Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egyszer volt, hol nem volt egy Carl Brashaer nevű fiatalember, aki rendkívüli nehézségek útján, legyőzve minden ellenállást, az Egyesült Államok hadseregének első színes bőrű mélytengeri búvárja lett. Mindez az ötvenes években történt, ami fokozottan megemeli az elhatározás megvalósításának erkölcsi értékét. Ráadásul egy súlyos baleset - fél lábának elvesztése - körülményeit, hátrányát leküzdve még rokkantan is aktív szolgálatot látott el. A történet, hogy, hogy nem, sok év elteltével eljutott Hollywoodba, és eszményinek látszó sztorit kínált a filmesek számára. Annál is inkább, mert az elmúlt évtizedek társadalmi változásainak - eléggé nem dicsérhető - következményeként, a színes bőrű főszereplő divatcikk lett, remek színészek tűntek fel - Denzel Washingtontól Eddie Murphyig -, akik e trendet a kasszánál is lemérhető sikerekké emelték.
Érthető tehát, hogy egy olyan nagy cég, mint a Fox, ráharapott a csalira, és úgy döntött, filmet készít belőle. Meg is tették. Sajnos. Közismert minden futballdrukker számára, hogy ziccert látszólag könnyű belőni, de az esetek többségében - hogy, hogy nem - mégis kimarad. Abban a mesterségben, amit gyakran és szívesen neveznek filmművészetnek, de nagyobbrészt nem több a mozgóképiparnál, fokozott gyanakvásérzetet kell hogy felébredjen egy hozzáértőben. Azokról a témákról, amelyekre azt szoktuk mondani, hogy filmvászonra kínálkoznak, többnyire kiderül: dupla csapdát rejtenek. A mégoly izgalmas tények állnak ellene a legkeményebben annak a vágynak, hogy jó történetet formáljunk belőlük.
A feladat megvalósításával két, pályája kezdetén álló, feltehetően ambiciózus fiatalembert bíztak meg. Scott Marshall Smith nagy igyekezettel próbálta meg felrajzolni a környezetet, kitalálva ehhez a lehető legsablonosabb figurát, egy másik búvárt, aki eleinte mindent elkövet, hogy keresztbe tegyen a megvetett színes bőrűnek, hogy aztán a történet végére leghívebb segítőjeként álljon mellette. Szerencsére a zseniális Robert De Niro még ezt is képes emberformájúan életre kelteni. Ám a fiatal Cuba Gooding jr. inkább csak a főhős közhelyét tudja megformálni, dacos szembemeredéseivel, feszített tartásával.
George Tillman jr. rendezése illemtudóan alkalmazkodik a forgatókönyv közhelyeihez. Nagy igyekezettel, de minden eredetiség nélkül próbál feszültséget teremteni, de beállításai a jól ismert patronokat puffogtatják el. A közös erőfeszítéshez sikerült megtalálni a megfelelő operatőrt is, Anthony B. Richmond személyében, aki sok film tapasztalataival a háta mögött pontosan érti, mit kívánnak tőle, és ezt teljesíti is, teljessé téve a film banalitását.
Mindent egybevetve, ez a Férfibecsület címen bemutatott mozgókép is csak azt igazolja, hogy a jó film valósága más, mint az életé. Azt csak tehetséggel, eredeti gondolatokkal, sok ötlettel lehet megteremteni, és sajnos ez csak keveseknek sikerül. Tillman jr. és csapata, ez alkalommal legalábbis, nem ezek közé tartozik.
Bán Róbert
