Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A szanatóriumban az étrendjét az igazgató, dr. John Harvey Kellog szabta meg. Szigorú diétára fogták; csak könnyen emészthető, egészséges táplálékot ehetett különböző magokból készült ételeket és gabonakészítményeket , és minden reggel megitattak vele egy csésze pótkávét. A kúra eredményeképpen Post 20-25 kilót hízott, és közben eszébe jutott az az ötlet, amely a gabonapehely-készítmények királyává tette.
Post az illinoisi Springfieldben született 1854-ben. Apja mezőgazdasági eszközökkel kereskedett és fiát már korán bevonta a munkába. Post néhány év múlva otthagyta apja üzletét és egy mezőgazdasági gépgyár ügynökévé szegődött. 1880-ban a Springfield Plow Works igazgatója lett, de négy év múlva egészségi állapota annyira megromlott, hogy fel kellett adnia állását. Ekkor már állandó gyomorfájdalom kínozta, amelyből hét évig nem tudták kigyógyítani. Átköltözött Texasba, ahol ingatlanüzlettel próbálkozott, de nem volt sikeres. Amikor 1891-ben Kellog szanatóriumába került, gyakorlatilag haldoklott.
Amikor viszont gyógyultan távozott, már megszületett a nagy ötlet. La Vita Inn néven egészségügyi vállalkozást alapított, és először mentális szuggesztió útján kínált gyógyulást az emésztőszervi betegségekben szenvedőknek, néhány évvel később pedig szanatóriumi tapasztalataira támaszkodva kikísérletezett egy gabonakávét, és elkezdte gyártani. Elsősorban az agresszív reklámkampánynak köszönhetően a Postum nevű termék mint „vérfiatalító csodaszer meghódította Amerikát.
Megjelentek az újabb termékek is: piacra dobott például egy teljes őrlésű búzából, malátából és sütőporból készült süteményt, amelyet lassú tűzön húsz órán keresztül sütöttek. A neve Grape-Nuts (szőlőmag) volt, és kísértetiesen emlékeztetett dr. Kellog egyik süteményére. 1904-ben Post egy Post Toasties nevű kukoricapehellyel bővítette termékskáláját. Vállalkozása a századfordulóra már évi 3 millió dollárt jövedelmezett, 15 hold alapterületű, 2500 embert foglalkoztató Battle Creek-i gyára a legnagyobb élelmiszergyár volt a világon.
Post felismerte a marketing jelentőségét legsikeresebb éveiben évi egymillió dollárt költött reklámra , és mesterien alkalmazta is. Nem volt orvosi képzettsége, így szabadjára engedte fantáziáját. Reklámjaiban mértéktelenül eltúlozta a termékek gyógyhatását; előfordult, hogy egy lap nem is akarta lehozni hirdetését a túlzások miatt. Sokakat pánikba ejtett egy kiagyalt történettel; e szerint egy nő megvakult a túlzott kávéfogyasztás miatt. Az új kórnak nevet is adott: kávéneuralgiának hívta.
Post esküdt ellensége volt a munkások érdekképviseleti szerveinek, még egy szakszervezet-ellenes lapot is kiadott. Ám az országos átlagot jóval meghaladó béreket fizetett és több mint ezer olcsó lakást építtetett alkalmazottainak. Ő maga Washingtonban lakott, de fenntartott egy téli rezidenciát Kaliforniában és egy két megye nagyságú birtokot Texasban, ahol esőcsinálási kísérleteket végzett.
1914-ben, ötvenkilenc éves korában kiújult a betegsége, ráadásul még ugyanabban az évben megoperálták vakbélgyulladással. Az operáció sikerült, de Post depresszióba esett, és egyre gyakrabban beszélt az öngyilkosságról. A család állandó megfigyelés alatt tartotta, minden fegyvert eltávolítottak a közeléből, de egyetlen vadászpuskáról megfeledkeztek. Egy délután, amikor a felesége elment hazulról, felvette legelegánsabb öltönyét és megölte magát.
Post 22 millió dolláros vagyonát és posztját a cég élén egyetlen lánya, Marjorie Merriweather örökölte. A kislány tízéves kora óta rendszeresen részt vett a cég igazgatótanácsának ülésein, és apja az üzletvezetés minden csínját-bínját megismertette vele. Marjorie hamarosan Amerika egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb asszonya lett; az üzleti körökben és a társasági életben is általános tiszteletet és megbecsülést szerzett magának.
Négy férjet fogyasztott, olyan fényűzően élt, mint egy királynő; a gazdasági válságot például aktuális férjével 114 szobás tengerparti kastélyukban vészelték át, egyik pezsgős fogadást tartották a másik után. Amikor pedig megunták a vendégjárást, óceánjáró jachtjukon föld körüli utazásra indultak. A hajón olyan embereket láttak vendégül, mint Mary Pickford, Errol Flynn vagy George Bernard Shaw. Marjorie kiváló üzletasszony volt: amikor 1973-ban meghalt, a családi vagyon már elérte a 150 millió dollárt.
Felvetődik a kérdés, mit szólt dr. Kellog, látva egykori betege üzleti sikereit, illetve, hogy neki nem jutott-e eszébe vállalkozást indítani. Neki, aki elsősorban orvos volt, nem, de az öccsének, Will K. Kellognak igen. Nem volt könnyű dolga, mert bátyja nem egyezett bele, hogy intenzív reklámkampányt indítsanak, ezért kezdetben csak egészségügyi magazinokban helyezték el hirdetéseiket. Végül Will megelégelte bátyja zsarnokoskodását, és önálló céget alapított, amely hamarosan vezető szerepet vívott ki a gabonapehely-iparban. Amikor 1951-ben meghalt, vagyona meghaladta az 50 millió dollárt.
V. É.
