Vulkánrántotta

A vulkáni erők Nápolytól nyugatra, a Flegrei-dombok táján még elevenen működnek. A város közelében "égő mezők" (Campi Flegrei) terülnek el, amelyek nevüket azért kapták, mert olyanok, mintha az egész föld felgyulladt volna és füstölögne. Ha nem lepné el dúsan a délszaki vegetáció, e terület arculata madártávlatból olyan volna, mint a Holdé: kráterkörök sorakoznak egymás mellett.
Az egyik ilyen kráterben, a tengerparton, Pozzuoliban forr a levegő, sistereg a föld, fortyog a talaj. Ha a kráter szélén lábbal dobbantanak vagy követ dobnak a forró sziklatalajra, olyan kongó hang hallatszik, mintha pinceüregek tátongnának a talaj alatt. Solfatara, a ma is füstölő vulkán sok utazót vonz kénes otthonába. A vulkánhoz nem kell funicoláréval felmenni a magasba, mint az Etnához, sem felgyalogolni 1137 méterre, mint a Vezúvhoz.
Nem lélegzetelállító panorámát lát az utazó, hanem egy 90 méter magas peremmel körbevett, sík, kopár tájat, imitt-amott dombos kiemelkedéssel. Hirtelen terem ott, észre sem veszi, hogy már bent van a kráter közepében. Először a kénes bűz csapja meg az orrát, majd a kihalt, sejtelmes, lapos vidéket körbeölelő peremszegély láttán érzékelni kezdi, hogy itt nem kívülről fog majd belelesni a vulkán torkába, hanem máris "foglyul ejtették". Már a vulkán gyomrában lépeget és belülről bámul kifelé, ahol fák és házak magasodnak, s figyeli, hogyan kanyarog fölfelé a füst, hogy kijusson innét.
Ahogy az utazó beér a gőzölgő katlanba, rögtön sétára indul, hogy körbejárja, felfedezze a terepet. Több tábla figyelmezteti, hogy "Életveszélyes!" a drótkerítéssel elkerített területre belépni, de az igazat megvallva, nincs is oly nagy kedv belecsúszni a fortyogó lébe. Mintha a pokol egyik bugyrát látnánk, a sáros iszap rotyog, keveri, dagasztja a talajt, szétpukkasztja és újraszüli a buborékokat, köpködi a sarat. A látvány olyan, hogy kénytelen bámulni az ember, nem tud elmenni onnan, taszítja is, meg vonzza is. S még képzeljük hozzá a hangokat, a mélységet, a misztikus fortyogást, a mély korgást, a lassú kénes-bűzös büfögést, a szétdurranó buborékok vékony pittyegését.
A néhány kisebb dombon a termálvíz az "úr". Több lyukat találunk benne vagy repedéseket, amelyekhez ha odadugjuk az ujjunkat, érezhetjük, hogy milyen forró. Még a gyufa is meggyullad, ha beletartjuk, 100 fokos, de van, ahol 160 fokos kénes gőz szabadul fel.
Első alkalommal, amikor itt jártam, elhatároztam, ha még egyszer visszatérek ide, sütni fogok a földbezárt gőzön egy tükörtojást. Ígéretemhez híven most magammal hoztam egy tojást, sütőm nem lévén, egy szétszedett fémdoboz lett a sütéshez alkalmas tárgy. Két repedés közé helyeztük a vékony lemezt, ráütöttük a tojást és vártunk. Hamarosan a fehérje sercegni kezdett, sült az étel, készen lett a kiadós reggeli. Az evéshez persze már nem volt bátorságunk, hiszen a kénes levegő nem csak a tüdőnkbe telepedett, a tojást is áthatotta.
Miközben megyünk tovább körbe a vulkánban, mintha az alvilágban sétálnánk. Nem hiába hívták a régi rómaiak Forum Vulcaninak a helyet, ahol Vulcanus isten kovácsként dolgozott.
Odaérünk a füstölgő, vörösen, sárgán izzó magmatömb mellé, amelyből csak úgy vágtázik fölfelé a füst a szél vezetésével. Ahogy a kijárat felé haladunk, egy kis termálbarlanggal találkozunk, ahol a helyi lakosok olykor kipróbálják a szaunázást.
Kiérve a vulkánból kemping fogad, amely majdnem egész évben várja a látogatókat. Érdemes eltölteni néhány sátoros éjszakát a vulkán társaságában és naponta többször is odamerészkedni a szuszogó, fortyogó bugyorhoz, még akkor is, ha erre az időre csak kénnel vegyes levegőt szippanthatunk be.
GALLA ÁGNES
AZ ILLUTSZTRÁCIÓK A SZERZŐ FELVÉTELEI