Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Egy néptől, amelyet mi ősi bölcsességek birtokosának vélünk, több mint megdöbbentő nézet, hogy - ahogy azt a szerző egy az i. e. V-IV. században keletkezett kínai kommentárból idézi - „A szertartások szigorú felügyelete és a háború - ezek az állam fő feladatai”. És, mint olvashatjuk, az idők kezdetétől a XX. századig a katonai tevékenység rendíthetetlen szabályossággal nyomta rá bélyegét a Kína hatalmas területén élő emberek életére. Látván a kultúra fennmaradt emlékeinek gazdagságát, szédítő belegondolni, mennyi alkotás pusztulhatott el Kínában az évezredek harcai során. A régiek bölcs gyakorlatiasságáról tanúskodik viszont, hogy az i. e. VI. századig a hadjáratok szinte rituális pontossággal mindig az év azonos szakaszában indultak, hogy a seregeknek ne kelljen a legkevésbé alkalmas évszakban, rossz időjárási viszonyok között harcolniuk, és a békeidőben a katonának állók elvégezhessék a mezőgazdasági vagy kézműipari feladataikat is.
A korai kínai hadművészet és stratégiai tudás különleges terméke egy mű, amelyet a világ legrégebbi hadtudományi értékezéseként és újabban a legrégebbi menedzsment-szakkönyvként tartanak számon: a kétezer-ötszáz évvel ezelőtt élt Szun Ce „A hadviselés tudománya” című munkája. Olyan igazságokat fogalmaz meg, amelyek ma is útmutatásul, de legalábbis gondolatébresztőül szolgálhatnak a vállalatvezetés stratégiájának és taktikájának kialakításánál. Megállapításait mind gyakrabban idézik ezzel foglalkozó művekben.
Sajátosan pragmatikus felfogást terjesztettek - kockáztassuk meg: igazi politikai marketinget gyakoroltak - az ősi Kína uralkodói. Ezek szerint a Menny nem tűri az olyan uralkodót, aki méltatlan magas hivatalára, és ez vezet a dinasztiák bukásához és új dinasztiák felemelkedéséhez. Az i. e. 1050 táján hatalomra jutott Csou dinasztia uralkodói felvették a Menny Fia címet, amelyet azután az összes többi uralkodó is viselt. Valóban praktikus ideológia és egyben propagandaeszköz, amelyet hosszú évszázadokon át fel is használtak: a Menny Fiának nevezett uralkodó lett a Menny képviselője a Földön. Ez törvényesítette, ha fegyveresen megdöntötték egy dinasztia uralmát, hiszen ha egy uralkodó tétova és erkölcstelen, azt a haragvó Menny megbünteti. Eszerint tehát a Menny megbízatása nem volt elidegeníthetetlen jog, ellenkezőleg, a Menny újra meg újra felülvizsgálta döntését és ezzel biztosította az ellenőrzést az uralkodók felett. A Menny és az uralkodó ezáltal egységbe forrt, dinasztiaváltáskor pedig az új uralkodót azonosították a Mennyel, hogy megalapozzák politikai tekintélyét.
Felismerték a nemzeti imázs jelentőségét és tudatosításának fontosságát is. A Kínai Birodalmat lakói ősidőktől fogva a világ közepének tekintették, s ezzel azt fejezték ki, hogy itt a legfejlettebb a civilizáció. A művészetről szólván jellemzőként említsük meg, hogy az ősi kínai szövegekben a zene írásjegye azonos alakú az öröm, gyönyör, szórakozás írásjegyével. A konfuciánusok felfogásában a melódia jellemet formáló, az érzelmek feletti uralmat segítő, az ént építő, az egyéniséget és erkölcsi erőt bizonyító hatású, és képessé teszi az embert arra, hogy harmóniában éljen embertársaival, a természettel és a világegyetemmel.
Az ősi Kína művészetének nagy része a nyugalom finom légkörével, kecses harmóniával ajándékoz meg. Itt még az elrettentőnek szánt alakokban is van valami különös szépség és az óriás szobroktól is távol áll minden otrombaság.
Végezetül egy kis magyar vonatkozás: Széchenyi Béla gróf, a legnagyobb magyar fia 1877-78-ban expedíciót vezetett Kelet-Ázsiába. Vele volt a világhírű magyar tudós, Lóczy Lajos is, akinek Kínáról írt „A Mennyei Birodalom története” című műve a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára című sorozatban jelent meg.
Osman Péter
