Húsvéti séta a Szent Városban

Jeruzsálemben szinte minden kő a múltat idézi. A Templom-hegy felé közeledve "kőkemény" gondolataim támadnak. Próbálom felidézni a tanultakat és olvasottakat. Lehet, hogy az emberek és az istenek kapcsolatát a "kövek történetének" kellene neveznünk? Hiszen az ősi civilizációk tudásukat többnyire az "égiektől" származtatták-kapták - többnyire valamilyen kő formájában.
C. Knight és R. Lomas A második Messiás című, már magyarul is olvasható könyvében érdekes összefüggések találhatók a történetüket a vízözönig visszavezető szabadkőművesség beavatási rítusai és az emberiség fejlődése szempontjából fontos történések között. Az egyébként szabadkőműves szerzők szerint a bibliai Énok - "és járt Énok az Istennel" - a vízözön előtti civilizáció bölcse volt, aki előre látta a közelgő katasztrófát, ezért két kőoszlopba véste tudása legjavát, hogy a túlélők rendelkezésére bocsássa az emberiség szellemi kincseit. A vízözön után az oszlop egyik darabját megtalálták. Az biztos, hogy a legelső ismert civilizáció a sumér volt, amely sokak szerint hirtelen "robbant ki", anélkül, hogy a "próbálkozásnak" nyomai lettek volna. Az egyiptomi kultúrában nem nehéz felfedezni a sumér hatásokat. Több szerző szerint Mózes birtokában volt a fáraók "titkának", amit az Egyiptomból való kivonuláskor magával is vitt.
"És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt, és a parancsolatot..." - olvashatjuk Mózes II. könyvében (24,12). A frigyládába helyezett kőtáblák a Kr. e. 960 körül befejezett Salamon templomának Szentek Szentjébe kerültek. A szentélyt a babilóniaiak négyszáz évvel később lerombolták. A zsidók Kr. e. 515-ben pontosan ugyanott újjáépítették a templomot, amely kb. hatszáz évig állt. Nagy Heródes (Kr. e. 40-4) uralkodása alatt a várost újjáépítették, új erődöt emeltek, a Templom-hegyet hatalmas kövekből rakott falakkal erősítették meg. Ennek a falrendszernek volt része a Nyugati Fal, amely azután Jeruzsálem nagyságának szimbólumává vált. A Siratófal a zsidók számára a világ legszentebb helye, ma is naponta több ezren látogatnak el ide. 66-ban a zsidók fellázadtak Róma ellen, 70-ben a római csapatok Titus vezérletével elfoglalták és csaknem teljesen lerombolták a várost, amely közel hatvan évig romokban hevert. Amikor a IV. században a kereszténység a Római Birodalom államvallása lett, Jeruzsálem újra nagy jelentőségre tett szert. A perzsa hódítók 614-ben, az arabok pedig 638-ban foglalták el a várost. Az iszlám hit szerint Mohamed próféta bűvös paripán megtett égi útja során a Templom-hegyre érkezett. Erre emlékeztet a 691-ben emelt Szikladóm, amelyet pontosan Salamon templomának helyén emeltek - folytatom magamban a nyomozást "kőügyben", a bejárathoz érkezve, ahol éppen egy csapat izraeli katonalány veszi le bakancsát, hogy a mohamedán szokásoknak megfelelően beléphessen a mecsetbe.
A hely - ki tudja miért? - pár száz év múlva megint kiemelt jelentőségű lesz. A francia templomos lovagok a XI. században a legnagyobb titokban évekig ásatásokat folytattak a mecset alatt. Nem tudni, hogy találtak-e valamit, de Európába való visszatérésük után a "sötét középkor" világosodni kezdett. A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. A gótikus építészet szinte a semmiből bukkant elő. Ilyen környezetben indult útjára 1190 és 1220 között egy misztikus tárgyról, a Grálról szóló mítosz.
A Szent Grál mítoszának több változata ismert. A legelsőt Chrétien de Troyes-nak tulajdonítják. Ebben - a többivel megegyezően - a szent ereklyét egy szűz vitte magával, de nem derül ki pontosan, hogy miről is van szó. A "grélnek" ejtett francia gradale szó viszont tárolásra alkalmas edények neve. Wolfram von Eschenbach 1220 körüli alkotása, a Parsifal kiterjeszti a földrajzi határokat, itt már a messzi Távol-Kelet is fontossá válik. A Grál itt már egyértelműen egy kő, amelynek keresése allegorikussá, egyfajta spirituális útkereséssé válik. Sem ebben, sem az előzőben nem esik említés a Jézus vérét tartalmazó kehelyről. A fő hidat a korábbi változatok és a Queste del Saint Graal között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Ettől kezdve a Grált szimbolikusan Szűz Máriával azonosították, aki Krisztust a méhében hordozza.
Néhány kutató másként próbálta megfejteni a Grál szimbólumát, nevezetesen a frigyláda alapján. Wolfram von Eschenbach a Grál szinonimájaként használja a "lapsit exillis" kifejezést, ami származtatható a latin "lapis ex caelis"-ből, amely a "mennyből hullottat" jelenti. Ilyen értelemben tehát a Grál lehet egy szimbolikus kehely vagy bármilyen tárolásra alkalmas edény, amely az isteni tudás, illetve bölcsesség őrzésére szolgál. Magyarul a frigyláda, amely az Istentől kapott parancs "tárolására" szolgált.
És akkor megint Jeruzsálemben vagyunk - elmélkedem a Bazárban, és próbálok szorosan a falhoz simulni, hogy elférjen mellettem a zsákokkal megrakott szamár -, ahol a Biblia szerint Kr. e. 1850 körül Melkizedek mágus papkirály uralkodott, aki a mezopotámiai Ur városából származó Ábrahámot is megáldotta: "Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza, ő pedig a Magasságos Istennek papja vala. És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől. Áldott a magasságos isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből." (Gen 14,18-20)
A Szent Sír bazilikához közeledve, a kétezer évvel ezelőtti eseményeken gondolkodva újabb kérdések tömkelege jut az eszembe. "...Jézus, a ki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint" - olvashatjuk Szent Pál szavait (Zsid 6,20). A biblikus korból fennmaradt "Nikodemus evangéliuma" a következőket írja Jézusról: "...a mágusok hoztak Keletről sok ajándékot neki, mint saját királyuknak". A Nag Hammadinál és a Holt-tengernél talált, a bibliai időkből származó tekercsek elbeszélései sok esetben eltérnek az evangéliumoktól. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Josephus Flavius zsidó történetíró, Jézus kortársa, egy szóval sem említi Jézust. Az iszlám szent könyve, a Korán szerint Jézus nem halt meg a kereszten.
A kereszthalált követő eseményeket az apokrif evangéliumok és a gnosztikus tanítások a kanonizált változattól eltérően mondják el. A Grál-mítoszok, a gnosztikusok és bizonyos ma is működő titkos társaságok szerint Mária Magdolnának rendkívül fontos szerepe volt a történésekben, akár mint mágus-papnőnek, akár mint Jézus párjának. Több kutató feltételezése szerint a keresztre feszítés után Dél-Franciaországba érkezett Arimateai József kíséretében, amire több bizonyíték is utal. A Grál, illetve a "szent vér" jelentheti Mária Magdolna gyermekét is. Több olyan elképzelés is ismeretes, hogy a későbbi, eredetileg kilenc taggal alapított templomosok közül néhányhoz családi szálak fűzték, így a rend nem véletlenül pattant ki a "semmiből", hanem nagyon tudatosan készült a jeruzsálemi visszatérésre. Kérdések tehát vannak, de ígérem, a kör rövidesen bezárul, és visszatérünk Jeruzsálembe. Az inkvizíció elől menekülő templomos lovagok egy része Skóciába ment, ahol Edinburghtól pár kilométerre felépítették a ma is látható és sok megmagyarázatlan motívumot tartalmazó Rosslyn kápolnát. A "rosslyn" gaél nyelven ezt jelenti: "ismeretet, tudást átadni". A kápolnát építő családnak elévülhetetlen érdemei voltak a templomos rend és a szabadkőművesség skóciai létrejöttében. A kápolna egyébként - a fellelhető leírások alapján - szinte tökéletes mása Salamon templomának. Sőt, a Nyugati Fal kövei is ugyanúgy állnak - többé-kevésbé romosan -, ahogy Jeruzsálemben.
És hogy stílszerűen, kövekkel fejezzük be sétánkat, vessünk újra egy pillantást a Szikladóm föld alatti mesterséges járataira, és kérdezzünk egy utolsót: vajon miért nem engedélyezi egyik vallás illetékese se az ásatásokat ezen a helyen?
Igaz, ásni nem lehet, de bármilyen különleges elvárással érkezik ide a látogató, Jeruzsálem bizonyára beteljesíti a vágyait. S ha kezdetben kissé elveszetten bolyong is az ember az Óváros utcáin és szűk sikátorain, a hely szelleme hamar hatalmába keríti, akkor is, ha esze ágában sincs a köveket faggatni.
KESSERÜ MIKLÓS