Fél évszázad a történelemben nem nagy idő, a színház históriájában már többnek látszik. Fél évszázad egy dráma életében akár sorsfordítónak is tekinthető, ennyi idő már bizonyítja a színmű érvényességét, vagy éppen azt mutatja, eljárt fölötte az idő. Különösképpen így van ez egy olyan színpadi alkotás esetében, amely a maga idejében kétségtelen korhűségével, az adott idő és világ ábrázolásának hitelességével, valóságának megjelenítésével vált ismertté és fontossá. Az ügynök halála, Arthur Miller drámája két esztendeje ünnepelte születésének fél évszázados jubileumát. Óhatatlan a kérdés, a színházé és a nézőé egyaránt, vajon elevenek-e még ma is a problémái, vagy csak a közelmúltról beszélnek (s ez sem lenne kevés), netán nagyon is mai, nagyon is jelenvaló-e mindaz, amiről az író beszélt? Pontosan szólva, aki előveszi, újrajátssza Az ügynök halálát, nem hátrálhat meg a feladat elől: tisztáznia kell, az egykorvolt „amerikai álom" tovatűnéséről szól az előadás vagy a mi álmainkról, a mi álmaink szertefoszlásáról vall. Nem könnyű dráma Az ügynök halála. Nagyon kell érteni szavait, pontosan, tisztán értelmezve szabad csak eljátszani. Érezni kell realitását, azt, amitől oly igaz lehetett a negyvenes évek végének Amerikájában, s hiteles lehet ma Magyarországon. S nem csupán azért, mert az „álmaival ügynöklő" Willy Loman drámája kétségtelenül sokak tragédiája könyörtelen, „sikerorientált" korunkban, ahol a megöregedett, csak a múltra hivatkozó, örökké csak mesélő kisember számára ni
2000. november 3. péntek, 23:59
