szereplőjévé lépjen elő. 1936 őszén a Mérleg utcában, a Gresham-palota szuterénjában megnyílt a Pódium, minden idők legbátrabb pesti kabaréja, ahol Békeffi a náci-nyilas eszmék tombolása közepette is megsuhogtatta ostorát a Harmadik Birodalom és hazai szálláscsinálói felett. Jó ideig tehette is ezt, mert Horthy Miklós kormányzó és bizalmas környezetének védelmét élvezte. 1942-ben azonban őt is letartóztatták és 12 évi börtönbüntetést róttak ki rá. Ilyen szigorral még sohasem sújtottak pesti tréfacsinálót.
1945-ben Békeffit egy fiatal, 39 éves, alacsony termetű, mindig mosolygós arcú konferanszié, Kellér Dezső követte. Kellér pályája és a pesti kabaré elmúlt fél évszázados története is zsúfolva van izgalmas fordulatokkal, tanulságos előre- és visszavonulásokkal, ahogy e fél évszázad során a történelem hol bele-beleavatkozott, hol kellő távolságot tartott a pesti tréfacsinálók ügyeitől.
E két kötet nemcsak e három kimagasló egyéniség pályaképe, hanem a szerző szándéka szerint a kor tükörképe is. A kort a kabaré szerzőgárdája (Gábor Andortól Darvas Szilárdig) és a színészek (Salamon Bélától Kabos Lászlóig) testesítik meg. Róluk, pályájukról, sikereikről és bukásaikról is bőven szó esik, hiszen ők is tréfacsinálók, szerzők és szemtanúk lehettek abban az ütközetben, amelynek mindig csak nyertesei voltak. A nevetés története ugyanis a szorongások feloldásának, a depresszió leküzdésének a története is egyben.
Bános Tibor
