Igazában nem tudom, Szakál László jó hírét a féltucatnyi, anekdotákkal fűszerezett receptkönyve vagy soltvadkerti vendéglőjének ízes főztje alapozta-e meg. Tény, hogy legújabb kötetének bemutatójára szűknek bizonyult a budai várbéli Litea kávéház. „Terítéken a paprika..." olvasható a könyv ízléses borítóján, s az alcím Régi ételek, anekdotákkal fűszerezve nyomban arra serkent, hogy kíváncsian belevessük magunkat „igazi, hazafias" fűszerünk históriájába. Szakavatott szerző avat be a paprika múltbéli titkaiba: Balázs mester, az asztali örömök historikusa, aki nem más, mint Draveczky Balázs, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum igazgatója, a kötet egyik szaklektora (nem mellesleg néha a Napi Pihenő szerzője a szerk). Tőle tudjuk, hogy a korábban törökborsnak vagy új fűszernek nevezett paprika csak a 18. század első évtizedeitől vált ismertté honi konyháinkban, ahová a Balkánon keresztül, az ottani népek közvetítésével jutott el. Az első recept, amely használatára buzdít, 1748-ban íródott, a fűszer népszerűsége azonban rendkívül gyorsan terjedt. Némely túlbuzgók igazi nemzeti fűszerként tisztelték, hiszen piros a termése, fehér a virága, zöld a levele... Az ük- és dédapák Szeged környékén a legtöbb húsételt vasfazekakban, kevés lével, vöröshagyma nélkül, paprikásan készítették. Cziffray István szakácskönyve 1816-ban jó szívvel ajánlja a paprikát a gulyás, a pörkölt és a különböző húsok ízesítéséhez. 1828-ban már Bécsig, a császári udvarig is eljutott a híre, s a múlt sz
2000. november 3. péntek, 23:59
