Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Senkit ne vezessen félre a cím. A Vorosilov mesterlövésze nem háborús film. A jelenben játszódik, a legmaibb mában. Merőben más világot mutat be, mint amilyet a hajdani szovjet filmekből megismerhettünk. Egy felbomlott társadalmat, amelyből elveszett az értékrend, ahol a pillanat farkastörvényei diktálják az emberi életek alakulását.
Erős felütéssel kezdődik a cselekmény. Három újsütetű aranyifjú megerőszakol egy naiv, ártatlan fiatal lányt. Az eset kiderül, a rendőrség nyomozni kezd, a tényállás világos. Csakhogy a három fiú egyikének apja a kisváros magas rangú rendőrtisztje. És hogy, hogy nem, az ügynek nem lesz következménye. „Bizonyítékok hiányában” a hatóság lezárja a nyomozást. Mintha mi sem történt volna.
A kislányt nagyapja neveli. Egy nyugdíjas vasutas, egykor – a háború idején – sokszorosan kitüntetett katona. Mesterlövész. Elhatározza, hogy akkor majd ő tesz igazságot. Eladja falusi házát, egyetlen vagyonát és az árán szerez egy fegyvert. Pompás darab, hangfogós, távcsöves puska. Az igazságtétel eszköze. És végrehajtja, amit a fejébe vett.
Mindez egy kisváros hétköznapi környezetében zajlik, a mindennapi élet csendes csordogálásában, a parkban kártyázgató, sakkozó nyugdíjasok környezetében, akik között Ivan Fjodorovics egy a sok közül. A képek ezt a világot mutatják, a maga jelentéktelenségében, csendesen és valósan. A film nagy erőssége, hogy a kegyetlen igazságszolgáltatás a maga kemény és váratlan fordulataival belesimul ebbe a miliőbe. Ez teremti meg a belső feszültséget, amely közben óhatatlanul feltámad bennünk.
A film természetesen mese. Mese, mint minden jóravaló alkotás. Enged drukkolni, odaállít valami ügy mellé, még ha józan eszünkkel elítéljük is a törvényt átlépő törvénykezést. Hősnek érezzük az öregembert, aki a maga módján torolja meg az élet – valójában elkerülhetetlen, bűnhődés nélküli – igazságtalanságait.
Sztanyiszlav Govoruhin gyakorlott, eszközei felett uralkodni tudó rendezőnek bizonyul ebben a munkájában. Képei egyszerűek, nem keresetten szépek vagy keresetlenül csúfak. Mindennaposak. A lakótelepi lakások belsői valódiak, segítenek abban, hogy részeseivé váljunk a mesének. A tempó jól eltalált, amit látunk, nem találjuk sem soknak, sem elkapkodottnak. A figurákról, akik a játékban mozognak, pontos képet ad, nem magyarázza túl őket. Ez az alapja a jó színészi játéknak, mindenkiről elhisszük, hogy az, aki a történetben szerepel. Anna Sinyakina olyan szánni valóan, kedvesen naiv kislány, akivel megtörténhet mindaz, ami vele történik. S legfőképp Mihail Uljanov, akit az évtizedek során sok filmben láthattunk, pontosan olyan szikár, az élettől megedzett öregember, akinek elhisszük, hogy azt teszi, amit helyesnek vél.
A Vorosilov mesterlövésze nem kiemelkedő mestermű, de jó film. Olyan, ami rólunk szól, nekünk szól, helyettünk szolgálja az igazságot, amivel csak az okos mesék szolgálnak.
Bán Róbert
