Simor András

- Hogyan láthat el az ember egy időben két, ennyi felelősséggel terhelt feladatot?
- Hadd toldjam meg a kérdést: mindenekelőtt azt kell tisztázni, szabad-e egyszerre két ilyen posztot betölteni. Nekem ez sok fejtörést okozott. Mások tanácsát is kikértem. Jogi és etikai szempontból egyaránt meg kellett vizsgálni az összeférhetőséget. Szakember ismerőseim megnyugtattak: a döntés semmilyen tekintetben nem kifogásolható. Ez azonban még nem elegendő. Ilyen esetekben a fizikai teherbíró képességet is ajánlatos számításba venni. Helyzetemet az könnyíti meg, hogy mindkét helyen elnökként dolgozom, de ennek eltérő a tartalma, eltérőek a követelményei.
Ami a tőzsdéhez köt, az tisztség, ami a Deloitte & Touche-hoz, az teljes munkanapot megtöltő állás. A tőzsdetanács havonta egyszer ülésezik. Ez nagyjából fél napot vesz igénybe. Nekem természetesen ott kell lennem, de ezenkívül nincs sok dolgom a tőzsdével. Hetenként még néhány órát vesz igénybe ottani elfoglaltságom. Többet alig. Itt a Deloitte & Touche-nál, ahol most beszélgetünk, teljes erőbevetést kíván és sok időt követel a munkám. A kettősséghez célszerűen alkalmazkodva szervezem napjaimat. Kialakultnak mondható ez az életformám.
- A terhelés ennek ellenére eléggé kemény lehet.
- Valóban az, de még keményebb volna, ha a tőzsde vezetése nincs annyira jó kezekben, mint amilyenek az irányítói. Teljesen megbízom bennük. Ez sokat enyhít a terhelésen.
- Mi terelte annak idején a pénzügyi pályára, érdeklődését milyen tényezők befolyásolták?
- Pályaválasztásom előzményeihez tartozik, hogy szüleim mindketten hasonló területen dolgoztak, könyveléssel, illetve könyvvizsgálattal is foglalkoztak. Ez azonban nem sorolható a mai értelemben vett pénzügyekhez. Apám és anyám inkább gazdasági, számviteli feladatokat látott el. Akkoriban még az, ami ma a pénzügyek fogalomkörébe tartozik, nálunk részben nem is létezett. Ami engem a családi indíttatáson kívül erősen motivált, az a Nemzeti Bank vonzereje. A hazai jegybank a hetvenes évek közepén határainkon túl is elismert intézmény volt. Jóformán az egyetlen, amelyről külföldön is egyöntetű elismeréssel beszéltek. Ismerőseim azt mondták: ott minden bizonnyal sokat tanulhatok. Volt azonban egy további ösztökélő erő is. Az egyetemen olyasmiről mint tőzsde, értékpapírok meg egyebek, semmit sem tanultunk. Ez tehát számomra ismeretlen terület volt. Izgattak a titkai.
- A Nemzeti Bankban csakugyan sokat tanulhatott annak ellenére is, hogy a tőzsde és az értékpapírok aligha kerültek szóba.
- Ott a bankban üzleti magatartásból kaptam mintát. Szerencsésnek mondhatom magam azért is, mert huzamosabb időt tölthettem Londonban, ahol megismerkedhettem a működő piacgazdasággal. Ráadásul egy fedél alatt dolgoztam - 30 négyzetméteres szobában - hat különböző náció képviselőivel. Ez fantasztikus tapasztalatszerzési lehetőséget nyújtott. Addig viszonylag zárt világban éltem. A nemzetközi társaságban hirtelen kinyílt a horizont, testközelből érzékeltem, más égtájakon milyen a gondolkodásmód, az életforma, az életstílus.
- Londonban mi lepte meg leginkább?
- Már a legelső napok is meglepetést kínáltak. Görög kollégámmal bementünk egy londoni vendéglőbe, és átnézve az étlapot, rendeltünk valamit. Már nem emlékszem, pontosan mit kértem külön is a pincértől. Talán valamilyen sajtot vagy fűszert a spagettire. Ezt olyan félénken adtam elő, hogy kollégám megkérdezte: miért szégyelled a dolgot, végtére itt te rendelsz, ő meg kihozza a pénzedért. Emlékszünk rá, akkoriban idehaza hogyan mentünk be - mintegy a szőnyeg alatt osonva - egy-egy üzletbe vagy étterembe. Csak amúgy halkan mertünk kérni valamit. Londonban szembesültem először azzal, ami merőben más, ha csupán könyvben olvassa az ember. A piaci világban igenis a fogyasztó az úr.
Kellemetlen meglepetés ért különben az új munkahelyi környezetben. Észre kellett vennem: azt gondolják a kollégáim, na itt van már megint egy külföldi, eltölt nálunk három-négy évet, felveszi érte a pénzt, és lógatja a lábát. Ahhoz, hogy befogadjanak, be kellett bizonyítanom, én nem semmittevésre szánom az ottani időt. Tanulni akarok és dolgozni.
- Elképzelhető, hogy rossz tapasztalataik voltak a korábbi kiküldöttekkel?
- Nem. Inkább arról van szó, hogy az oda kihelyezett számára nagy megrázkódtatás az új, vele szemben gyanakvó közeg. Érthető különben a gyanakvás, hiszen akit a tulajdonos küld ki, az feltehetően kiváltságokat élvez, nem kell gürcölnie.
- Ön viszonylag hamar beilleszkedett a londoni munkakörnyezetbe?
- Be kell vallanom, már az első év végén haza akartam jönni. Magyar főnököm szerencsére lebeszélt a menekülés tervéről. Így aztán ott maradtam, mindjobban alkalmazkodtam a követelményekhez és a végén már igen jól éreztem magam.
- Bécsi kiküldetése hogyan alakult?
- Az első év végén ott is elhatároztam: hazajövök. Akkor pedig nem volt olyan főnököm, aki rávett volna a maradásra.
- Került-e eddigi élete során szakmai válaszút elé? El kellett-e néha döntenie, váltson-e valami másra, vagy legalábbis egy adott területen belül módosítsa-e az útirányt?
- Ilyen helyzet akkor adódott, amikor 1989-ben eltávoztam a Nemzeti Bankból. Akkor valóban el kellett töprengenem azon, hogy merre induljak tovább. Biztos csak az volt: a pénzügyi pályán kívánok maradni, és lehetőleg a magánszektorban képzelem el a jövőmet. A második nagy dilemma akkor várt, amikor mostani állásomat felkínálták. A lehetőségek megsokszorozódtak. A választék nagyjából így alakult: kereskedelmi banki tevékenység, valamilyen tanácsadó cég, önálló vállalat alapítása vagy netán csatlakozás egy külföldi céghez. Gondosan mérlegeltem, mindezek közül mit részesítsek előnyben. Eléggé hosszú ideig tartott a töprengés, szeretek ugyanis hosszú távra dönteni.
- Döntéseiben milyen szerepet játszik a családja?
- Természetesen jelentős a szerepe, családom fontos helyet foglal el az életemben. Három gyerekünk van: két fiú és egy lány. Figyelembe kellett például vennem, hogy külföldi kiküldetésemért családom nem nagyon lelkesedett. Sok időt töltünk viszont együtt, közösen is utazunk vakációidőben. Gyerekeim iskoláskorúak, kilencéves a legfiatalabb, tizenhét a legidősebb.
- Van valamilyen hobbija?
- Nincs különösebb passzióm. Szeretek bridzsezni, vitorlázni, teniszezni és síelni. Sítúrákra családommal rendszeresen elmegyünk. A kirándulásokat is kedveljük, azok is közös programjaink. Jólesik várost nézni, kiállításokat megtekinteni itthon vagy külföldön.
- Korábbi munkahelyére, Ausztriába ellátogat néha?
- Éppen a napokban utazom Bécsbe. Feltétlenül megnézem az ottani újdonságot, az engem igencsak érdeklő Cézanne-kiállítást.
KAÁN JUDIT