Gondolta-e vajon Pilvax Károly a XIX. század derekán, hogy családi neve - és kávéháza neve - utcanév lesz Pesten, és jó százötven év múlva a Pilvax kávéház-étterem-söröző-panzió a hagyományos, jó vendéglátás megfelelője lesz a szakmában és a vendégek körében?
Persze ez nem történt volna meg, ha a Pilvax nem vált volna történelmi névvé: itt gyülekeztek a márciusi ifjak a forradalom előestéjén, és ezt a hatalom később nem is felejtette el, a Pilvax név nem szerepelhetett sehol, egészen a kiegyezés évéig. Ám őriznek az étterem tárlójában olyan óntálat, amelynek feliratá-
ba azért becsempészték a betüket...
Katona Gábor, aki hat éve igazgatja azt, ami Pilvax néven ismert itthon és a külföldi vendégek körében, ápolja a hagyományokat. Örül minden darabnak, ami a XIX. századi hősi időkre emlékeztet, és ezeknek a tárgyaknak ott a helye a termekben. Emellett a kávéház gasztronómiai múltját is számon tartja.
Az 1848-ból származó, nyomtatott és kézzel írott Étel és bor árjegyzék - magától Pilvax Károly tulajdonostól - bizonyítja, hogy a hajdani kávéházban bizony volt miből válogatni. Levesek, főzelékek, halak, tojásételek, marhahúsok, becsináltak, tészták, csemegék, sültek és saláták, hideg ételek, befőttek, belföldi borok, fehérek és veresek, csemegeborok és palackos ser jelentették az igazán nem csekély választékot.
A mai Pilvax étlapja is fantáziadús és gazdag, még a vegetáriánusoknak is ajánlanak egész ételsorokat. A főnök és a rendkívül udvariasan, szakszerűen felszolgáló pincérek örülnek, ha a vendég jól érzi magát, jót eszik-iszik, - és tudja azt is, hol jár. A március a Pilvax hónapja, olyannyira, hogy egészen április közepéig kínálják a történelmi étlap tizenkét fogását: ismét 12 fogás a 12 pont mintájára a dicsőséges 1848-as év emlékére 1848 forintért. Nyugodtan utána lehet számolni, valóban tizenkét fogásról van szó. Bevert tojás, ahogy Petőfi szerette, hideg töltött uborka, bundázott dunai hal ecetes hagymaágyon, Jókai bablevese egy kis káposztával megigézve, győzedelmes kardélre vetett, lőporfüstös szárnyas falatok, áldozati bárány, hagymafüves bugyorban, fiatal disznónak szűzpecsenyéje szalonnába burkolva, pirosra sütve, saláta, mely meggyőzi a "fejeseket", hogy a Pilvaxban "paradicsomi" állapotok uralkodnak, apró sörétekkel ízesített szilvás rétes, kapros túrógombóc édes tejnek fölével, erdei gyümölcsözön palacsintába rejtve, végezetül pedig Pilvax Károly perkelt kávéja. Olvasni is sok, elfogyasztani sem kevés, a vendégek arra panaszkodnak, ami egyben dicséret is, hogy nem sajnálják tőlük az adagokat.
A Pilvax főnöke és munkatársai azt szeretnék, minél több magyar vendég látogassa őket, üljenek le, fogyasszanak el egy kellemes ebédet, vacsorát a történelmi emlékek között, nézelődjenek a gyerekek, tudják meg, mit jelent a Pilvax. Éppen ezért találták ki a hétvégi és ünnepi kedvezményt, április közepéig szombat-vasárnap féláron fogyaszthat a vendég a Pilvaxban. Hogy az "1848-as" menüre is vonatkozik-e az ötvenszázalékos engedmény? Azt már eleve olcsón kínálják. De, ígérik, ezt is lehet kérni április 15-ig, bármikor, nem csupán hét végén, hanem hétköznapokon is, a teljes nyitvatartási időben.
TÓTH
**** KERETBEN ****
Miért nem szeretem a mackótalpat?
Akár hosszú, akár rövid telet jósolt a medve odahaza, lassan ideje lesz legalább az egyik talpát kidugni a takaró alól, mert különben képes lesz még a tavaszelőt is átaludni. Errefelé különben a február eleji időjóslással - Maci Lacit helyettesítendő, aki különben is tőlem pár állammal nyugatabbra, a Yellowstone Parkban lakik - a földikutyák vannak megbízva. Észak-Amerikában "polgárilag" róluk neveztetett el gyertyaszentelő napja. Különben a hiedelem a téli álommal, ébredéssel, árnyékkal stb. ugyanaz, mint amit otthon Mackó bácsi művel február elején.
De nem is erről akartam írni, hiszen február eleje nem- csak a földikutyák vagy a mackók álmaiban van már letudva, immár március derekát - "idusát" - is magunk mögött hagytuk. Télidőben itteni barátom rendre megismétli kérdését, mit szólnék egy jó kis medvetalphoz. Évekkel ezelőtt, mikor először kérdezte, azt hittem, viccel. Medvetalp-vacsorára akart ugyanis invitálni, mondván, van neki egy páciense, aki szívesen hoz neki medvetalpat. Barátomat nem azért kergethették gyerekkorában jó szülei az asztal körül, mert nem akarta megenni a medvetalpat. Miért éppen személyemben vélte fellelni a medvetalp kóstolgatásához alkalmas társat, ezt a mai napig elfeledtem megkérdezni.
Hanem azóta azt már megtudtam, hogy itt, a Niagara-vízesés amerikai oldalán, ahol mostanában élek, néhány hajdanvolt indián törzs kései leszármazottai élnek a nekik meghagyott vadonban. Ki az a honfitársunk, aki ne hallott volna az irokézekről, a mohikánokról, legalább J. F. Cooper klasszikus indiánregényeiből. Az utolsó mohikánra és társaikra gondolok, akiket annak idején úgyszólván egy szálig kiirtottak az öreg kontinensről, Európából érkezett fehér jövevények. De pár ezren túlélték a mészárlásokat, s ezek az indiánok - ha úgy tetszik, afféle jóvátételként - ma az állam által visszaadott földeken adómentesen élhetnek, ingyen tanulhatnak a legtöbb amerikai egyetemen, szabadon vadászhatnak erdeikben, s benzint, alkoholt és cigarettát árulhatnak avval az árelőnnyel, amit az áfamentesség jelent számukra. Ezek az árucikkek mohikánéknál vagy irokézéknél olcsóbbak, mint egyebütt. Aki arra jár - s ezek többen vannak, mint maguk az indiánok, azt bátran állíthatom -, az indiánok benzinkútjainál tankolhat vagy szerezheti be tüzesvíz-szükségletét, füstölni- valóját.
És így juthatna barátom, s általa én, medvetalphoz is. De immár negyedfél esztendeje nem bírom magam rávenni, hogy miattam kelljen egy Észak-New York-i illetőségű Mackó bácsinak három lábon, azaz három mancson tengetnie életét. Indiánunk persze állítja, hogy ha levadászta azt a medvét, hát odaadja mind a négy mancsát, de ez számomra még annál is rosszabbul hangzik, mintha szegény mackó miattam szorulna mankóra élete hátralévő részében. Mondhatja persze az olvasó, mit érzeleg ez a manus, mikor esetleg a körömpörköltet két pofára ette világéletében. Mi tagadás, ez igaz! De hát a disznó sosem volt az Oka és Káma mentén vadászgató őseink szemében olyan megbecsült totemállat, mint a medve, hogy a nevét sem volt szabad kiejteni.
S kóstolatlanul hagyott talpaiért cserében nem is várok semmi különöset Mackó bácsitól: szaporodjon békességben, éljen boldogul családja körében, s ha ide május előtt nem is jön a tavasz, legalább dörmögjön időnként egy kis hazugságot róla: ibolyaillatú, kedves szép magyar márciust. Fecskékkel, gólyákkal, pelyhes kislibákkal.
CSENDES CSABA
(BUFFALO, OHIO)