Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az új évezred első farsangja nemrég elköszönt. Múltával immár ismét eggyel több téltemetésre emlékezhetünk. Ám eleink báljairól legfeljebb régi, ma már nem egykönnyen hozzáférhető feljegyzésekből alkothatunk némelyes fogalmat. Ilyenek Vay Sarolta dabasi grófnőnek az 1800-as évek végén írott színes karcolatai a XVII–XVIII. század nemesi életéről. Hogy a műveit D'Artagnan, Vay Sándor és egyéb álneveken publikáló hölgyszerző szavahihető krónikás volt, arra Krúdy Gyula adta kezességét, amikor tisztelettel örökítette meg emlékét „A tegnapok ködlovagjai" című művében.
„Fiatal előkelő urak, tízen-húszan összeálltak, kibéreltek egy díszesebb táncztermet, amelyet akkoriban szálának neveztek, és az ismerős családokhoz elküldték meghívóikat – tudósít Vay Sarolta. – Nobelbálnak (nobél=előkelő) hívták ezeket a tánczmulatságokat, és a gavallérok nagy, vastag viaszgyertyák fénye mellett tánczoltak, míg az alsóbb rangú emberek, vagy a köznemesség vidéki báljain csak faggyú járta, amelyet kénbe mártogatott madzaggal gyújtottak meg a hajdúk." Beszámol arról is, hogy ezeken a bálokon nem volt belépti díj. Az úgynevezett „raststund" – a táncszünet – alatt a bált rendező fiatalurak költségén limonádéval, mandulatejjel, aprósüteményekkel kínálták körbe a vendégeket. A belépődíjas vagy németesen „zahlbal"-ok közül – melyeket főleg kereskedők és iparosok rendeztek – országos hírre jutottak a debreceni vásárok idején a kávés-házban tartott mulatságok. Két-három megyét is végigfarsangoltak-táncoltak a fiatalok. Minden éjjel más helységben mulattak!
Az elmúlt század elején a budai bálokat a legrangosabbak is megtisztelték jelenlétükkel. Például József nádor és ifjú felesége, Alexandra Pawlovna tiszteletére „gazdag és fényes éjjeli mulatságot adott a budai és pesti nemesség. A redut-szálában a Főhertzegi pár számára magas ülőhely készülődött, melyről igen alkalmatosan lehetett látni a vigadozó és válogatott álortzás öltözetekben tisztelkedő gyülekezetet. Különös tiszteletet tettek kiváltképpen tizenhét pár tsinos Maskarák, kik közül a Dámák vad népek módjára, de nagy illendőséggel voltak öltözve s kezekben egy-egy ágat tartottak. A Férjfiak lengyel köntösökbe öltöztek fel, s az álortzás Párok a Waldmädchen nevezetű tántzos játék módjára tettek irányos fogásokat."
A magyar reformkor jeles külföldi krónikása, az angol John Paget 1839-ben megjelentetett „Hungary and Transylvania" című munkájában így írt egy magyar farsangi mulatságról: „Nem láttam egyetlen toalettet sem, amely akár csak legkisebb részletében is más lett volna, mint amilyeneket Londonban vagy Párizsban viselnek, vagy hogy keringőn és franczia négyesen kívül egyebet is tánczoltak volna. A gyönyörű termek sora, ahol a bált tartották, kitűnően megfelelt erre a czélra. Az első szobát a tánczosok töltötték meg, kik Strauss leggyorsabb ütemeire siklottak tova, a második egy hatalmas szalon, tele díványokkal, klubfotelekkel, s azzal a sok nélkülözhetetlen semmiséggel, amik a szalont azzá teszik, ami, a falakon itt igen jó angol és franczia metszetek függtek, a harmadik szoba félig budoár, félig dolgozószoba volt, s benne az asztalok csak úgy roskadoztak a rajtuk feltornyozott évkönyvek és divatlapok súlyától, feltéve, hogy az efféle sajtótermékek esetében súlyról egyáltalán beszélni lehet. A legutolsó termet büfének rendezték be, igen ízlésesen. Körülbelül éjfélig jó kedvvel folyt a táncz, ekkor a bálterem túloldalán egy másik teremsort is megnyitottak, s feltálalták a vacsorát, aminek mindenki jó étvággyal látott neki. Vacsora után újra kezdődött a táncz. A sampanyer (pezsgő), úgy látszik, új kedvre tüzelte a tánczosokat, s amikor két órakor elköszöntünk, még semmi jelét sem láttuk, hogy a társaság szedelőzködni készülne."
Egy másik farsangi bálról azt írta, hogy „szemlátomást a társadalom minden rétege képviselve volt, csinos kalaposnőt éppúgy lehetett látni, mint méltóságos grófnőt. Azt nem mondhatnám, hogy a felsőbb osztályok tagjai a középosztály közé vegyültek volna, de ilyenkor a leggőgösebb hölgy sem merné visszautasítani a legszerényebb inast sem, ha az tánczra kéri. Ez a leereszkedés a felsőbb osztályok részéről igen okos dolog, sokat tehet érte, hogy az alsóbb osztályokban kihunyjon az irigység és gyűlölet, melyet a felettük állók előnyösebb helyzete oly könnyen kiválthat."
A farsangi fánk, a kuglófok, mandulás, diós és mazsolás édességek mellett kedvelt kínálatként szerepelt bálok szünetében a fagylalt, vagy ahogyan akkor nevezték, a „fagyos". Vagy még másként a „hideg nyalat". Mellé spanyoloktól tanult ostyatekercset, vagy németes, csőformájú édes holipnit majszolhatott az „eiskörbchent" kanalazgató asszonyság vagy uraság. Az utóbbi ma is elkészíthető korabeli receptjét jó szívvel ajánljuk minden olvasónknak: „Négy egész tojást, négy tojás nehezékű cukrot, két tojás nehezékű lisztet, egy evőkanál tejszínt összevegyítünk, de soká ne keverjük. Sütőpléhet zsírral kikenünk. Rákenünk 4-6-8 holipnit (kerek lapkákat a pléh nagyságától függően) és sütőben lassan sütjük. Ha szép piros, gyorsan kanál- vagy főzőkanálnyélre csavarjuk."
Draveczky Balázs
