Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A pipa készítőjének első gondja, hogy olyan anyagot találjon pipafej céljából, amely jól őrzi az izzó dohányt és nem melegszik át annyira, hogy ne lehessen kézben tartani. Aztán szárnak kell valami csőféle, amely lehűti a füstöt és nem engedi, hogy a káros kicsapódás a szájba jusson. A szopóka résznek pedig elég keménynek kell lennie, hogy a fogak ne roppantsák össze. További követelmény, hogy mindez együtt növelje a füst zamatát és még díszes külsőbe is lehessen öltöztetni.
Az ősi Hopewell indián kultúrában kiváló pipafejeket hoztak létre az egyenletes színezetű porfírból. Az európaiak jöttének korában zsírkő lett a felhasználandó anyag, amely könnyen megmunkálható és a levegőn megkeményedik. A pipakészítéshez gyakran használtak különféle növényi anyagokat is. Az oroszoknál régi hagyomány volt a fapipa, míg a törököknél a fém vízipipa dívott. Az Egyesült Államokban, ahol sok kukorica nőtt, a kukoricacső-pipa vált ismertté. Sok szempontból az agyagpipa a legelőnyösebb, s nem véletlenül terjedt el vagy 300 éve az egész világon. A németek 1750-ben Meissenben kezdték el a porcelánpipák gyártását, ami hosszú időre meghatározta a dizájnt.
A tajtékkő, a borostyán és a fehérhanga vagy briar alkalmazása újabb és újabb fejezete a pipatörténelemnek. Az utóbbi kizárólag vadon tenyészik és legalább 30 évig kell várni ahhoz, hogy törzse felhasználásra elég méretes legyen. Az anyag nyers rönkök formájában érkezik a gyárba, ezeket a raktározás ideje alatt nedvesen tartják. Majd kisebb darabokra fűrészelik őket, a fa nedvét kifőzik, végül következik a szárítás. Csaknem az összes vezető pipakészítő cég gépesített gyártósorokon dolgozik, de pótolhatatlan az értő szem szerepe minden szakaszban, hogy kiszűrje az anyaghibákat. Már a művelet legelején szakértő dönti el, mi legyen az előtte fekvő fadarab sorsa. Alkalmasnak találhatja a felettébb ritka megfaragásra vagy három nagy kategóriába sorolhatja: kézzel megmunkált, egyenes vagy hajlított. A kézi megmunkálásnál a fa erezete határozza meg az alakot, az egyenes pipánál a fej, nyak és szopóka egyenes vonalú, a hajlítottnál a fejből kiinduló nyak ívet ír le.
Amikor szétdarabolják, a fából durván kialakítják a fejet és a nyakat. Magát a fejet kifúrják, faragják, méretre vágják, az alját lekerekítik. Sok minden elvégezhető géppel is, de a pipa hajlatai kézi munkát követelnek. A nyakat igen gondosan kell kifúrni, hogy a furat a fej aljába vezessen és illeszkedjék az ott kialakított lyukkal. Azután tovább munkálják, hogy alkalmas legyen a szopóka csaprészének befogadására. A modern pipákban van egy vulkanizált gumi (ebonit) rész, amely erős és könnyen alakítható. A végső megmunkálásnál a jobb minőségű pipákat viaszolják, hogy az erezet jobban láthatóvá váljék, másokat megfestenek és lakkoznak. A legutolsó fontos lépés, hogy piacra kerülés előtt regisztrálják a gyártó nevét vagy számát és a származás helyét.
A pipákat ugyanúgy becsben kell tartani, mint az igazi jó barátot – tartja a mondás. Minden fapipát óvatosan kell szoktatni, egyenletesen, lassan szívni és a beavatási szertartásnál a fejet csak részben szabad megtömni. Ha a pipa már fel van avatva, úgy töltik meg a dohánnyal, hogy az első, azaz legalsó réteg ne legyen szorosan tömött. Erre finoman illesztik a következő adagot, amely majdnem a karimáig ér, és legfölülre kerül egy réteg a rágyújtáshoz. Ehhez legalább két szál gyufára van szükség. Az első láng a legfelső réteget parázsló állapotba hozza, a zsugorodó szálakat egy speciális kis eszközzel kell visszanyomkodni. Ekkor egy újabb, a dohány felszínét egyenletesen elborító lángot alkalmazunk.
A pipázás hasznos segédeszközöket is feltételez. Ilyen a tömködő, a szurka, a nyomkodó kombinált szerszáma, amelyben van egy kés a kaparáshoz, egy hegyes tű a szár tisztításához és egy lapos alkalmatosság a tömködéshez. A pipákat legcélszerűbb pipaállványon tartani, méghozzá fejükkel lefelé.
Vígh Anita
(Keretes 1.:)
A világ vezető pipagyártó cégei:
Franciaország – Butz-Choguin
Írország – Peterson
Anglia – Dunhill
Dánia – Stanwell
Németország – Vauen
Olaszország – Sarinelli
USA – Peretti
(Keretes 2.:)
A pipadohány
A dohánynövény a legváltozatosabb éghajlaton is nagyszerű tűrőképességet mutat, így a világ bármely részén megterem. Hatvan faját tudjuk megkülönböztetni és mivel sok évszázada keresztezik ezeket, ma már sok ezer dohányváltozat létezik, de mindegyik vagy a közép-amerikai Nicotiana tabacumból, vagy az észak-amerikai Nicotiana rusticából származik. A pipadohány színe a különböző levélminőségek keverésétől függően változó, a sárgástól a feketéig. Vághatják finomra (ez 0,4 milliméteres hosszúságot jelent), durvára (2,5 milliméteres hosszúság), vagy rostosra, amely lehet elmorzsolt vagy fodros. Lehet a dohány illatosított vagy az angol stílushagyománynak megfelelő úgynevezett tiszta. Az amerikainak mondott dohányok pikáns ízűek, nedvesek, aromásak.
(Keretes 3.:)
Top 6 a hazai kínálatban
Borkum Riff
(whiskys, cherrys, light változatban is) 900 Ft/50 g
Amfora
(cherrys, vaníliás változatban is) 850 Ft/50 g
Tilburry
(cherrys, vaníliás változatban is) 650 Ft/50 g
Black Gold 329 Ft/50 g
Óbester 330 Ft/50 g
Magyar Pipadohány 140 Ft/50 g
