Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Ha jó idő járta, a húsvéti búcsúk (mint a nevezetes gellérthegyi) mellett a pesti és budai polgárok a mai Városliget helyének árnyas-tavas sétaútjait, a Hűvösvölgyet és a Svábhegyet választották egy kis kirándulásra. A reformkor újdonságaként ilyenkor kötelezően nyitniuk kellett a zöldvendéglőknek. Megjelentek a kávéházak előtti, az óleánderes fadézsákba ültetett növények-virágok közé kihelyezett asztalok, székek. Megnyíltak a fagylaltot árusító kioszkok. Akkor még eredeti tengeri kagylóban vagy az annak formáját utánozó fém-, porcelán- vagy üvegtálból kanalazták a hölgyek és a szeladonok (úrfiak, udvarlók) a fagyos-t vagy másként a hideg nyalat-ot. A fagylalt-tölcsért még nem ismerték. Spanyol tekercset, holipnit (a mai roletti ősét) ropogtattak hozzá.
A cukrászdákban az 1820-as évektől bevezetett ülve fogyasztással megnőtt a forgalom. Megjelentek a torták a korábban divatozó lekváros, mézes, mandulás (és egyéb olajos magvas) vagy aszalt gyümölcsös és tojáshabos sütemények kárára. A kínálathoz illő borok mellett divatoztak a tavaszi, a márciusi vagy húsvéti sörök. Szívesen kínálták a rózsaillatú pálinkát: a rosztopcsint, a naranccsal, narancsvirággal ízesített rozsólist, a gyógyfüvekkel készített ákovitát (latinul: aqua vitaét, azaz az élet vizét) vagy a népi receptek nyomán kávéházi itallá nemesedett mézespálinkát. Nők körében keletje lett az édes gyümölcslikőröknek, az illatos hűsítő italoknak, közöttük a limonádé változatainak is. S ihattak a vendéglátóhelyeken sokféle mára elfeledett hideg és meleg italokat, puncsokat, bólékat, szulcokat, gyümölcsnektárokat.
Húsvéttól kezdődtek országszerte a lóversenyek és folytatódtak a böjt miatt abbahagyott, de ekkor már a főleg zöldbeli kirándulóhelyeken tartott tavaszi bálok, később a majálisok.
A kirándulóhelyekre a mozgó csapszékek helybe vitték az innivalót, négy kerékre tett deszkákra, létrákra vagy oldal nélküli szekérre rögzített sörös- és boroshordókban, amelyek köré a helyszínen ponyvából vagy nádfonatból kerítést vontak. Egy-két kecskelábú asztal, ácsolt pad, lóca került melléjük és készen volt a vendégváró zöldkorcsma. Az ital mellé pedig egy-kettőre odatelepedtek a lacikonyhások, pecsenyesütők, hurkát-kolbászt vagy virslit kínálók. Meg a mézeskalácsosok, édességkészítők, lepényárusok és törökmézesek – természetesen a gyerekek nem kis örömére. Az évszázados regula szerint húsvét időben főzték és persze árulták a márcot is, a mézsört. És nem maradhatott el ebből a képből a nyakába akasztott tálcáról vagy dobozból árusító, ezerféle apró haszontalanságot cipelő vándorárus, az úgynevezett kucséber sem. Megjelentek a bazárosok is és a jövendőcédulát papagájjal vagy mátyásmadárral húzatók, valamint a legkülönfélébb mutatványosok, bűvészek, szemfényvesztők s egyéb kóklerek. A kirakodó árusok között talán annak volt a legnagyobb sikere, aki sonkás pogácsái egyikébe-másikába aranyforintot rejtett. Nem kellett hozzá semmiféle különösebb hírverés, pillanatok alatt szétkapkodták valamennyit a szerencsére áhítozók.
Érdekes korabeli leírás szól arról, hová is jártak eleink bort inni: „Vannak, akik fölkeresik a külvárosi alházakban vagy a budai szöllők közt a Krisztinavárosban, a hegyoldalakban azokat a helyeket, ahol a szöllősgazda maga méri termékét tisztán és olcsón, reklám nélkül és ősi becsületességgel.” Így híresültek el a Tabán, Óbuda bormérései, a budai dombok és az úgynevezett Rácváros házias kiskocsmái.
Jöttek az ilyen sokadalmak színesítésére vándormuzsikusok, kintornások, de még énekesek is. Egy adag pecsenye, kupa bor vagy korsó sör ellenében gondoskodtak az egyszerű szórakoztatásról.
A húsvét körüli időszak indította el az artistákat, mutatványosokat és a cirkuszosokat is fővárosi, illetve országjáró körútjukra. Különleges látványosság volt az úgynevezett caravan-terem vagy caravan-sátor. Ott plasztikai műremekeket, természeti különcségeket (kétfejű macskát, lábatlan élő csirkét) mutogattak. Piactéren, vásártéren ütöttek tanyát, mígnem a mai Városliget akkori peremén, a mostani Ajtósi Dürer-sor környékén – később az Állatkert mellé – megtelepült a tavasztól őszig nyitva tartó szórakoztatóhely, az úgynevezett vurstli, a mai Vidám Park őse.
Draveczky Balázs
