Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A paseo során valóban arra jártunk, egész Barcelona arra korzózik az árnyas fák alatt a hűvösödő késő délutánon, hogy meghallgassa az utcai zenészeket, mustrálja a festők eladni szánt, kiaggatott képeit, megcsodálja a bűvészek mutatványait, és ami nem kevésbé fontos, betérjen néhány falatra, egy pohárka sherryre valamelyik vendéglőbe vagy „tapasbárba". Igen jólesik az a délvidéken szokásos könnyű ebéd és a késői vacsora között. Mi Garcia vendéglőjébe tértünk be és nem bántuk meg. A tálalóasztalokon a „hideg falatkák" olyan változatossága fogadott, hogy a gazdagság szinte valószínűtlennek tűnt, s akkor még nem tudtuk, hogy a kínálat java egyelőre rejtve van. A meleg falatkák ugyanis serpenyőkben, tepsikben rejtőztek, csak később jelentek meg a színen.
Ami engem illet, szívesen nekiláttam volna nyomban a falatozásnak, de Sylvia, aki matematikusi logikájával minden homályos kérdést tisztázni szeret, megkérdezte Garcia urat: miért nevezik az ínyencfalatokat „tapasnak", holott ő megnézte a szótárban, s a „tapa" szó „fedőt" jelent, ami többnyire ehetetlen szokott lenni.
A magyarázat, amelyet Garciától kapott, hihető volt, de igencsak meglepő. A történet - úgymond - tudomása szerint Andalúziában kezdődött, ahol a vendéglősök a pohárba töltött sherryt meg akarták védeni a portól és a legyektől, s ezért egy szelet sonkával, kenyérrel, sajttal fedték le az italt, úgy szolgálták fel a vendégeknek. A higiéniai okokból alkalmazott „fedél" idővel önállósodott, ínyencséggé változott, s az emberek annyira megkedvelték, hogy a nap minden részében szívesen fogyasztják, különösen nyáridőben, amikor a szervezet inkább könnyű falatkákat, mint laktató fogásokat kíván. Az idők folyamán a tapas elterjedt az egész Ibériai-félszigeten.
A „falatkák" sokfélesége valóban lenyűgöző volt. Számunkra, akik tenger nélküli országból érkeztünk, mindenekelőtt a tenger gyümölcseiből készítettek voltak érdekesek. A tintahalak, amelyek testét apróra vágott gombával, sonkával töltötték meg; a „Berberechos"-nak nevezett „Szívkagylók", amelyeket paradicsom- és sherrymártás kísért; a tonhal különféle saláták társaságában; a tőkehal fokhagymásan; a garnélarák fokhagymával izzó vaslapon kisütve; az olívaolajban párolt octopus; a fekete olívabogyóktól kísért szardellák.
De nemcsak a tenger ízei jelentek meg a finom falatkákban. Elmondhatatlanul ízletesek voltak az erdei gombák is, amelyeket részint vaslapon sütve, részint töltve prezentált a szenyóra. Az agyagfazékban párolt nyúlfilé mellett kitüntetett hely illette meg a különféle sonkákat, különösen a serrano sonkával készült falatkák ízlettek, de elnyerték tetszésünket a zöldségekből készített falatkák is: a bunuelos például, ami úgy készül, hogy a zöldségeket sajttal összedolgozva vajastésztába göngyölik és ropogósra sütik. Nemkülönben ízletesek voltak a halból, zöldségből, tojásból készült krokettek is.
A „meleg falatkák" aznapi választékát egy fekete táblán lehetett olvasni, amelyre krétával jegyezte fel Garcia úr az aznapi kínálatot. Alaposan áttanulmányoztuk a listát, s mivel hideg falatkák formájában már jócskán fogyasztottunk a tenger gyümölcseiből, asado en broquetát, nyárson sült tapast rendeltünk, ami nagyon jó választásnak bizonyult, mert az ízletes húsokhoz kis cseréptálkákban háromféle mártást is kaptunk, amelyek pikáns íze kiválóan illett a húsokhoz. A szenyóra ezután még meleg kolbászfélékből álló ízelítőt hozott. Mint katalán specialitást, különös büszkeséggel tette elibénk a Bisbe nevű hurkát, amely disznóhúsból, nyelvből és a sertés belsőségeiből készült. Nekem a chistorra ízlett a legjobban: egy sertéshúsból készült vékony kolbász, amelyet sütve prezentáltak, mustár kíséretében. Még egy katalán specialitás volt hátra: a szép katalán nyelven pa amb tomaquet-nek nevezett egyszerű, mondhatnám rusztikus, de rendkvül ízletes, étvágygerjesztő eledel. Mint Gracia asszony elmondta, a kenyérszeleteket fokhagymával ízesített olívaolajban megpirítják, majd paradicsommal bedörzsölik, s néhány érett paradicsom kíséretében adják asztalra. Mindkettőnknek nagyon ízlett ez is, különösképpen azért, mert jól harmonizált a sherryvel.
Ami az utóbbit illeti, tudni kell, hogy a sherry Andalúziából származik, mégpedig Oadiz tartományból, ahol a Palomino szőlőt termesztik, amelyből a nevezetes ital készül. Állítólag a föníciaiak hozták a Palominót erre a tájra és telepítették meg a meszes talajon, majd a rómaiak folytatták a termesztését, tőlük a népvándorlás során odakerült nyugati gótok vették át. Az Ibériai-félszigetet meghódító mórok találták fel a desztillációt - ha hinni lehet a legendának -, valamiféle gyógyszerek és kozmetikumok előállításához használták, csak később derült ki, hogy igen kellemes ital keletkezik, ha a borhoz némi alkoholt vegyítenek. Így született az alkohollal dúsított Palomino bor. A sherry neve egyébként állítólag az angoloktól származik. Amikor „Őfelsége kalóza", Sir Francis Drake 1587-ben megtámadta Cádizt, a városban háromszáz hordó bort talált. Elvitte az italt Angliába, s ott annyira megkedvelték, hogy ettől kezdve az angolok kedvencévé vált. Angol neve Jerez de la Frontera városának - a Palomino-régió „fővárosának" - nevéből származik, az angol kiejtésben a „Jerez" így változott sherryvé, a franciák „Xeres"-nek nevezik. A sherrynek egyébként többféle változata létezik. Közülük a „Fino" nagyon száraz, világos, kellemes, mandulabukéjú ital, jól lehűtve tapashoz és halételekhez fogyasztják. Az „Amontillado" borostyánszínű, dióillatú, száraz ital, a Cream Sherry édes borral készített, testes, kerek cuvée.
A Brandy de Jerez, amely ugyancsak jó kísérője a tapas-nak, a francia Cognac és Armagnac után harmadikként nyerte al az „appelation controlée" címet. Állítólag először egy holland pálinkafőző jött rá, hogy a „Jerez" bor párlatából kitűnő likőrt és brandyt lehet készíteni, de a Sherry brandy igazi feltalálója egy bizonyos Pedzo Domecq nevű spanyol pincemester volt, aki kiürült sherryhordókba töltötte és öt évig bennük hagyta a brandyjét. Akár feledékenységből, akár tudatosan tette, mindenesetre nagyot alkotott, kiderült ugyanis, hogy a nyers „holanda" csodálatos, harmonikus itallá finomodott öt esztendő alatt. Az első Brandy de Jerez márkát 1874-ben jegyeztette be Domecq, azóta a sherry brandy bevonult a világ híres italai közé.
Halász Zoltán
