Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az alaphelyzet kétségkívül eredeti, annak ellenére, hogy Franz Kafka már jóval ezelőtt, majd egy évszázada írt valami nagyon hasonlót. Csakhogy míg nála a főhősnek egy szörnyűséges bogárrá való átváltozása félelmet hordoz s a polgári társadalom akkoriban felfedezett belső szörnyűségével, az elidegenedés riasztó, borzongató hatásával hökkent meg, ebben az ír filmben ugyanez a jelenség, egy értelem és indok nélküli képtelen átalakulás, egészen más felhangokkal jelenik meg.
A Patkánymese történetének alapja, hogy egy teljesen köznapi ír munkáscsaládban az egyébként nagyon derék családfő egyik pillanatról a másikra patkánnyá változik. Nem a jól ismert, csúf, undort keltő állat lesz belőle, hanem a laboratóriumok kedves, inkább riadt, mint riasztó fehér állatkája, aki szelíden megül a családtagok tenyerén. Nem az ellenséges fenyegetés jelképe, hanem egy szinte reszkető, védelemre szoruló, gyengédséget igénylő valami. Így lehetőséget szolgáltat arra, hogy ki-ki a maga karaktere szerint feleljen a rendkívüli jelenségre. Ettől aztán a történet szinte minden pillanatában hitelessé és valószerűvé válik. Nem lesz belőle horrorhistória, de nem válik édeskéssé, habossá sem. Mindenki megpróbálja tudomásul venni a történteket. Az asszony (Imelda Staunton kitűnő alakítása) tulajdonképp csak attól fél, mi lesz, ha az emberek most valami másnak, idegennek tekintik őket. A nagybácsi a maga tudálékos módján próbálja értelmezni és elemezni a helyzetet. A papnak készülő fiúból kitör a gyűlölet a mássággal szemben és követeli a radikális elintézést. A leány a szokatlan jelenségben is az apját ismeri fel és ismeri el, változatlan szeretettel.
Nem akarnám a történet részletes elmesélésével elvenni a nézők örömét a váratlan fordulatoktól, lehűteni érdeklődésüket, hogy miként vesznek új meg új ívet az események. A film zökkenetlenül gördül előre a pályáján és hol csípős, hol szelíd humorával élvezetessé tudja tenni szinte minden pillanatát. Az benne a megragadó, hogy Wesley Burrowes forgatókönyve és Steve Barron minden sallangot elhagyó, egyszerű és célratörő rendezői munkája mesévé formálja a valóságot és valósággá a mesét. Lehetőséget ad az élvezetes mozizásra és arra is, hogy aki akarja, továbbgondolja, amit látott, levonja belőle a maga következtetéseit a világról, amelyben élünk.
Pete Postlethwaite az apa szerepében olyan emberien meggyőző, hogy akkor is ott véljük látni, amikor pedig patkányként van jelen. Mindent egybevetve igazán ajánlani tudom a Patkánymesét azoknak, akik az elektronikus csodák, csattogó pofonok, dörgő géppisztolyok filmvilága helyett, de legalábbis azok mellett, az egyszerű, emberi hangon mesélő mozit (is) szeretik.
Bán Róbert
