Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A kiscelli kegyszobor két évvel Zichy Miklós halála után, 1760-ban került a templomba, s a hely vallási és kulturális központtá lett. A nagyrészt önellátó szerzetesek - ácsok, könyvkötők, kertészek - nagy területen veteményest, gyümölcsösöket, szőlőket műveltek. II. József azonban 1783-ban többek között a trinitárius rendet is megszüntette. A szerzeteseket szélnek eresztették, a templomot kiürítették, tornyait lebontották, belső terét emeletekre osztották. Az ingóságokat elárverezték. A kincstár birtokába került épület kaszárnya, hadastyánok laktanyája, „kórkatonaház”, majd öreg katonák menhelye lett, végül teljesen elhagyták.
Az évtizedekig üresen álló bagolyvárat 1911-ben Schmidt Miksa bécsi-budapesti bútorgyáros vette meg, és a szépen rendbehozott épületben helyezte el a bútorkészítő műhelyeket, a pazar mintakollekciót és - lévén szenvedélyes műgyűjtő - magángyűjteményeit is, a római kori szarkofágoktól a különféle műtárgyakon át az érmekig. Az épület körüli területet parkosította és nagy gonddal ápoltatta. Az épületet - a haláláig összegyűjött rengeteg értékkel együtt - a fővárosra hagyta, de kikötötte, hogy múzeum működjék benne. A Schmidt-kastély - 1936-tól Székesfővárosi Múzeum, 1951-től Kiscelli Múzeum - a folyamatosan gyarapodó újkori várostörténeti gyűjtemény otthona.
A régóta esedékes felújítás első üteme 2000 októberében fejeződött be. Ennek részeként - a Fővárosi Önkormányzat Turisztikai Bizottságától pályázaton nyert pénzből - várostörténeti szoborparkot hoztak létre az épület északi falánál. - De sem a feliratokat, sem a kiállított tárgyak meghatározását nem tudjuk kitenni, mert nincs az az anyag, aminek lába ne kelne - ecseteli a „legújabb kori kultúrát” Vígh Annamária múzeumigazgató. - Pedig hosszú távú fejlesztési elképzeléseink között szerepel a kastély környezetének pihenőparkká alakítása is, összhangban a 2001-ben kezdődő kerületi fejlesztésekkel. A múzeum kiemelt övezetben áll, közelében nagy lakóparkok és bevásárlóközpontok épülnek, a park a kulturált szórakozás kedvelt helyszíne lehet.
Az elmúlt évtizedek során a múzeumba véletlenszerűen bekerült, de értékes kőemlékek egy részét a szoborparkban helyezték el. A trinitárius templom faragott oszlopfői és kődíszei mellett itt kapott helyet a Szervita téren 1729-ben emelt Mária-oszlop alapját díszítő három dombormű. (A századok során tönkrement szobrot 1942-ben teljesen újra cserélték.) A Szűz Mária bemutatását a jeruzsálemi templomban, mennybementelét és egy legenda szerinti jelenetet - amelyen Mária názáreti szülőházát Itáliába viszik az angyalok - ábrázoló domborművek a Kiscelli Múzeumba kerültek.
A XVIII. és XIX. századi határkövek „korelnöke” (1738) Pest és Sz. Lőrincz határát jelölte, a 323. számú a mai Kondorosi és Fehérvári út sarkán állhatott, Budát és a ráckevei uradalmat elválasztandó. Oldalán az egykori hitelesítések: „Ráczkevi uradalom 1847; Szab. Kir. Buda Főváros 1844-ik évi május 23-án; Budapest Főváros 1882.” A harmadik kő közelebbről, Buda és Óbuda határáról való, 1863-ból.
Liedemann János Sámuel és felesége empire síremlék-torzója a rákoskeresztúri köztemetőből került a múzeumba, igen rossz állapotban. A felújítására nincs pénz, pedig a lelkes pesti kereskedő megérdemelné: szorgalmazta a magyar kereskedelem fellendítését, tagja volt a Pesti Szépítési Bizottságnak, kurátora a pesti evangélikus egyháznak és jelentős szerepe volt abban, hogy a Pollack Mihály tervezte Deák téri templom felépülhetett.
A legrégebbi síremlék egy héber feliratos, csorba kő a mai Laktanya utca és a Duna-part között elterülő egykori óbudai zsidó temetőből. A hajdani óbudai kőfaragóműhely félig kész, „bianco” sírkövén nincs név. Van viszont egy másikon: Táncsics Mihály 1799-1884, de eredetéről semmit sem tudni. Ahogyan az Istók János készítette, rózsát tartó mellszobor, „A rózsás nő” keletkezésének körülményeiről sem (Istók műve egyébként a Külügyminisztérium előtt álló Bem-szobor is).
Végül szőlőpréskövek emlékeztetnek Óbuda szőlő- és bortermelő múltjára. Schmidt Miksa ugyanis a környékbeli gazdáktól összegyűjtötte a használaton kívüli szőlőprések mellmagasságú, csonkakúp alakú, tömör húzóköveit, megajándékozva utókorát ezzel a páratlan ipartörténeti kuriózummal is.
Hegedűs Eszter
