Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A 1574 éves férfiak 1999 őszén napi átlagban 101, a nők 249 percet töltöttek otthoni tevékenységgel, ugyanekkor a férfiak 282 percet fordítottak termelő munkára, míg a nők 188 percet. Ha összevetjük ezeket a megfelelő francia adatokkal, akkor azt látjuk, hogy ott a férfiak napi átlagban 219, a nők 128 percen át végeznek kereső munkát. Azaz, a magyarok életvitele még most is meglehetősen munkacentrikus, ugyanakkor a háztartás ellátásával kapcsolatos munkák zöme továbbra is női feladat. Egy nő tavaly egy átlagos őszi hétköznapon valamivel több mint három órát töltött háztartási és karbantartási munkával, 35 percet foglalkozott a gyerekével és 28 percig vásárolt, illetve vett igénybe szolgáltatásokat.
Ám számottevő változásnak is tanúi lehetünk: míg korábban a foglalkoztatott férfiak összes háztartási tevékenységén belül 41 százalékot tett ki a javító-karbantartó és az építési munka aránya, addig mostanra ez az arány 29 százalékos lett. Mintegy kétharmadára csökkent az építkezéssel, épületfelújítással kapcsolatos munkákra szánt idő. Ez természetesen összefügg azzal, hogy a 80-as években sokkal többen építkeztek önerőből, mint a 90-es évek végén.
Ha településtípusok szerint vizsgáljuk az adatokat, kiderül, hogy míg Budapesten és más városokban számottevően csökkent a javító, karbantartó munkákra fordított idő, a községekben kismértékben növekedett. Valószínű, hogy a jelenség mögött a fokozódó motorizáció, illetve a gépjárművek és munkagépek elöregedése miatti nagyobb karbantartási igény áll.
Erősödött az a tendencia, hogy a szellemi munkával foglalkozó nők jóval kevesebb időt töltenek háztartási munkával, mint a fizikai dolgozók. A férfiaknál az értelmiségiek és az egyéb szellemi foglalkozásúak háztartási munkára fordított ideje korábban számottevően meghaladta a fizikai dolgozókét, mára azonban a különbségek többnyire kiegyenlítődtek. A mezőgazdasági jövedelemkiegészítő munka a nyolcvanas évek derekán ért csúcspontra. Tavaly a foglalkoztatott férfiak ez irányú korábbi időráfordításuknak csak valamivel több mint a felét teljesítették, a nők körében pedig még ennél is nagyobb arányú a csökkenés. Az állástalan férfiak viszont több mint kétszer annyi időt fordítanak a kistermelés munkáira, mint a foglalkoztatottak. Ennél is többet töltenek hasonló tevékenységgel a nyugdíjasok, ami szintén az önellátás kényszerét jelzi.
A népesség egészét tekintve nőtt a gyerekek ellátására szánt idő, bár közben számottevően csökkent a gyerekek s köztük az óvodában, bölcsődében elhelyezettek száma. A foglalkoztatott nők körében azonban érezhetően csökkent, a nyugdíjas nőknél viszont négyszeresére nőtt a gyerekekkel töltött idő. A férfiaknál ez az érték minden csoportban megnövekedett, ami arra utal, hogy a nemi szerepek kevésbé élesen válnak el ebben a tevékenységben.
A hétközi és hétvégi napok ritmusát követve jelentős hullámzást észlelhetünk a ráfordításban: a férfiak hétvégeken több mint kétszer annyi időt áldoznak a gyerekekre, mint hét közben, a nők pedig mintegy 60 százalékkal többet. Ebben a jelenségben bizonyára szerepe volt az ötnapos munkahét bevezetésének. Az a jelentős változás pedig, hogy a falvakban élő férfiak körében 60 százalékkal nőtt a gyereknevelésre fordított idő, azt mutatja, hogy bizonyos városi nevelésminták a falvakban is gyökeret vertek.
A részletesebb vizsgálatból kiderül, hogy a gondozással töltött idő jelenleg a nők esetében eléri a teljes ráfordítás felét, a férfiak viszont inkább a mesélésben és a tanulásban vállalnak nagyobb szerepet. Az adatok egyébként arra engednek következtetni, hogy átalakult a gyerekekkel töltött idő szerkezete sok ipari termékújdonság könnyíti folyamatosan a gondozási feladatok ellátását, a felszabaduló időt pedig a gyerekekkel való aktív foglalkozásra lehet fordítani.
V. É.
(A cikk a TÁRKI Társadalmi riport 2000 című kötetében megjelent tanulmány alapján készült, amelynek szerzői Falussy Béla és Harcsa István.)
