Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Testesedő kislexikon-sorozatának legújabb karcsú darabjaként, önmeghatározása szerint „az anyagi és szellemi világ különleges területeinek feltérképezése” jegyében a divatról szólót adta közre a napokban az Athenaeum 2000 Kiadó. Claudia Wisniewski, az eredeti, német kiadás szerzője a krefeldi német textilmúzeumban dolgozik, divattervező és művészettörténész (szövegét Makrai Judit ültette át). Egyenrangú alkotótársaként kell megneveznünk azonban Velleditsné Kovács Emíliát, a hazai változat adaptálóját, a magyar - főként történeti - vonatkozású fejezetkék kreátorát, egyszersmind a képanyag válogatóját és az új rajzok készítőjét.
A fogalomalkotást segítendő, válasszuk ki a jó néhány ezer címszóból csupán az elsőt és az utolsót. „Aba (arab, abdajeh néven is). Jellegzetes arab felsőruha: textilcsíkokból összeállított bő köpeny, oldalt karkivágással, elöl nyitva. Anyaga sűrű szövésű gyapjú, teve- vagy kecskeszőr. Mintásan is készítik, főleg csíkozva. Női viseletként a fejet is befedi.” „Zsorzsett (fr. georgette). Különböző sodratirányú kreppfonalakból készült szövet szemcsés felülettel. Először valószínűleg crèpe georgette néven az I. világháború előtt - állítólag egy Georgette nevű szabónő javaslata alapján - állították elő. Elegáns blúzok és ruhák alapanyaga.” Nos, hitték volna?
De megtudhatják, mi a különbség A vonal és H vonal közt, mit visel az, aki demokrata kalapot hord, mi valójában a gatya vagy a kapca s urambocsá, mi volt az a szeméremkupak. Emellett kiderül az is: a bordűr csíkminta és nem űrhajófedélzet, a chesterfield nemcsak cigarettamárka, de férfikabát is, a denim valójában egy sávolykötésű pamutszövet, a korántsem vicces, derékban-aljban összevarrt viganónak olasz táncosnő volt a névadója, a bajuszkaplit a cipő felső részén hordták; a rock már a középkorban funkcionált mint irányzat, csak épp a ruházkodásban; a pofándli pedig épp az ellenkező végen: csípőpárnaként, fardagályként, farpárnaként, farkolbászként működött a felsőszoknyák alatt.
A nemsokára babonákról, no meg híres állatokról szóló két további kötettel gyarapodó könyvcsalád a szórakoztató ismeretterjesztés gyakorlatának egyik felettébb rokonszenves változatát űzi. Külön bravúr a magyar változat szerkesztőinek az a cseppet sem kézenfekvő teljesítménye, amellyel megoldják a címszavak sorrendjének szükségszerű, a nyelvi különbségekből következő változtatását anélkül, hogy megtörnék az anyag logikáját, s ami talán még fontosabb: az olvasmányosságát. Ez az évezredeket átfogó kultúrtörténeti munka ugyanis oly egyvégtében végigcsemegézhető akár, mintha miniatűr elbeszélések gyűjteménye volna. A belőlük összeálló átfogó viselethistóriai információkészlet pedig feltehetően hasznosítható többlettudást nyújthat nőknek-férfiaknak egyaránt a másik nem mélyértelmű önkifejezési eszköz- és szokásrendszeréről.
Hárs György
