Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Szent meggyőződéssel állíthatom, egyetlen rendező sem kezd neki úgy filmje elkészítésének, hogy eltökéli: én most csinálok valami vacakot. Különösképp valószínű, hogy egy első filmes rendező mindenképp valami sajátosat, eredetit akar készíteni, valami olyat, amivel felhívja magára a figyelmet, igazolja képességeit, ígéretet nyújt a jövőre, hogy „velem érdemes, ide nekem az oroszlánt”.
Van úgy persze, hogy ennek ellenére nem sikerül a bemutatkozás, a kísérlet balul sül el. No, de hogy ennyire ne sikerüljön, mint Incze Ágnes első filmje, az I love Budapest, vagyis anyanyelvünkre lefordítva: Szeretem Budapestet esetében történt, az azért kivételesnek tekinthető. A feltehetően fiatal rendező hölgy teljes mellszélességgel áll a mű mögött. Nemcsak rendezőként vállalja, hanem maga volt a forgatókönyvíró is, sőt a vágás felelősségét is maga állja. Csakhogy, sajnos, minden minőségében kudarcot vall. A történet zavaros, nehezen áttekinthető, hiányzik belőle az érdekesség, semmitmondó, lapos életkép, elképzelt, de ilyen formájukban aligha létező fiatalemberekről, elsősorban egy fiatal falusi lányról, aki a nagyvárosi élet után vágyódik, anélkül, hogy bármi célja lenne, bármi olyanba fogna, ami érdekes, amiért drukkolhatunk neki, amiből történet alakulhatna.
Ez a semmitmondó alapanyag aztán nehéz helyzetbe hozza a rendezőt, akinek - e film alapján - nem is állnak rendelkezésére olyan képességek, amelyek a megvalósítás során valami többletet tudnának hozzáadni az elbeszéléshez. Hacsak azt nem tekintjük ilyennek, hogy időnként meghökkentő színkompozíciókat kér vagy fogad el operatőrétől, aki ezt látható készséggel szolgálja, nem fedezvén fel az ezekben rejlő szakmai balfogásokat. Helyenként már a jó ízlést bántó módon próbálnak, nagyon idézőjelben szólva, eredetieskedni, „másképp csinálni” dolgokat. És a rendezőnek nem mutatkoznak különösebb erényei a színészvezetés terén sem. Jóllehet a főszerepre kiválasztott Hámori Gabriella alkalmas figura lenne a feladat megoldására, de nincs feladat, amit megoldhasson.
Nem ragozom tovább, nem érdemes. Sok rossz film készül a világban, eggyel több már igazán nem számít. Amiért mégis szükséges szót ejteni róla, az az, hogy ez a film típusos darabja a jelenkori magyar filmgyártás nagy részének, amely - válság ide, válság oda - évek óta produkálja a filmszemle kéttucatnyi bemutatóját, zömében olyan produkciókkal, amelyekre nincs elég pénz, hogy legalább egy film látszatát meg tudják teremteni, nincs forgatókönyv, amely szólna valamiről. Amelyek jelentős része szinte el sem jut a bemutatóig, vagy ha mégis, legfeljebb néhány száz látogatót tud becsalogatni a vetítőhelyekre.
Bán Róbert
