Gyerek vagy karrier?

Ha egy nő gyereket szült, és tegyük fel, három év után megpróbál visszamenni dolgozni, elég nehéz helyzetben találja magát. Szerencsés, ha az eltelt években kellő gondot tudott fordítani kapcsolataira, mert akkor nem találja magát szemben azzal a problémával, hogy már azt sem tudja, hogy beszélnek egymással az emberek, amikor nem gyerekekről van szó. Azzal, hogy szakmai téren szinte lehetetlen naprakésznek lenni, mindenképp számolnia kell.
Azt, hogy valakinek gyereke van, többnyire rossz néven veszik a munkaadók: sokszor eleve fel sem veszik a kisgyermekes anyákat, és elvárják tőlük, hogy ugyanannyit nyújtsanak, mint a férfiak. Ma a férfiakkal szembeni követelmények is túlfeszítettek: nem használ a családnak, hogy az apuka késő este, fáradtan ér csak haza, mert bírnia kell a versenyt a fiatalokkal, vagy mert munka után el kell mennie pénzt keresni. Ami a nőket illeti, sajnos Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár a részmunkaidős foglalkoztatás, de egyébként is kérdéses, hogy napi négy órában lehet-e értelmiségi munkát végezni.
Ezek után nyilván nem meglepő, hogy a felmérések tanúsága szerint 10-15 évvel lemaradnak az anyák a pályájukon az azonos korú és végzettségű férfiakhoz vagy gyermektelen kolléganőikhez képest. A lemaradást aztán 40-45 éves korukra, amikor gyerekeik már nagyobbak, behozzák, és ekkor felcsillannak azok az erények, amelyeket tulajdonképpen gyermeküknek köszönhetnek: az anyák összeszedettek, hatékonyak, jól osztják be a munkájukat és munkabíróak. A helyzetük persze most sem könnyű, de szerintem egy nő csak akkor élhet teljes életet, ha van gyereke.
Mindeddig úgy beszéltünk a gyerekekről, mint olyan kis szörnyekről, akik fogják magukat, megszületnek, és tönkreteszik az anyjuk karrierjét. Pedig gyereket nevelni boldogság. Közhely a karácsonyfa alatt csillogó gyerekszemekről beszélni. Arra jó csak, hogy egy-egy fáradt nap után ilyesmivel öntsön magába lelket az ember, de talán hihetőbbé teszi, hogy szülőnek lenni jó, és nem olyan nagy baj, ha valakinek az értékrendjében a karrier a gyerek mögé sorolódik - legalábbis ideiglenesen.
De szükség van-e erre az áldozathozatalra? Lelkileg sérült lesz az a gyerek, akit egy- vagy másfél évesen bölcsődébe adnak? Vekerdy szerint nem. Egy kisgyerek két-három éves koráig persze nagyon kötődik az anyjához, az a legjobb neki, ha vele van, és az anya nyugodt, derűs, oldott légkörben tud foglalkozni vele. Ekkorra a szülő és gyermek közötti kötődés lazul, elkezdődik a gyermek leválása az anyáról, kialakul a gyerek éntudata, majd elkezdődik a dackorszak, és a gyerek elkezdi igényelni a társaságot. A gyermekpszichológus szerint az optimális időpont, amikor a gyerek közösségbe mehet, valamikor három-négy éves kora körül jön el. Ha addig vele tud maradni az anyja, viszonylag könnyen kialakítható a gyerekben az az érzelmi biztonság, amely akkora tartalékot jelent, hogy a kamaszkori kísértésektől - ital, kábítószer - is képes megvédeni a gyereket, és alapja lehet annak, hogy a család a gyerekek kamaszkorát is zökkenőmentesen tudja átvészelni.
Nem akarok azonban bűntudatot kelteni azokban az anyákban, akiknek valamilyen okból korábban vissza kell menniük dolgozni - mondta Vekerdy -, annál is kevésbé, mert magam is nagyon jó dolognak tartom azt, hogy ma már a nők is csinálhatnak karriert. A gyerekek rugalmasak, és sok mindent kibírnak. Akkor is kialakítható ez az érzelmi biztonság, ha jó a család légköre, és mindennap szeretettel foglakoznak valamennyit a gyerekkel. A bölcsődékben többnyire megfelelően bánnak a gyerekekkel, tehát sérülni ott nem fognak. Másfelől tény, hogy a bölcsőde mindenképpen jobb megoldás a gyerek számára, mint egy frusztrált anya, aki magában őt hibáztatja, amiért nem tud visszamenni dolgozni, és lemarad a karrierje építésében. Tulajdonképpen az jó a gyereknek, ami az anyának. Sok esetben amúgy sincsenek meg a feltételei annak, hogy a munkáját abbahagyó anya nyugodt körülmények között, harmonikus légkörben nevelhesse otthon a gyermekét. Nem jó, hogy az apák gyakorlatilag nem tudnak részt venni a gyerekek nevelésében, és a nők gyakran teljesen egyedül maradnak. Szerencse, ha van pénz babysitterre, vagy valamelyik nagyszülő elérhető közelben van, és hajlandó is segíteni.
Sok idegesség forrása az is, hogy az otthon lévő nők, miután egész nap egyedül maradnak a gyerekkel, csak este tudnak néhány szót váltani a férjükkel, aki viszont az egész napos munka után azt várja tőle, hogy derűs és boldog családanya legyen - mondta Vekerdy.
Mióta felbomlottak a több generációs nagycsaládok, a nők elveszítették azt az ösztönös tudást, ami évezredeken át megvolt. Feledésbe merültek a régi fortélyok és technikák, nem ismerik a régi dalocskákat, mondókákat, nem tudják például, mit kell fürdetés, hajmosás közben énekelni a gyereknek. A nagyszülőktől örökölt tudás eltűnt, tudatos pedig nincs; a jóakaratú szülők szorongva, téves elvárásokkal fordulnak a gyerekek felé, és így természetesen könnyebben hibáznak. Mindez tehát gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem biztos, hogy az "otthon maradt", ideges anyuka jobb hatással van a gyermekére, mint az, aki visszament dolgozni.
Nem szabad elfelejteni, hogy mindenki maga dönt: van, akinek az a jó, ha elsősorban anya, másnak az, ha elsősorban üzletasszony, megint másnak pedig - ha meg tudja oldani - az, hogy mind a kettő egyszerre.
VÁMOS ÉVA