Gyerekként biztos nem arról álmodott, hogy végrehajtó lesz. Miért ne? Az út nyílegyenes, ám göröngyös volt. Humán érdeklődésű ifjúként az Eötvös József Gimnáziumban érettségiztem, jogi egyetemre készültem. Szerény felvételi eredményem és származásom klasszikus értelemben vett polgári család az enyém miatt nem vettek fel. Autóvillamossági műszerésznek álltam, a hadkötelezettség elkerülése érdekében, de kétbalkezes ipari tanulónak bizonyultam, alig vártam a következő egyetemi felvételit. Aztán édesanyám egyik nap kinyitotta az Esti Hírlap című, akkoriban még kiváló délutáni lapot, ahol azt olvasta, hogy felvételt hirdet a Pest Megyei Bíróság Végrehajtói Irodája. A bíróság a Bajza utca szép, ódon épületeinek egyikében működött, én pulóverben és farmerben indultam volna, ám édesanyám rám szólt, hogy vegyek öltönyt. Kilencen várakoztunk, kijött az elnökhelyettes, megkérdezte, mindannyian a hirdetésre jöttünk-e, majd hozzám fordult, behívott, a többieknek pedig megköszönte a megjelenést.
Alighanem Ön vett fel egyedül öltönyt.
Így igaz, de talán ennyi idő után már szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az elnökhelyettes úrnak jó szeme volt. A következő évben felvettek az egyetemre, estin szereztem diplomát, úgyhogy 27 éve dolgozom ezen a vonalon.
A bírósági végrehajtás már hangzásával is bizonyos képzeteket kelt az emberben. Mi az, ami közel három évtizede itt tartja?
Szeretem a munkámat, mert tárgya maga az ember. Igaz, nem az élet napos oldalán járok, de változatos és érdekes minden feladat, nem beszélve arról, hogy szerintem nem létezik jogállam, ha a bírósági ítéletek papíron maradnak.
Milyen volt huszonöt éve a munkája és milyen ma?
Negyedszázada a szovjet végrehajtási törvény magyar változata volt érvényben, amely az önkéntes jogkövetés jegyében íródott. Szokatlannak nem mondható az állampolgárvédő szövegezés, hiszen már a reformkorban, amikor az országgyűlés előtt obstruáltak a megyék, mi mást tettek, mint megtagadták az adófizetést. Tudatilag azóta sem változott semmi. A rendszerváltást követően meghirdetett piacgazdaságban pedig, ahol az emberek java nincs megfizetve, a szolgáltatások ára viszont a nyugati színvonalhoz igazodik, a végeredmény: hihetetlenül sok adós. Az évi kétszáz-kétszázötvenezer végrehajtás nyolcvan százaléka magánszemélyeknél, maradéka gazdálkodó szervezeteknél történik. Ma még sok a jogi kiskapu, ezekkel a gazdálkodó szervezetek felkészült jogászai remekül élnek, illetve visszaélnek. A végrehajtónak persze nem tiszte ítélkezni. Feladata, hogy legjobb tudása szerint behajtsa a bíróság által kiszabott összeget.
Mekkora a kamara apparátusa, milyen eredményességgel dolgozik?
Kétszáznegyven bírósági végrehajtó és negyven végrehajtójelölt van, az eredményesség ötven százalék körüli. Ezzel szemben a bírósági alkalmazott végrehajtók 20 százalékos eredményességgel dolgoznak. A különbség jól mutatja, hogy állami alkalmazottként, érdekeltségi rendszer nélkül a végrehajtás nem működik. Egyébként 1881-től 1955ig a végrehajtók a bíróság mellett működő önálló személyek voltak.
Elkészült a kamarai törvény módosítását célzó előterjesztés. Mit tartalmaz?
A kamara megalakulása óta eltelt öt esztendő alatt összegyűlt tapasztalatok alapján készült a törvénymódosítás, amelyet az Igazságügyi Minisztérium terjesztett be. A parlament novemberben fogja tárgyalni, és minden remény megvan arra, hogy elfogadja. A módosítás lényege: bírósági végrehajtás európai módon csak akkor képzelhető el, ha a jogszabályi háttér és az anyagi feltétételek adottak. A jogszabályok alapján történő végrehajtáson azt is értem, hogy az adósnak is van joga a védekezésre. Tudja, mi fog vele történni, milyen jogorvoslattal élhet, milyen mentességekre számíthat.
A módosítás mit jelent a kis adósok számára?
A tartozások egy ötezer forinttól ötmilliárd forintig terjedő skálán helyezkednek el. Ezek 90 százalékát az úgynevezett kis tartozások teszik ki, amelyek többnyire közüzemi díjakból, lakbérhátralékokból keletkeznek, összegük százezer forintig terjed. A jövőben behajtásuk lehetővé válik, ha az érdekeltségi rendszer megfelelő lesz. Persze, rögtön felmerül a kérdés: mit jelent mindez az állam számára, mi lesz a fedél nélkül maradókkal?
Miért nem a nagy adósokat célozzák meg?
Dolgozunk rajta. Az államigazgatás óriási végrehajtói apparátusa nem éri el a tízszázalékos eredményességet, az illetékhivataloknál is jelentős hátralék van. Ezért felajánlottuk a segítségünket, adják át azokat az ügyeket, amelyekkel helyben járnak.
Veszélyben, fenyegetettségben dolgoznak, vagy inkább beletörődésre találnak?
A végrehajtó mindig idegen pályán játszik, hogy egy manapság divatos, a fociból vett kifejezéssel éljek. Más a bíróság, ahol tiszteletet parancsoló ruházatban ítélet születik, és egészen más a helyzet, amikor a végrehajtó, az ítélettel a kezében, be akar lépni az adós legféltettebb magánszférájába.
Mivel őrzi a kondícióját?
Számomra felüdülés a munkám. Az élet létező szeletével foglalkozom, kellő tapintattal segíteni is tudok az embereknek. Régebben gyaloglással, biciklizéssel tartottam formában magam, ma kocogok, úszom.
Milyen hátországa van?
Fontos az a szakmai klub, ahova járok, ahol a munkánkat érintő kérdéseket beszéljük meg. Biztos hátteret a családom jelent, a kislányom, akivel éppen újra felfedezem a római kort. Aztán az irodalom, Ibsen és Csehov. Ők valóban mindent tudtak az emberekről és az emberi viszonyokról. Csak megismételni tudom, a munkám fókuszában az ember áll, és nincs ez másként a magánéletemben sem.
<aláír>Pavlovics Ágota</aláír>
