Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az ENSZ hivatalos jelentése szerint a második évezred végére Földünk népességének száma meghaladta a hatmilliárdot. A lakosság lélekszáma mintegy húszévenként megduplázódik, és ez persze nem mehet a végtelenségig. Stephen Hawking mondotta egy nyilatkozatában, hogy ha ez így megy tovább, akkor 2600-ban annyi ember lesz a Földön, hogy egymáshoz ér majd a válluk.
A népességszaporodás kérdése döntő fontosságú az emberiség jövője szempontjából. Ha rosszul alakulnak a dolgok, akkor az a föld technikai civilizációjának romba dőlését, katasztrófáját okozhatja. A kérdés egyáltalán nem egyszerű, ugyanis nem egy, hanem két nagy veszély fenyegeti civilizációnkat. Ezek a következők: a korlátlan népszaporodás és a népszaporulat hiánya.
Amint látjuk, az egyik nagy veszély pontosan az ellenkezője a másiknak. Egy matematikus erre azt mondaná, hogy alapvetően nincs is baj, hiszen a „növekedés” és a „fogyatkozás” számtanilag talán kiegyenlíti egymást. A baj az, hogy másutt van a túlszaporodás és másutt a fogyatkozás.
Kezdjük a dolgot a korlátlan népszaporodás kérdésével. Szinte szabályként mondhatjuk ki, hogy minél szegényebb egy ország, annál nagyobb a szaporulat. A megoldás az lesz, ha a „korlátlanul szaporodó, elmaradott országok” gazdaságilag és kulturálisan eljutnak Svájc, vagy akár Magyarország színvonalára. Akkor ugyanis megáll a túlzott népességnövekedés. Sőt, nemcsak megáll, hanem csökkenésbe fordul. Egyelőre azonban a helyzet egy sereg szegény államban nem hogy javulna, hanem gyorsan romlik. Nagy kérdés, hogy ha a vészes elnyomorodás eléri a fanatizmusra, terrorizmusra hajlamos népeket, akkor mi lesz?
A második probléma a gazdag országokra jellemző: ez a népszaporodás hiánya. Mi - magyarok - ezen a téren ide tartozunk, a fejlettek közé. A számok mindent kifejeznek. A fejlett országokban a nők - átlagot véve - 1,6 gyermeket szülnek. Németországban ez a szám 1,3. A számítások szerint Németországban 2030-ban a lakosság 30 százaléka török, bangladesi, kurd vagy Srí Lanka-i származású lesz.
A fejlett országok a határok hermetikus lezárásával és szigorú rendeletekkel igyekeznek gátat vetni a szegény országokból elindult beözönlési hullámnak. A tények azt mutatják, hogy ez nem nagyon sikerül. Elmondhatjuk tehát, hogy a gazdag országok lélekszáma azért nem fogy még rohamosabban, mert csökkenést a bevándorlók pótolják. De feltehetjük a kérdést, hogy miért olyan nagy baj, ha csökken a lélekszám?
A sok probléma közül a legsúlyosabb az, hogy rohamosan nő a nyugdíjas öregek lélekszáma és csökken a nyugdíjjárulékot fizető aktív dolgozóké. Ezt a jelenséget a szociológusok „floridásodásnak” nevezik, az USA-ban ugyanis a nyugdíjas öregek Floridába költöznek; Florida lett a nyugdíjasok hazája. A tolószékeket kubai bevándorlók tolják. A népességfogyás miatt sok országban lassan már egy dolgozóra két nyugdíjas jut. Ez a „nyugdíjbomba”, amely ott ketyeg minden gazdaságilag fejlett országban. A kérdés szakértői azon gondolkodnak, hogy miként lehetne lassítani a nyugdíjrendszerek összeomlását.
A túlnépesedő világ problémával két ok miatt is foglalkoztunk. Az egyik ok az, hogy a túlnépesedés az egyik katasztrófaveszély, ami a civilizált társadalom összeomlását okozhatja. A másik ok, hogy a baj elhárítása szorosan összefügg világképünkkel. Roppant érdekes áttekinteni a túlnépesedés elhárításával kapcsolatos elképzeléseket.
Sokáig - talán az 1900-as évek elejéig - azt hitték, hogy a háborúk és az éhínség meg a betegségek egyensúlyban tartják a szegény országokban a lélekszámot, úgy, ahogyan azt Malthus elgondolta. Azután kiderült, hogy a járványok visszaszorítása miatt az egyensúly felborult: többen születnek, mint ahányan meghalnak. A szegény népek robbanásszerű szaporodásba kezdtek, miközben megrekedtek a nyomorban.
A marxisták - talán 1970-ig - azt állították, hogy a Föld korlátlan lélekszámú embert el tud tartani - aki pedig mást mond, az Malthus nézetét vallja és kapitalista áruló. Hogy ezt az eltartóképességet hogyan képzelték, arról szó sem esett.
Az 1960-as évek közepe tájától egy elképesztően naiv elképzelés vált ismertté. F. Dyson és O'Neill professzor ötlete szerint a rohamosan szaporodó népességet - tehát mondjuk ki, az emberfelesleget - űrvárosokba kell telepíteni. Gondoljunk Dyson gömbjeire vagy O'Neill hengervárosaira.
De kiket telepítenének ki az űrvárosokba? Németeket vagy franciákat? Vagy amerikai állampolgárokat, esetleg svédeket? Nyilvánvalóan nem. A gazdag országok éppen a lélekszám csökkenésével bajlódnak.
Nyilvánvaló, hogy mindez őrültség, csak az a csoda, hogy még az 1980-as években is komolyan hittek ilyesmiben a tudósok! De Almár Iván már kételkedő bizonytalansággal ír erről: „Napjainkban a gigászi természetátalakító és űrhonfoglaló tervek valahogy nem mozdulnak előre a megvalósulás útján...” Hát, az biztos, hogy Dyson-gömb az egyhamar nem lesz. Ideje felébredni az álmokból. Ami pedig Hawking jóslatát illeti, persze, 2600-ban nem érnek egymáshoz az emberek vállai. De hogy miért nem, azt nem tudjuk. Csak az biztos, hogy „valami” közbejön.
(Következik: Elkorcsosul az emberiség?)
