Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Mint már annyiszor fennállása óta, ismét búcsúzhatunk a New York kávéháztól. Szerencsére csak átmenetileg, arra az időre, amíg az épületet a közelgő és talán végre sikeres eladás nyomán a remélhetőleg komoly végleges tulajdonos renováltatja. Cikkünkkel arra szeretnénk buzdítani mindenkit, hogy a november végi kapuzárás előtt vegyen ideiglenesen búcsút Európa egyik legszebb kávéházától.
A kávéház históriája a múlt századba nyúlik vissza. 1892-ben még üres volt a telek, két évvel később pedig megnyílt Budapest egyik legszebb épülete, a New York-palota. Az akkoriban még sötét külvárosnak számító területen mint a korabeli sajtó megírta egy amerikai biztosítótársaság „hóbortos, túlméretezett ötlete” volt a palota s annak földszintjén „a világ legnagyobb és legszebb kávéházának” fölépítése. Hauszmann Alajos, korának kiváló építőművésze tervezte az épületet, s a kávéházhoz csak „emlékszerű anyagokat” használtak: márványt és bronzot.
A fényűző kiállítás, a velencei csillárok, a csavart márványoszlopok, a lazán földig omló plüssfüggönyök megteszik a magukét: a főváros egy csapásra birtokba veszi szépséges kávéházát. Elsősorban persze a művészvilág: a színészek, a festők és a szobrászok, az írók és a hírlapírók nyomban otthon érzik magukat a márványasztaloknál. A szájhagyomány szerint Molnár Ferenc és vidám asztaltársasága már az első éjszaka megszerzi a kávéház kulcsát, s ünnepélyesen a Dunába dobja. Ezzel is kifejezésre juttatja kívánságukat, miszerint a New York éjjel-nappal álljon nyitva a vendégek előtt.
Csakhamar életformává vált a kávéház látogatása: költők és írók innen küldték cikkeiket a redakciókba. Közben pedig mindig jutott idő arra is, hogy megvitassák a politika legfrissebb fejleményeit, kicseréljék nézeteiket a színházi premierekről, netán kivesézzenek egy-egy újonnan megjelent regényt, elgonoszkodjanak a költőtárs még nyomdaillatú kötete fölött. Amikor a Harsányi fivérek vették bérbe a kávéházat, kitalálták kedvenceiknek az írótálat, a „kis irodalmit”: olcsó áron néhány szelet sonka és szalámi, kevés sajt, kizárólag az író vendégek számára.
Hogy kik jártak a New Yorkba? Bízvást sorolhatnánk a kor valamennyi íróját, költőjét, színészét és képzőművészét. A törzsvendégek közé tartozott Krúdy Gyula és Tóth Árpád, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Reisz Gyula bácsi, a nagy bajszú főpincér jól ismerte vendégei ízlését. Tudta, hogy Krúdy úrnak nincs ínyére a hideg sör, Bródy Sándor viszont a sötét tejeskávét kedveli zsömlével, parádi vízzel, Karinthy pedig a langyos kávét sok habbal kéri, míg Molnár Ferenc kedvence a francia konyak, Szép Ernőé a lágyra kikevert rántotta. Az irodalmi főpincér persze nemcsak enni-innivalóval látta el vendégeit, hanem ha kellett „kutyanyelvekkel”, vagyis papírral és írószerrel is. És bizony az is sűrűn előfordult, hogy a tekintélyes vendég távozóban úgy búcsúzott: „Írja Gyulám a többihez!” Mármint a számlát, amelynek kiegyenlítésére akkor került sor, amikor végre fizetett a szerkesztőség vagy a kiadó.
Törzsvendégnek számított a kávéházban Kellér Andor és fivére, Dezső, itt szerkesztette a karzaton a Nyugat című folyóiratot Osvát Ernő, a Mélyvízben ebédelt Turay Ida férjével, Békeffi Istvánnal és Várkonyi Zoltán színész barátaival.
Aztán a diktatúra egy sötét napján bezárták a kávéházat. Sportszeráruháznak rendezték át, mígnem újra megnyílhatott, Hungária néven.
Most ismét zárni készül: úgy hírlik, november utolsó napján lelakatolják a bejáratát. Csak remélhetjük: rövid időre, amíg megújul körötte-fölötte az Elátkozott Lelkek Háza, a New York-palota, a magyar sajtó egykori fellegvára Ruffy Péterrel, a Magyar Nemzet egykori szép szavú riporterével szólva: „életünk színtere, álmok temetője, álmok csiholója”.
Gyapay Dénes
