Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Goran Paskaljevics a jelenkori jugoszláv filmgyártás egyik legismertebb és legelismertebb képviselője. Még innen volt harmincadik életévén, amikor a prágai filmfőiskolán végzett tanulmányai és néhány esztendős dokumentumfilmes gyakorlattal a háta mögött a hetvenes évek közepén az első játékfilmjét készítette. Ezt az azóta eltelt negyedszázad során fél tucatnál is több nemzetközileg figyelemmel kísért munka követte. Ötvenedik évét átlépve, a XX. század legutolsó éveiben fogott hozzá, hogy Dejan Dukovski Lőporos hordó című színdarabja nyomán készítsen filmet. Forgatókönyvét az eredeti mű szerzőjével közösen írta.
Az események, amelyeket felidéz, egyetlen éjszaka alatt mennek végbe. Helyszínük Belgrád, de talán pontosabb megjelölés lenne, ha azt mondanánk, egy őrült világ, ahol az emberi lélek legmélyebb és legalantasabb indulatai törnek elő. Szerkezete bonyulult, apró epizódok követik egymást, amelyben fel-felbukkannak már megismert figurák, a legkülönfélébb kapcsolatok teremtődnek közöttük, de mindegyikben a megmagyarázhatatlan, eszement indulat játssza a főszerepet. Félreértés ne essék, a Lőporos hordó nem horrorfilm, nem e riogatós műfaj szándékai szerint követik egymást az éjszaka borzalmai, nincs is külső összefüggés közöttük.
Paskaljevics egy olyan világ torz tükrét tárja elénk, ahol elveszett az értelem, ahol kések, revolverek, lecsapó franciakulcsok vagy éppen fadarabok, ölésre eltört sörösüvegcsonkok adják a válaszokat minden kérdésre.
Egy őrült világ lázálma ez, vagyis a kilencvenes évek Jugoszláviájának, a balkáni háború esztelen eseményeinek bizarr tükörképe. Vagy ha úgy tetszik, paródiája, de nem a műfaj megszokott szabályai szerint, derűben feloldva, hanem hagymázas vízióként. A lazán kapcsolódó epizódokat Paskaljevics erős kézzel fogja össze. Ritmusérzéke hibátlan, mindenre annyi időt szán, amennyi szükséges ahhoz, hogy megértsük és átérezzük. Elkerüli a borzongató hatásokat, a vért, a vonaglásokat. Az indulatok sem külsőségesek, a magatartások többsége sem extrém, inkább mindennapos. Még lírája is van adott esetben. A képek pontosak, jól használják az éjszaka effektusait, a fények hangulatot adnak, intenzívvé fokozzák az érzelmi hatásokat. Minden új fejezetében van fordulat, az indításhoz képest meglepő változás, ami száz percen át képes lekötni érdeklődésünket. S mindehhez párosul a nagyszerű szereplőgárda. Értelmetlen lenne felsorolni a játékban közreműködő színészek nevét, hisz aligha halottunk róluk eddig, s valószínű, ezután sem nagyon találkozunk velük. Csakhogy mindegyikük pontosan kiválasztott figura, megjelenésükben és játékukban egyaránt tökéletesen megfelelnek a feladatnak.
Mindent egybevetve, a Lőporos hordó különös film, gyengébb idegzetűeknek és felszínesen gondolkodóknak bizonyára nem ajánlott. Annak azonban, akit valóban érdekel a világ, őszintén javaslom ezt a könnyű szórakozásnak aligha nevezhető darabot. (Odeon)
B. R.
