Tiszta tánc

Somi Panni és a Sivasakti Kalánanda táncszínház színpompás tálalásában bepillantást nyerhetünk Dél-India legszentebb hagyományaiba, a templomtáncok világába.
Somi Panni - aki indológusként Madraszban tanulta a táncot, a szankszrit nyelvet és egyáltalán India szinte átláthatatlanul bonyolult történelmét, viszonyait, hitvilágát - hazatérve együttest toborzott maga köré. Szőke, világosbarna, vöröses lányokból, akiket, csakúgy mint őt magát, megbabonázott az ősi tudás gyönyörű kifejezésformája, a tánc. A nyolc hölgy negyedik éve bűvöli el a közép-európai nézőket.
A szürkét, feketét egyeduralkodónak kikiáltó divattrendnek engedelmeskedő magyar nők számára reveláció látni, milyen égő, izgató türkizek, narancssárgák, pinkek, pirosak, bordók, lilák, sötétkékek a Madraszból hozatott selyemszárik, amelyek szabad mozgást biztosítva, fenséges látványt nyújtva ölelik körül a táncosnők testét. Mezítelen lábukon apró harangok, fejükön drága, míves díszek, karjukon számtalan arany karperec - díszlet semmi. De Dél-India mégis megteremtődik mozdulataik által, méghozzá kétféleképpen: a tiszta tánc, illetve a szerepjáték formájában. A táncosnők férfit és nőt is megjelenítenek, harcos isteneket, gyengéd feleségeiket, gonosz ráksaszákat, halakat, kígyókat, szellőt és könnycseppet.
Somi Panni műsorvezetője (egyik táncosa) segítségével megtanította a közönséget a legalapvetőbb jelekre, hiszen ezek a darabok több ezer éves mitológia részei; ott még a legeldugottabb faluban is pontosan értik a nézők, melyik ujjtartás mit is jelent. Visnu, Krisna, Síva (férfi isten és nem nő, mint itt gyakran hiszik!) életének egy-egy epizódja tárult föl szemünk előtt: feleségrablás, szarvasvadászat, pásztorlányok csábítgatása, varázslók üldözése, legyőzése.
Az indiai hit alapvető tézise a természet imádása, tehát a táncos engedelmet és bocsánatot kér a földtől, hogy megtapossa majd. Dübörögtek is rendesen a lányok, iszonyú energiák szabadultak fel, szinte utánozhatatlan - legalábbis csak sokévi munkával elsajátítható - kecsességgel. Villogtak a szépen kisminkelt szemek, volt, hogy csak a törékeny nyakak mozogtak, minden egyes ujj más pozíciót vett föl: áradt a hindu mitológia az arra fogékonnyá tett európai testekből... Nem volt stílustörés a szőke, kék szemű, homlokán bindzsit (pöttyöt) viselő lány szólója sem: a technikai tudás nála is párosult a mélységes elhivatottsággal és a téma iránti alázattal. Főleg tamil nyelvű balladák, népdalok szóltak aláfestő zeneként, s e nyelven adták meg a műsorszámok címét is. A szép - néha a tánc hevétől még kissé kimerült - műsorvezető gondosan megmagyarázta a darabok eredetét, tartalmát, értelmét. Kis indológiai továbbképzést is kaptunk a táncesten. Somi Panniék erre is hangsúlyt fektetnek: kusza hiedelmeinket, tétova, körülbelüli tudásunkat finoman közelítik a valósághoz, ahhoz az innen nézve mesés, de anakronisztikus világhoz, amely tiszteli a NŐT, de ahol csapás egy lánygyermek születése, ahol imádják a növényeket, szentként tisztelik a teheneket, de milliók tengődnek iszonyatos nyomorban. Síva évezredek óta űzi táncával a gonoszt, hogy megszabadítsa tőle az embereket.
Somi Panni - aki évente két-három hónapra visszatér indiai mestereihez tudásért, új táncokért, megerősítésért - a tapsokat a táncszínház tagjaival együtt meghajlással, összetett kézzel fogadta, gyönyörű szárijába büszkén csimpaszkodott kétéves, szőke kisfia, aki a madraszi mesterek szerint homlokán viseli Síva háromágú szigonyát, a szent jelet.
Akinek netán kedve támad megismerni e szemet-lelket gyönyörködtető, izgalmas produkciót, az legközelebb május 12-én, a budapesti (Tárogató úti) IBS színpadán tekintheti meg az együttes újabb előadását.
SZÁSZ JUDIT