A közeljövőben rendezik meg Argentínában Women and wine címmel harmadik nemzetközi találkozójukat a borhölgyek. Hazánkban az Első Magyar Borbarát Hölgyek Egyesületet 1996-ban alapította néhány lelkes - a szőlő- és bortermelés iránt érdeklődő és a szakmát tisztelő - hölgy.
Borbarát hölgyek
Sokan - focis hasonlattal élve - legyintenek és azt mondják: mindenki ért a borhoz. A "borbarátnők" célkitűzése azonban a borkultúra terjesztésénél sokkal több: a felnövekvő generációk számára az anyák szolgálnak jó példával, mértékletességgel - erre szeretnének példát adni. A borbarát hölgyek között ma már hivatásos, gyakorló borász, gasztronómus, borpince-tulajdonos egyaránt található, mindegyikük a borkultúráért és a kulturált borfogyasztásért aktívan dolgozó nő. A megfigyelések szerint a nők érzékszervei, nyelvük ízlelőbimbói, szaglóhámjuk kifinomultabbak a férfiakénál.
Borkalendárium
Csoma Zsigmond Szent Vincétől Szent János poharáig, azaz magyar történeti borkalendárium örök időkre című könyve hiánypótló. A szőlő-bor ezeréves magyar szokásait, kultúrtörténetüket bemutató kiadvány egy zsebkönyvnél alig nagyobb, de állandóan lapozgathatjuk, hiszen szinte minden napra találhatunk benne valamilyen jeles napot vagy ünnepet, védőszenteket, jóslatokat és népi hiedelmeket. Az öröknaptár kalendáriumszerűen, kronológiai sorrendben úgy vezet végig az évszakokon, hónapokon, hogy közben borvidékek, tájak sajátosságait, népszokásait, szőlő-bor kultúráját ismerteti tudományos megalapozottsággal és irodalmi hivatkozásokkal.
Csoma Zsigmond kertészmérnök, szőlész-borász, néprajzkutató, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársaként hosszas kutatómunkájának eredményeként jelentette meg a borkalendáriumot. A kiadvány a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával készült, azonban már most megjósolható, hogy a szőlészettel-borászattal foglalkozók és az érdeklődők számára kevés lesz a megjelent példányszám. Jelenleg a Mezőgazdasági Múzeumon kívül csak kevés helyen kapható a kötet 1200 forintért.
Boraukció-tan
A borok minőségét egyrészt piaci, másrészt a nemzetközi és hazai borversenyek sikerei jelzik. Többnyire az árverések katalógusai tartalmazzák a bor szakszerű szöveges borászati értékelését, jellemzését, az elért érmeket, a múltját és az eredetét.
Célszerű ismerni a bor optimális fogyaszthatóságának vagy "halálának" várható időpontját, ami termelő-, fajta-, termőhely-, tárolás- és évjáratfüggő. Mindezekre jó példát adnak a jó minőségű francia borok eltarthatósági táblázatai. A nagy évjáratok borai mindig hosszú életűek, de kiteljesedésük időszaka változó, ezért a fejlődés csúcsát csak kóstolással lehet megállapítani. A parafa dugó minőségétől függően azonban 5-10 évenként újra kell dugózni az ilyen tételeket, megelőzve a gyors hanyatlást, amit az átázott, folyós dugó okozhat. Az archiválni kívánt boroknál érdemes első osztályú dugót használni és az átdugózás időpontját feltüntetni a palackon. A tokaji borkülönlegességek jó árverési bornak minősülnek - ez is ok a világhírnévre, hiszen 100 évnél is idősebb tételek felbukkanása sem ritka a nemzetközi árveréseken.
A budavári borfesztivál kalapácsa alá került a Vinagora egyetlen champion díjas bora, az 1936-os tokaji 5 puttonyos aszú két palackja. A kikiáltási 160 ezer forint helyett csak 180 ezerért kelt el, de elképzelhető, hogy már azóta külhoni árveréseken a tízszeresét is éri. Még jó, hogy a Tokaj Kereskedőház Rt. készletében maradt 250 palack ebből a ritka jó évjáratból.
Jellemző, hogy például Argentínában az évezred borának tekintik az 1942-es mendozai Semillon késői szüretelésű borát, amellyel az elmúlt években számos aranyérmet és hírnevet szereztek és ma palackját 1000 dollárért kínálják.
Az árverési sikerhez hozzátartozik a jól megválasztott hely és a légkör. Szerencsés, hogy a patinás Szent Gellért Szálló rendszeresen helyet ad az aukcióknak. A vászonra kivetített borbemutatás látványa, a jól áttekinthető katalógus, a termelők arcképét is megjelentető információk adása és a színvonalas szolgáltatás is hozzájárult a borárverés sikeréhez.
A gyűjtők ma még nincsenek nyilvántartva, és nem szokás a tételek hitelesítése (például termelő, hegyközség, OBI, OBB által) sem.
Az archivált, muzeális tételek nyilvántartását (pincekönyv, árverési regisztrálás) is célszerű lenne bevezetni, hiszen akkor az egymás utáni években licitre bocsátott borok árfelhajtó vagy -csökkentő licitje is követhető lenne.
Borbírák
A borvilágversenyek rendezésénél előírás a nemzetközileg elfogadott borbírálati feltételek alkalmazása. A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) Párizsban található szervezetének Magyarország alapító tagja. 1972-ben éppen az első borvilágversenyen, Budapesten mutatták be az A. Vedel nevéhez kötődő hibapontos módszert, amit az OIV hivatalos módszerként elfogad és csak az ezzel értékelő nemzetközi versenyeket patronál.
Magyarországon részben az egyetemeken, illetve újabban a Magyar Borok Házában lehet szert tenni borbírálati ismeretekre, azonban hatósági bírálói képzés még nem folyik.
Az EU borpiaci szabályozásával kapcsolatban a FVM-ben az EU-harmonizációs bormunkacsoport elkészítette a csatlakozás előtti ágazati fejlesztési koncepciót, amelyben az intézményfejlesztés mellett a humánpolitikai tervben szerepel 600 fő hivatalos borbíráló képzése. A magyar borbírálók állami elismerése jogilag még nincs tisztázva. Még döntésre és törvénymódosításra vár, hol és ki végzi az államilag elismert borbírálók képzését.
Borjog az EU-ban
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumon belül 3 éve megalakult EU-harmonizációs munkacsoport feladata, hogy az 1500 oldalas EU-borjogot (1200 jogszabály) és annak folyamatos változásait nyomon követve előkészítse a magyar bortörvény megalkotását.
A szőlő-bor termelő ágazat a törvényes szabályozások területén jelentős előrelépést mutat, azonban a gyakorlati megvalósítás és annak gazdasági- és egyéb törvényi és intézkedési akadályai az ágazat krízishelyzetét eredményezte
A műborgyártás leleplezése és az ezzel kapcsolatos bírósági ítéletek elmaradása elsősorban a termelőknek és fogyasztóknak okoz felmérhetetlen károkat, a milliárdos adó- és egyéb pénzügyi bevételek elmaradása mellett.
A bor jövedéki termékké válása EU-konform, azonban csak részben alkalmas a borszakmán kívüli hamisító maffiák visszaszorítására, mivel a bejelentett és amúgy is többszörösen nyilvántartott és ellenőrzött termelőket érinti. A magyar bortermelés adóterhei még így is meghaladják az EU-átlagot, a többletköltségeket végül is a fogyasztók fizetik meg.
A tokaji borkülönlegességeket az EU-szabályozás is megkülönböztetve kezeli, az 1993 évi lisszaboni származás- és eredetvédelmi megállapodásoknak és a külföldi beruházóknak köszönhetően. Az EU-szabályozás alóli kivételek elfogadtatására fontos taktika, hogy a tokaji borkészítés sajátosságait, hagyományait minél jobban megismerjék a tagállamok, még a tárgyalási pozíció megnyitása előtt.
A gépkocsivezetés tilalmára vonatkozó "nulla ezrelékünk" egyedülálló Európában, gátolja a hivatásból kóstoló szakembereket, borminősítőket, hegybírókat, vám- és pénzügyőröket, miséző papokat és mindenkit, aki csak élvezeti cikknek tekinti a bort. Az osztrák "borellenőrzők" kocsival pincéről pincére járva kóstolják a termelői borokat úgy, hogy a fél ezrelék véralkoholszintet - ennyi a megengedett érték - soha nem lépik túl. Szondával rendelkeznek, amivel saját magukat ellenőrizhetik. Ha mégis több lenne a fogyasztás, akkor még sétálnak egyet vezetés előtt.
DR. SÁRKÁNY PÉTER
**** KERETBEN ****
Tempora mutantur
A klubomban a bárpultnál az egyik klubtag a másikról, aki nem volt jelen, azt mondta: "Szerencsétlen fickó..., olyan rosszul áll anyagilag, hogy - amint mondani szokták - már a hajáról se mondhatja, hogy sajátja!"
Egy harmadik klubtag észrevétlenül megvakarta a parókáját, és megjegyezte: "Mostanság nagyon jól kell menjen az embernek, hogy a haját a sajátjának mondhassa!"
GEORGE MIKES: HOGYAN LEGYÜNK SZEGÉNYEK
MAGYAR VILÁG KIADÓ
Az igazi ezermester
Amikor Henry Fordot ötvenedik házassági évfordulóján megkérdezte egy riporter, mi a sikeres házasság titka, állítólag ezt válaszolta: "Ugyanaz, mint a sikeres autóé. Tarts ki egy modell mellett." Ford, aki az autót a mindennapi élet használati tárgyává tette és "feltalálta" a tömegtermelést, egész életében tartotta magát ehhez a filozófiához. Nemegyszer tévedett, de makacsságának és kitartásának köszönhetően újra és újra talpra tudott állni.
Ford egy farmon nőtt fel a michigani Dearborn közelében. Apja azt szerette volna, ha farmer lesz, de őt csak a mechanika érdekelte igazán. Tizenhat éves korában egy órajavító műhelyben kezdett dolgozni heti három dollárért. A tömegtermelés gondolata már ekkor felmerült benne: kidolgozta az órák sorozatgyártásának tervét, megépítette a szükséges gépeket, és társat is talált a vállalkozáshoz. A gyáralapításból végül semmi sem lett, mert nem tudta volna eladni az itt termelt napi kétezer zsebórát.
Ezután Detroitban dolgozott gépészként, és a házuk mögötti garázsban elkezdte építeni az első automobilját. Alapított egy autóépítő vállalatot, amely hamarosan tönkrement, majd nem sokkal később egy másikat - szintén rövid életűt. Közben szakmai elismerésre tett szert versenyautó-építőként: 1902-ben új amerikai sebességi rekordot állítottak fel egy általa konstruált autóval.
Vállalkozói kudarcai nem vették el a kedvét, 1903-ban, 40 évesen megalapította a Ford Motor Companyt. Nem volt pénze, ezért egy jól menő detroiti szénkereskedőt bírt rá arra, hogy 150 ezer dollár kezdőtőkével beszálljon a vállalkozásba. A kezdeti sikerek után pedig megjelentek az újabb befektetők. Ez a gyár végre sikeres volt: Ford 1908-ban mutatta be T-modelljét. Akkoriban egyetlen autó sem volt olcsóbb 1000 dollárnál, és az autózást afféle úri passziónak tekintették. A T-modell ára megjelenésekor 875 dollár volt, nyolc évvel később pedig 345 dollár. Ez rendkívül kapóssá tette: 1905-ben 19 ezer darabot gyártottak, 1927-ig pedig 15 milliót. Ford azt a vásárlóközönséget célozta meg, amely nem az eleganciát, hanem a megbízhatóságot és a gazdaságosságot tartja a legfontosabbnak, amikor autót választ, és az autót a mindennapi élet kellékévé tette.
Egyesek szerint Ford és egyetlen fia, Edsel 1920-ban már 1,2 millió dollárt mondhatott a magáénak. Pedig nem érdekelte különösebben a pénz: nemegyszer felajánlották, hogy több mint egymilliárd dollárért megvennék a vállalatát, de állítólag mindig ezt felelte: "Akkor csak pénzem lenne, munkám nem." Általában csekkekkel a zsebében járkált, de nem nagyon figyelt rájuk: volt, hogy 85 ezer dolláros csekket ejtett ki a zsebéből, máskor pedig 125 ezer dolláros csekket felejtett tisztításra váró zakójában.
Ford pacifista volt: az első világháború kitörésekor kibérelt egy óceánjárót, és 150 honfitársával Európába utazott, hogy kibékítse a feleket. Ezzel aztán kiváló gúnyolódási lehetőséget biztosított ellenfeleinek. Mikor viszont világossá vált Ford előtt, hogy a háborút semmiképpen nem lehet megállítani, teljes egészében haditermelésre állította át a gyárát: ontotta a katonai teherautókat és a tankokat. A második világháborúban - pedig ekkor már a nyolcvanas éveiben járt - felépítette a világ legnagyobb repülőgépgyárát, ahol többek között a Liberator bombázókat is készítették.
Ford makacssága, amely annak idején rábírta, hogy a kudarcok után újra és újra talpra álljon, most ellene fordult. Míg más autógyárak egyre újabb típusokkal jelentek meg a piacon, Ford nem volt hajlandó váltani, és diktatórikus vezetési módszerein sem változtatott. Az 1929-33-as gazdasági válság idején komoly veszteségeket szenvedett, és a három vezető autógyár közötti versenyben csak a harmadik lett. Ford 1943-ban mondott le a vállalat vezetéséről, amikor fia, Edsel negyvenkilenc évesen meghalt. Hosszas huzavona után, 1945-ben vette át a cég vezetését Ford unokája, az ifjú Henry, újra felvirágoztatta a családi vállalkozást, amelyet harmincöt évig vaskézzel irányított. 1979-es visszavonulása után az egykor családi vállalat többségi tulajdona befektetők kezében volt, és menedzserek irányították.
Henry Ford vagyonának nagy része a Ford Alapítványé lett, amely jelenleg is a világ egyik leggazdagabb magánalapítványa.
V. É.
Egy pohár hó-bort!
Ilyen pedig nincs is! Legfeljebb jégbor. Rövidke téli vakációm alatt mádi (Tokaj-Hegyalja) barátomnál kóstoltam is egy igazi magyar jégbort. Készítője, Szepsy István kísérletnek szánta, s ha lesz is a kísérletnek folytatása, bizonyosra vehető: megmarad kitűnő minőségű aszúborai készítésénél. Elvégre ha a magyar államfő, Göncz Árpád tavaly az ő pincéjéből vitt aszúkkal lepte meg amerikai kollégáját, Bill Clintont, nos, ennél jobb igazolás az említett aszúk minőségéhez nem szükségeltetik. Hiszen a tokaji aszút évszázadok óta nemcsak a borok királyaként, hanem a nászéjszakák boraként is emlegetik. A mádi aszútermelő - akinek egyik ős-ősapja készítette a családi legendárium szerint az első aszút nem kisebb személyiség, mint maga Lorántffy Zsuzsanna számára - szerencséjére a nászéjszakák bora már a Monica-Clinton affér lecsengése után került az elnökhöz, így az amerikai vizsgálóbírónak eszébe sem juthatott honfitársainkat kérdezni: ugyan mi volt a szándékuk kitűnő ajándékukkal. Hogy az életet itt, Észak-Amerikában, s Dél-Kanadában sem találják az emberek fölöttébb édesnek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rendszeresen próbálkoznak édes borok készítésével. Tegyük rögtön hozzá: természetes úton előállított édes borok készítésével. Azaz a hiányzó napfényt eszük ágában sincs kristálycukorral pótolni, s a fagyálló is csak a gépkocsihűtőkbe, s nem a tölgyhordókba kerül, mint pár éve a burgenlandiaknál.
Hanem ha a tél hosszú, a nyár rövid, hogyan érlelhetik mégis olyan édesre a szőlőt a szegény kanadaiak, hogy abból aztán édes bort tudjanak készíteni. A válasz pofonegyszerű. Decemberben szüretelnek, meg akkor is, ha ide nemritkán már szeptemberben megérkeznek az első fagyok, havak. A dél-kanadai pincészetek zöme a szőlő egy részét meghagyja jégbornak. Amit a hiányzó napsütés el nem intézhet, bepótolja a fagy: kiszorítja a vizet a szőlőszemekből, bennmarad viszont a cukor. Hogy az ilyen decemberi szüretek aztán mennyi bajjal-nyűggel járnak, az meg csak a jégbor készítésének egyik, s nem is legsanyarúbb oldala. Hanem a természetes fagyasztás útján nyert édes bor mennyisége csak a töredéke annak, amit normális, szeptemberi-októberi szüretkor kaphatna a bortermelő. A következtetés adódik: a jégborok pénzbeli értéke a csillagos ég magasságát közelíti. Egy-egy palack árából a honi kisnyugdíjas két-három hónapig is vígan eléldegélne. (Ebből is látható, hogy az édes élet errefelé is költséges mulatság.) Még az egy-egy kortynyi kóstoló is fejedelmi mulatságnak számít. Helye válogatja: fél-egy dollárért adnak a kétségkívül dekoratív kóstolópohárba egy kortynyi nedűt. (Tessék csak megszámolni, hány kortyocska egy deci! Ám bádoggégéjűek, tölcsér torkúak kíméljenek!) És még ebből is csak hármat kóstolhat a boldogtalan borissza egyazon helyen. Utána - legalábbis kóstolásait folytatandó - odébb kell állnia. Mehet az apostolok lován, drótszamáron a következő pincéig, amelyek szerencsére egy-két mérföldnél nincsenek messzebb egymástól. Hogy közben hány palackkal csúsztat le a kíváncsi, no és szomjas borissza a torkán, az teljességgel magánügy. De hogy a rengeteg hó ellenére sem "csúszkálnak" azok a palackok, azt személyes tapasztalataim erősíthetik. Ezekben a pincészetekben soha kapatos emberrel nem találkoztam, pedig idestova négy éve ambicionál a (most már látom megvalósíthatatlan) terv: bejárni Dél-Kanada valamennyi pincészetét. A harmincadik pinceszeren már túl vagyok, de közben újabb és újabb turistatérképekkel újabb és újabb borkörútajánlatok kerülnek hozzám, márpedig bármily nemes is a feladat, egész életemben mégsem foglalkozhatom az itteni pincék, pincészetek felfedezésével, akkor sem, ha magyar borkóstolónak lenni Észak-Amerikában, Dél-Kanadában szerfölött kellemes státus...