**** KERETBEN ****
Jadviga kispárnája
Óriási érdeklődéssel várta a szakmai közönség szombaton este a Budapest Kongresszusi Központban, sikerült-e a műtét. A rendezőnő a vetítés előtt arra kérte a könyv olvasóit, hogy tekintsenek el élményeiktől, munkáját az ő saját verziójaként fogják majd fel. Nem könnyű e kérés: a könyv tágas horizontja, a három generáció által megélt, térben is szerteágazóbb, életmódban, szokásokban is szinte napjainkig ívelő sztoriból csak a fiatalabb Osztatni András és Jadvigája házasságának kivonatát kapjuk. Azt a rebbenő titokzatosságot, torkot szorító sejtelmességet, fájó és sértő bizonyossággá érő megérzést nem volt képes sem a színészi játék, sem a pazar fényképezés kifejezni, ami a könyv utolérhetetlen vonzereje.
Század eleji hangulatú képek villantják föl az 1900-as évek elejét, az első világháborús levegőt, a Tanácsköztársaságot, majd a Horthy-érát. Balogh Gábor kamerája sejtelmes suhogású selymek, reccsenve szakadó kelmékből kivillanó combok-mellek, kristályfényű poharak, kopott falusi házak és romantikus kisvárosi utcácskák gondosan megörökített képeivel hozza közel ezt az időszakot, a monarchia, a nagyhatalom végnapjait. A két fiatal "héjanászában", a más férfi iránti fizikai vágyakozás poklában fel-felbukkan a politika, a társadalomrajz is: a szlovák öntudat ébredése, amely torz formájában a románoknak tett hűségesküvel jelzi magyarellenességét. Tetten érhető a filmben a lappangó zsidózás, a városi és a nagyparaszti életmód kettőssége és ellentéte, a tótkomlósi mindennapok fárasztó és Jadviga, a világlátott, nyelveket beszélő, önállóan gondolkodó, modern nő számára fullasztó áporodottsága. Ám a hangsúly csak a szexualitásra helyeződött: puha párnák és kemény csaták színtere az ágy: erőszak és egymásra találás, imitált szeretkezéssel elodázott nászéjszaka, forró, lopott órák kéje a titkos légyotton számtalan intim pillanatot indukál. Ez - az erőszak kultusza mellett, amire ebben a filmben csak céloznak Ondris anyjának perverzitását jelezve - természetesen eladja majd a filmet. Gyönyörűen kivitelezett szeretkezések váltják egymást, ám a "tágra zárt" szemek, a kitátott szájak, a fürtök, a simogató és vadul ruhát szaggató kezek szépen komponált képeiből kevesebb több lett volna.
A színészek, Tóth Ildikó, Bodó Viktor, Csomós Mari és a többiek a poros mindennapok életét őszintén élik a vásznon, de kitágítani a szűkre szabott kört nem tudják. Kedvcsinálónak a könyvhöz, iránytűnek a korszak szétesőben lévő Nagy-Magyarországához professzionálisan megalkotott munka ez a film. Az egymásba fonódott testek gusztusosan tálalt látványa mellett, ha érintőlegesen is, de szól a barátság, az anya-fiú, apa-fiú kapcsolat fontosságáról: az alkotók éppen azt szerették volna megmutatni, milyen kilátástalan zuhanás a semmibe az, amikor valaki - Osztatni András - megbukik mindezen szerepeiben. Kerettörténet: az esküvő előtti legénybúcsú vad, részeg extázisát a templomtoronyban fokozzák a végletekig a jó barátok, s Ondris utolsó perceit is ott fent, az Istennel perlekedve tölti. Onnan lefelé már csak hűdött tagokkal, féleszméletlenségben tud lebucskázni, s haza csupán meghalni viszi hű szolgája, Gregor (Djoko Rosic).
Vállalt feladatukat az alkotók magas szinten oldották meg, talán a jegyüzérek is imáikba foglalják egy ideig Jadviga kissé összement párnácskáját.
SZ. J.
Az elszalasztott lehetőség
Bouret, a sikeres francia üzletember, aki a XVIII. század végére 42 millió frankos vagyont szerzett, fiatal - és jóval szegényebb - korában szerelmes lett a Párizs-szerte csodált szépségű színésznőbe, Jeanne-Marie Gaussinba. A férfi megrészegedve a szőkeség aranyzuhatagától - nem költő, hanem pénzember lévén - egy üres lapot adott a lánynak, rajta az aláírásával: írjon rá olyan összeget, amilyet akar. Idővel a szerelem ellangyosodott, Bouret egyre sikeresebb lett, a lány pedig megmaradt a színpadnak és a férfiaknak. Mikor aztán Bouret-nek már milliói voltak, megijedt: mi lesz, ha a bolondos színésznő akár többmilliós összeget ír a lapra? Gaussin kisasszonynak a fülébe jutottak a főadóbérlő rémüldözései, előkereste az ominózus lapot és elküldte a régi szeretőnek. Az reszketve törte fel a pecsétet. A lapon, amelyet a lány még a szerelem első lázában kitöltött, ez állt:
"Alulírott ezennel kötelezem magam, hogy Jean-Marie Gaussint holtomig szeretni fogom.
Jean Bouret"
V. É.
FORRÁS: RÁTH-VÉGH ISTVÁN: HATALOM ÉS PÉNZ
GONDOLAT KIADÓ, 1964
A Wall Street-i boszorkány
Henrietta Howland Robinson Green volt az egyetlen nő, aki a Wall Street-i pénzvilágban vezető szerephez jutott a XIX. században: vagyonát 100 millió dollárra becsülték. Tény, hogy kiváló üzleti érzékkel rendelkezett, de fösvénysége, ravaszsága, kíméletlensége, és az, hogy sem hamisítástól, sem esküszegéstől nem riadt vissza, Amerika egyik legmegvetettebb asszonyává tette.
Green massachusettsi kvéker családban született 1834-ben. Apja egy bálnavadász cég társtulajdonosa volt, és gyakran vitte magával üzleti útjaira egyetlen lányát, aki már fiatal korában a napilapok üzleti rovatait olvasta a legszívesebben. Amikor apja 1865-ben meghalt, az akkor harmincegy éves Hetty hatmillió dollárt örökölt. Nem sokkal ezután meghalt nagynénje is, és egymillió dolláros járadékot hagyott az unokahúgára. Ő azonban bírósághoz fordult, hogy a teljes - kétmillió dolláros - vagyont megszerezze. Bemutatott egy végrendeletet, amely szerint ő a vagyon örököse. Az ügy öt évig húzódott, míg az írásszakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a végrendeleten szereplő aláírás hamis.
Hetty az okirat-hamisítás vádja elől Angliába szökött. Itt feleségül ment egy milliomos selyemkereskedőhöz, Edward Henry Greenhez. Két gyermekük született. Nyolcévi külföldi tartózkodás után visszatért New Yorkba és aktív tőzsdézésbe kezdett. Amikor csak tehette, alacsony árfolyamon vásárolt - többnyire a tőzsdepánikot használta ki - és drágán adott el. Az 1906-os pánik idején komoly összegeket adott kölcsön a megszorult befektetőknek, amelyeket aztán kamatostul vissza is követelt. Gyakran előfordult, hogy ő maga hajtotta fel egyes részvények árát, hogy értéken felül eladhassa őket. Szívesen fektetett ingatlanba, helyhatósági és kormánykötvényekbe. Üzleti érzéke legendás volt.
Hetty Green híres volt fösvénységéről is. Ódivatú, kopott ruhákban járt és a zsebeiből előhúzott szendvicset vagy kekszet ette, ha megéhezett. Reggeli zabpelyhes tejét nem melegítette meg, hogy ezen is spórolhasson. Panzióban lakott, hogy ne kelljen fizetnie a magas New York-i vagyonadót. Egyszer, mikor fia térde megsérült egy szánkóbalesetben, rongyokba öltöztette, hogy fogadják egy ingyenes klinikán. Az orvos felismerte, és követelte, hogy fizessen. Green feldühödött, hazavitte a fiút és maga próbálta ellátni a sebet. A fiú lába hamarosan üszkösödni kezdett és amputálni kellett.
A férje, aki Greennél sokkal vakmerőbb spekuláns volt, 1885-ben csődbe ment, de Hetty nem volt hajlandó kifizetni az adósságait. Most látta hasznát, hogy annak idején Angliában olyan házassági szerződést kötött férjével, amely szerint a házastársak anyagilag függetlenek egymástól. Nem sokkal később elvált férjétől, és lányával élt, de igen feszült volt a viszonyuk.
Green rendszeresen járt bíróságra, mert számos rokona és üzletfele pályázott a vagyonára. Egy alkalommal, amikor az egyik peres ügyben beidézték, az akkor már multimilliomos üzletasszony kisebbfajta színjátékot rendezett: rongyos ruhában jelent meg, majd szegénységére és üldözöttségére hivatkozott. Az esküdtszék hitt neki és megnyerte a pert.
Hetty 1916-ban meghalt, vagyona pedig az 1950-es évek elejére szertefoszlott. Amikor lánya - aki akkor már a teljes vagyont birtokolta - 1951-ben örökösök nélkül meghalt, a 100 millió dolláros vagyon java részét felemésztették az adók, a megmaradt 25 millió dollárt pedig jótékonysági célokra fordították.
V. É.
FORRÁS: MICHAEL KLEPPER-ROBERT GUNTHER: 100 GAZDAG EMBER
MAGYAR KÖNYVKLUB, 1998