Így nevezik a színházban, ha a színész sok jó teljesítmény után módot kap arra, hogy egy különleges drámában, különleges, szinte testre szabott szerepet formálhasson önmaga és a közönség kedvére. Színházi életünkben ritka az efféle alkalom, alig-alig fordul elő, hogy egy-egy színház kimondottan valamelyik színészének személyére válasszon darabot. Most a Katona József Színház Kamrájában mintha mégiscsak ez történt volna.
Haumann Péter a „nagy Bruscont játssza A színházcsinálóban, Thomas Bernhard különös, furcsa, ellenszenves és mégis magával ragadó művészhősét. A családi színtársulat kiállhatatlan vezetőjét, erőszakos diktátorát, a tragikomikus megszállottat, aki egyszerre író és színigazgató, főszereplő és rendező, s akárhogy is, a maga szánalmasan dilettáns módján mégiscsak színházat csinál. Aki megírja élete főművét, amelynek „A történelem kereke" címet adja, nem titkolván: életről, sorsról, társadalomról, történelemről kíván általa szólni. Akit előző föllépése helyén már háromszáznyolcvanan is megnéztek, s akinek most az átkozott porfészekben, ahová családi truppjával érkezett, meg kell vívnia csatáját a helyiekkel, a tűzoltóparancsnokkal s még tán az égiekkel is.
A polgárpukkasztó, szülőföldjén sokat vitatott, hazáját, népét mindig némi megvetéssel figyelő és ábrázoló osztrák drámaíró tán egy kicsit önmagát is mutatja ebben a játékban, a maga rosszkedvű, gyűlölködő, a valóságtól elrugaszkodni vágyó, ám mindig a valóságot mutató lényét. Ahogy színházcsinálója is mindig a legnagyobbakhoz hasonlítja magát, mégis a napi igények szerint formálja művét, ahhoz igazítja, szabja darabját, úgy idomítja színészeit, a családi vállalkozást. S hogy közben megszületett-e a hatalmas dráma, a remekmű? Az alighanem sohasem derül ki...
Keserű, ironikus játék A színházcsináló, amely a Kamrában, Gothár Péter rendezésében, meglehet, komikusabbra hangolódott, mint amilyennek az írója megálmodta. Több benne a humor, mint a groteszk felhang, ám így bizonyára garantáltabb a közönségsiker. Haumann Péter Brusconjának remekbe szabott magánszáma még érzékletesebb a köré komponált csapatjátékban. (Haumann partnere Szirtes Ági, Pelsőczy Réka, Lengyel Ferenc és Kocsis Gergely.) Ahogy a társulattá formált család figyeli, hallgatja, megérti és elfogadja akaratát, hogy megpróbálják a lehetetlent: színésszé lenni hozzátartozók helyett s igyekezettel megfelelni a színházi akaratnak, az maga a tökéletes komédia. „A történelem kereke" most így fordult, vidámítóbb, mint ahogy azt Bernhard elképzelte, de ez bizony már a színházcsinálók szabadsága.
Róna Katalin
