- Valamennyire itthon érzi-e már magát fővárosunkban?
- Lényegében igen, habár csak a '90-es évek közepén jöttem először Magyarországra. Ez azzal függött össze, hogy a Trizec-Hahnnál végzett munkám nemzetközi feladattal bővült és teendőim Európába szólítottak.
- Kanadából annak idején milyennek látta földrészünket? Izgatta-e képzeletét Európa vagy inkább nagyon távolinak érezte?
- Rendkívül érdekelt ez a kontinens már akkor is. Az '50-es '60-as évektől kezdve ismerkedtem vele, megragadva minden kínálkozó lehetőséget. Kétségtelenül segített ebben a szerencse is. Európáról annak révén is tisztább képet kaptam, hogy gyerekkori jó barátom történetesen magyar volt. A kontinensről szerzett első, igen maradandó élményeim azonban Párizshoz fűződnek. Kanadában az egyetemen jogot hallgattam, ám Európa annyira vonzott, hogy már az első évfolyam elvégzése előtt egyéves halasztást kértem, és a francia fővárosba utaztam. Nagy hatással volt rám minden, amit ott tapasztaltam. Azt mondhatom: ettől kezdve tekinthetem magam európainak is. Figyelmemet hamarosan a kontinens más térségei is magukra vonták. Ez viszont szintén egy magyarnak, Takács Gábornak köszönhető, aki odahaza egyetemi évfolyamtársam volt, majd 15 évig kollégám egy ügyvédi irodában.
Európa iránti rokonszenvemben egyébként a feleségemmel is osztozom. Ő tizenéves korában Svájcban tanult, és remekül beszél franciául.
- Gondolom ön is. A neve mindenesetre francia. Családja onnan származik?
- Igen, de ez hosszú történet, szálai a XVII. századig nyúlnak vissza. Természetesen foglalkoztatott a kérdés: honnan jött a családom. Kinyomoztam, hogy őseim évszázadokkal ezelőtt a Loire völgyében éltek. Az ember nem szakadhat el a múltjától. Feleségemmel együtt igen fontosnak tartottuk, hogy gyermekeink - két fiú és egy lány - mielőbb megtanuljanak franciául. Még fel sem cseperedtek, máris vettünk egy házat Dél-Franciaországban.
- Nem az lett volna ezek után a legtermészetesebb, hogy az ön munkája is főleg Franciaországra koncentrálódjék? Mi hozta végül is Magyarországra?
- Ennek is főként emberi összetevői vannak. A kapcsolat megteremtésében jelentős része volt a Kanadában élő magyar származású üzletembernek, Peter Munknak, s hasonló módon Andrew Sarlósnak is, aki azóta sajnos már meghalt. Vállalatunkat, a Trizec Corporationt Sarlós barátom mutatta be Demján Sándornak. Ettől kezdve pedig már minden a kapcsolat továbbépítésének logikája szerint alakult. Magyarországra azért jöttem, mert vállalatunk jól megfontoltan eldöntötte: tevékenységét stratégiai alapon kiterjeszti Európára. Észak-Amerikában a Trizec-Hahn igen nagy tekintélyt szerzett, európai törekvései erre alapozódnak. Ami engem illet: mintegy négy évvel ezelőtt alakítottam ki szorosabb kapcsolatot Demján Sándorral. Közösen hoztuk létre a TriGránit Development Corporationt, ezt a számunkra sok lehetőséget kínáló vegyesvállalatot, amelynek most társelnöke vagyok. Együttműködésünk ebben a keretben találta meg igazán a tartalmát.
- Közös munkájuk leglátványosabb eredményét most már egész Budapest ismeri, hiszen a közelmúltban nyílt meg az új üzletközpont, a Westend City Center. Mi lesz a következő lépésük?
- Most Dél-Budapesten készítünk elő újabb projektet. Közben már a megvalósulás felé tart az a tervünk, amelynek alapján bevásárlóközpont létesül Pozsonyban. Ez utóbbi nem egészen olyan lesz, mint a Westend, bár hasonló módon tömörülnek majd irodaépületek, kisebb üzletek és mozitermek, s persze ott is épül majd parkolóház. Egy idáig eléggé lerobbant városrész új színfoltjának ígérkezik ez. Ha minden a tervek szerint alakul, az év végén a pozsonyi létesítmény is megnyílik. A tervezett nyitási időpont november 15.
- Hazánkban végzett munkája során érték-e olyan benyomások, amelyek eddigi tapasztalataitól eltérnek?
- Az itteni üzleti életet Demján Sándor segítségével ismerhettem meg közelebbről. Igazából tehát védett burokban élek. Amit látok és érzékelek, jó barátommá lett magyar partnerem közvetítésével válik élményemmé. Körülvesz a Demján-csapat, így hát ideális légkörben végezhetem munkámat. Csupa energikus és hozzáértő ember alakította ki ezt a környezetet. Ennek köszönhetően sok mindentől mentesültem. Nyugati befektetőktől hallom, mennyi gondjuk van a magyar bürokráciával, az ügyintézés körülményességével. Van, aki egyenesen útvesztőről beszél. Nekem nincs ilyen tapasztalatom, hiszen magyar kollégáim e tekintetben tökéletesen tehermentesítettek. Minden engedély beszerzését ők végezték el.
- Magyarországon alakulóban van az új menedzserréteg. Ön bizonyára érintkezésbe került vele. Hogyan ítéli meg ezt a vezetői elitet?
- Személyes kapcsolataim kifogástalanok. Észlelem azonban, hogy az itt újdonságszámba menő kapitalizmus alkalmazkodási gondokkal is jár. A menedzserek, akikkel eddig találkoztam, hajlamosnak látszanak arra, hogy lehetőleg mindent maguk végezzenek el. A nyugati gyakorlat merőben eltér ettől. Ott a menedzser irányít: összehangolja az adott feladatra kiválasztott megfelelő emberek munkáját. Kiosztja a részfeladatokat, ellenőrzi a végrehajtást. Ennél többet ne vállaljon a menedzser.
- Ön valamivel több mint hat hónapja él Budapesten. Mindennapjai - a munkaidőn kívül - hogyan telnek?
- Feleségemmel már jól berendezkedtünk itt. Gyerekeink - akik 22, 20, illetve 15 évesek - Kanadában tanulnak. Lakásunk közel van az Andrássy úthoz. Élvezem, hogy innen gyalog minden elérhető, ami kulturális igényeink kielégítését segíti. Egyszerűen csak átsétálunk az Operába és a múzeumokba. Hetenként legalább egyszer koncertet hallgatunk a Zeneakadémián. Rendszeresen járunk a Merlin Színház angol nyelvű előadásaira. Más színházakban magyar nyelvű vígjátékokat is megnézünk, és noha a szöveget nem értjük, gyakran megragad az előadás színvonala, a helyzetek és a mondanivaló megértését segítő színészi játék. Közben mindketten erőteljesen tanulunk magyarul. Szép ez a nyelv, és korántsem annyira nehéz, mint amilyennek sokan mondják. Feleségem már magyarul kér árut az üzletekben - előbb-utóbb én is felzárkózom hozzá.
KAÁN JUDIT
**** KERETBEN ****
Igénytelenség
Az igénytelenség filozófusa, Diogenész agyagviskója előtt káposztafejet mosott. Közben odaszólt az arra haladó Arisztipposznak:
- Ha te is megelégednél egy fej káposztával, nem kellene kényuraknak udvarolnod.
Arisztipposz válasza ez volt:
- Ha tudnál alkalmazkodni az emberekhez, nem kellene egy fej káposztával beérned.
FORRÁS: BÉKÉS ISTVÁN: A VILÁG ANEKDOTAKINCSE, GONDOLAT KIADÓ, BUDAPEST, 1975
