- Úgy hallottam, hogy a fuvarozásban illetve a szállítmányozásban meglehetősen gyakori a korrupció. Ön hogy tapasztalja? Igaz ez?
- Én nem sokszor találkozom vele, talán inkább a fuvarfeladatok elnyerésénél lehet jellemző. A Hungarokombinak erre nincs szüksége; a céget a MÁV és a GYSEV azért alapította 1990-ben, hogy a vasúti szállítás lehetőségét áruljuk a fuvarozó és a szállítmányozó cégeknek. Mindenki jobban jár, ha az árukat a kamionokból a határon vonatra rakják, azzal szállítják mondjuk Sopronba, ami a legnagyobb átrakóhelyünk, és onnan kamion - vagy ha lehet, akkor megint vonat - szállítja tovább.
- Ez eléggé úgy hangzik, hogy a kombinált szállításban - két ilyen tulajdonossal - monopolhelyzetben vannak.
- Nem sok kombinált szállítmányozással foglalkozó cég van, de nem vagyunk monopolhelyzetben. Nem tudom elképzelni, hogy ha egy szállítmányozó cég mondjuk közvetlenül a MÁV-hoz fordul azzal, hogy kibérelne egy vonatot, nemet mondanának neki. Bárki foglalkozhat ilyesmivel, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ehhez komoly, összetett szaktudásra és jó nemzetközi kapcsolatrendszerre is szükség van. A Hungarokombi 1991 óta tagja az UIRR nevű szervezetnek, a kombinált fuvarozással foglalkozók "elit klubjának"; ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bejáratosak vagyunk Európa összes vasútjához.
- Nem is tudom, mostanában jó-e ilyen szoros kapcsolatban lenni a vasúttal. Önöket hogyan érintette a sztrájk?
- Kisebb fennakadások voltak, valamennyit csökkent a forgalmunk is, sokat kellett dolgozni a vonatok átcsoportosításán Sopronban, de nagy gondot nem okozott.
- Hogyan került a Hungarokombi élére? Családi hagyomány Önöknél ez a szakma?
- Budapesten születtem, régi értelmiségi jogászcsaládból származom. Ma is büszke vagyok arra, hogy mindkét nagyapám királygyűrűs diplomát kapott; ez azt jelentette, hogy az elemi iskolától kezdve a diplomáig minden jegyük ötös volt. Én magam a Műszaki Egyetemre jártam, közlekedési mérnök szakra, és mellette gazdasági mérnöknek is tanultam.
- Ön is olyan maximalista, mint a nagyszülei voltak?
- Igen, az egyik aranygyűrűt én őrzöm, és azt mondtam a fiaimnak, hogy az fogja megkapni, aki jobban tanul.
- Jól tanulnak?
- Igen. A nagyobb fiam most ösztöndíjjal az USA-ban tanul egy középiskolában, ott is fog érettségizni. A kicsi hétéves, a feleségem, aki óvónő, még otthon van vele.
- Hol kezdett dolgozni?
- A Tungsramnál - akkor még Egyesült Izzónak hívták. Onnan a Corso cipő-nagykereskedelmi vállalathoz kerültem, majd 1980-ban a Belkereskedelmi Minisztériumba.
- Nem volt idegen Önnek a hivatali munka?
- Nem, úgy éreztem, még jobban meg is felel a habitusomnak, mint az addigi munkáim. Úgy jártam, mint a viccbeli ember, aki négy országban járt, miközben ki sem mozdult Munkácsról: ugyanazon az emeleten maradtam, és négy minisztériumban dolgoztam. Az átszervezések miatt 1985-ben osztályvezető lettem. A szakterületem mindig változott: a tendencia az volt, hogy a nemzetközi szállítmányozás felé tolódott el a hangsúly. Az erre vonatkozó korlátozásokat egyébként csak 1990. december 31-én oldották fel, amiben én is aktívan részt vettem; én voltam akkor az ezzel foglalkozó önálló minisztériumi osztály vezetője.
- Gondolom, a minisztériumban töltött idő alatt rengeteg kapcsolatra tett szert. Ezeknek köszönheti, hogy hamarosan felkérték arra, hogy vezesse az újonnan alakult Hungarokombi Kft.-t?
- Részben. Azok, akiknek annak idején a mi osztályunk adta ki az engedélyeket, ma megbízóink, alvállalkozóink vagy versenytársaink. Ehhez azonban az is kellett, hogy én is váltani akartam. Vonzott a kihívás, és tetszett az, hogy egy kombinált fuvarozást szervező cég vezetőjeként én is tehetek valamit a környezetvédelemért. Köztudott, hogy a vasúti szállítás kevésbé terheli a környezetet, mint a közúti - annak idején ez a társadalmi igény hívta életre a kombinált fuvarozást.
- Ennyire fontos Önnek a környezetvédelem?
- Igen. Nem ez volt az egyetlen ajánlat, amit kaptam, de máshol ez a szempont nem merült fel. A munkám révén sokat utazom, és elszomorít, hogy itthon mennyivel kevesebbet törődnek az emberek a környezetükkel, mint más országokban.
- Hobbija van?
- Igen, például az autó. Tizenhat éves korom óta vezetek, tizennyolc éves korom óta van hivatásos jogosítványom, az egyetem alatt taxiztam is. Amíg jutott rá idő, én magam szereltem az autóimat.
- Milyen autója van?
- Toyota, a feleségemnek is. Szerintem ez az az autó, amely igen jó műszaki színvonalú, de nincs benne az a gőgös proccosság, mint más autókban, amelyek általában népszerűbbek a topmenedzserek között.
- Jellemzőnek tartja ezt a "gőgös proccosságot"?
- Legalábbis gyakorinak. Mi a Zugligetben lakunk egy régi házban, nem hivalkodó, vidékies környezetben, és én ezt teljesen megfelelőnek érzem, de tőlünk pár utcányira üvegpaloták nőnek ki a földből.
VÁMOS ÉVA
**** KERETBEN ****
A rágógumikirály
Több mint száz éve fejlesztette ki ifjabb William Wrigley a ma is jól ismert Wrigley's Spearmint Gumot. Az új rágógumi átütő sikerét az "új, hosszan tartó" íznek és a nem mindennapi reklámkampánynak köszönhette.
Wrigley apja szappanfőző volt Philadelphiában. Fiát hamar bevonta az üzletbe: William már tízévesen a várost járta, és kosárral a karján szappant kínálgatott a járókelőknek. Tizenegy éves korában otthagyta az iskolát, és egy barátjával New Yorkba szökött, hogy ott próbáljon szerencsét. Néhány heti rikkancskodás után azonban visszatért, és beállt dolgozni apja szappangyárába.
Huszonkilenc éves volt, amikor egy unokatestvérével vállalkozást indított Chicagóban, majd rágógumival kezdett üzletelni, de húsz éven át csak az értékesítéssel foglalkozott. Ötvenévesen alapította csak meg a William Wrigley Jr. Companyt, amely már gyártotta is a rágógumikat. A híres Wrigley's Spearmint Gumot 1893-ban fejlesztette ki, de a fogyasztók nehezen barátkoztak meg az új, mentolos ízzel. Wrigley erre - akkoriban még szokatlan - reklámkampányba kezdett. Reklámfilozófiáját egyetlen mondatba sűrítette: "Tömören mondd és minél gyakrabban!" 280 ezer dollárt költött reklámra, de megérte; két évvel a kampány után több, mint egymillió dolláros forgalma volt a gyárának, 1910-re pedig a Wrigley Spearmint lett a legkelendőbb rágógumimárka az Egyesült Államokban.
1915-ben addig példátlan reklámfogást talált ki: a telefonkönyvben szereplő összes előfizetőnek küldött egy-egy csomag rágógumit. Másfél kilométer hosszú reklámtáblát állított fel Atlantic City közelében, amelyen a már sokak által ismert rágógumis dobozok képei és szellemes jelmondatok váltogatták egymást. Az egyik leggyakrabban használt szlogen a "hosszan tartó íz" volt. A Wrigley's Spearmint Gum ezután hamarosan meghódította a világot: Wrigley 1932-ben harminc nyelven reklámozta a termékeit, és évi 75 milliós forgalmat bonyolított le. Chicago mellett New Yorkban, Torontóban, Londonban és Sydneyben voltak rágógumigyárai.
Amikor 1932-ben meghalt, a családi tulajdonban lévő részvények értéke mintegy 34 millió dollár volt. Övék volt a többségi részvénytulajdon, és ők vezették a céget. A cégvezetést fia, Philip K. Wrigley még 1925-ben átvette az alapító William Wrigleytől, és 1971-ig a társaság elnök-vezérigazgatója volt. Ekkor fia, William Wrigley lépett a helyére. A család 1983-ban még mindig 35 százalékát birtokolta a társaság részvényeinek. A Forbes magazin 1995-ben 1,5 milliárd dollárra becsülte a Wrigleyk vagyonát.
V. É.
Ki kapja meg az állást?
Három álláskereső ült a hollywoodi Metro Goldwyn-Mayer filmgyár vezérigazgatójának az előszobájában.
- Figyeljen - szólt Samuel Goldwyn a titkárához -, megmutatom, hogyan választom ki az embereimet.
Belépett az első jelölt, Goldwyn megkérdezte:
- Mennyi kettő meg kettő?
- Négy - hangzott a felelet.
- Helyes, a válasz pontos - mondta a vezérigazgató. - Várjon az előszobában.
A második pályázótól ugyanezt kérdezte, mire az így felelt:
- Hat.
- Jól van - mondta Goldwyn -, ön találékony, képzeletdús, szellemes ember. Várjon az előszobában.
Bejött a harmadik pályázó, és Goldwyn tőle is megkérdezte, mennyi kettő meg kettő.
- Harminckilenc - vágta rá a jelölt és a vezérigazgató felkiáltott:
- Remek! Micsoda ötletgazdagság, mennyi eredetiség! Kérem, várjon kint, amíg döntök.
Mikor egyedül maradt a titkárával, megkérdezte tőle:
- Mit gondol, melyik jelöltet fogom választani?
- Amelyik azt mondta, hogy kettő meg kettő az harminckilenc.
- Tévedés - rázta a fejét Goldwyn. - Nekem a második jelölt felel meg.
- De miért? - kérdezte a titkár értetlenül.
- Azért, mert a második pályázó a feleségem unokaöccse.
BÉKÉS ISTVÁN: A VILÁG ANEKDOTAKINCSE
GONDOLAT KIADÓ, BUDAPEST 1975.