Azután telt-múlt az idő. Sokat változott az élet, a társadalom, sokat a színház, de még az író is, aki mostanában színházszervezésre, színházépítésre adta a fejét drámaírás helyett. Elmúlt az az idő, amikor a teátrum üzenetét a szavak mögött, a mondatok között, a jelrendszerek által lehetett és kellett fölfedezni. S most mégis újra előkerült az az évtizedekkel ezelőtt született színpadi játék.
Miről is van szó? Schwadja György Himnuszáról. A darabról, amely a szocializmus „diadalmas” korában játszódik. A történet szerint a háromgyermekes munkáscsalád a szürke hétköznapok egyhangúságában, nyomasztó tehetetlenségében vegetál, képtelen megélni az apa keresetéből. De a társadalom segít, mert az a dolga. Csakhogy nem azért abszurd az abszurd, hogy ez a segítség valóban segítség legyen. Minden támogatás rosszkor jön, a visszájára fordul...
Miként a komédiai szituáció is. Mert bizony az idő eljárt a história fölött, pontosabban szólva ezt a darabot nemigen lehet másként, mint történelmi játékként felfogni. Az Új Színház előadása úgy ad történelmi, társadalmi visszapillantást, hogy közben megkísérli „ideszóló” televíziós reklámszövegekkel eltéríteni a cselekmény idejét. Bár előfordulhat, hogy sokkal érdekesebb lenne elmondani, hogyan élne most Az asszony és Az ember a három gyerekkel, a brigádvezető és a brigádtagok, a tanácsi előadó, Polgárné meg a rendőr között. Mit tenne, mit tehetne most a férfi, vajon épp úgy reagálna-e a mindenfelől érkező segítő szándékra, mint egykor, éppoly kétes értékű, abszurd módon oldaná-e fel életük lehetetlenségét, mint annak idején?
Taub János, aki nem először állította színpadra a Himnuszt, úgy véli, van létjogosultsága ennek a darabnak, fontos, hogy megismerkedjünk azzal a történelmi léptékkel mérve nem is túl távoli időszakkal, amely mára mégiscsak történelemmé vált. A két főszereplő, Nagy-Kálózy Eszter és Eperjes Ká-roly remekbe szabott, életteli házaspárja mellett Dengyel Iván, Nagy Zoltán, Nagy Mari, Kisfalussy Bálint játssza a komédia szerepeit.
Róna Katalin
