A házimunka ára

Bejárónők voltak, vannak és lesznek. Akiknek nincs személyes tapasztalatuk a háború előtti évekről, azok is maguk elé tudják képzelni a vidékről a városba került szolgálólányokat, nem kis részben irodalmi alkotások és filmek jóvoltából. Ki ne tudna felidézni néhány szomorú sorsú cselédlányt, akinek az életét az úrfi udvarlása vagy a nagyságos asszony szekatúrája tette tönkre? Amiről viszont nem nagyon szóltak ezek a műalkotások, az az, hogy a házimunkán kívül ezek a lányok máshoz nem nagyon értettek, így gyakorlatilag az egyetlen lehetőségük az volt, hogy cselédnek szegődtek.
Aztán "felszabadították" őket. Sokan traktorra kerültek, három műszakos gyárakban lettek munkások. A "bejárónő", "cseléd" szó pejoratív csengést kapott, a kiváltságosok szűk körén kívül még aki tehette volna, az se nagyon tartotta tanácsosnak, hogy "háztartási alkalmazottat" tartson.
Aztán "rendszert váltottunk", de az említett szavak még mindig vegyes érzelmeket váltanak ki belőlünk. Akihez bejárónő jár, az többnyire lusta, unatkozó szépasszony lehet, akinek derogál felmosni a konyhát. Sokan meg elképzelhetetlennek tartják, hogy egy idegen matasson a szobájukban vagy mossa ki a szennyesüket. Vannak olyanok is, akik egyszerűen félnek egy ismeretlent beengedni a lakásukba. Mintha még mindig képtelenek lennék annak tekinteni a "bejárónőügyet", ami: van valaki, aki eladja a munkaerejét, és van valaki, aki ezt megveszi. Töredelmesen bevallom, hogy gyermekeim születése óta mindig volt bejárónőm. És ennek nem sok köze volt a pénzhez. Csak a józan észhez. Nem igaz az, hogy a többszörösét tudom megkeresni annak, amit kifizetek, ha nem magam végzem a házimunkát. Arra gondoltam, hogy valószínűleg a gyerekek nem arra fognak majd emlékezni, hogy mindig vasalt volt a trikójuk, hanem arra, hogy mondjuk múzeumba mentünk. A "most hagyjál, mert még teregetnem kell " típusú mondatokat szerettem volna elkerülni. De ezért persze fizetni kell. Mert ára van (vagy kellene hogy legyen) a házimunkának is.
A sors úgy hozta, hogy nyugat-európai tartózkodásom első fél évében egyetlen lehetőségem volt a megélhetésre: eljártam takarítani. Büszkén mondhatom, hogy a "legjobb házakhoz voltam bejáratos". Semmi megalázót nem tapasztaltam, örültem, hogy valami bevételre tehetek szert. Nagy-Britanniában nincs "bejárónőkérdés". Vannak viszont munkavállalók és munkaadók, a szolgáltatásnak pedig meghatározott ára van. Közvetítő cégek hada áll rendelkezésre, a jelentkezőket, amennyire lehet persze, leinformálják.
Miután visszajöttünk Magyarországra, ismét szükségem lett állandó segítségre. És elkezdődött a teljesen kilátástalan harc, hogy találjak "valakit". Takarítóügynökség csak elvétve van, pedig a szakképzetlen nők nagy része munkanélküli. Hosszú ideje segélyen élő ismerősöm sértőnek találta, amikor felajánlottam, hogy segítsen be a háztartási munkába. Képtelen volt elmagyarázni, hogy mi a megalázó abban, hogy ő elvégez egy munkát, amit én különböző okok miatt nem tudok, de nekem megéri kifizetni, neki pedig szüksége van a pénzre. Ugyanakkor néhány nyugat-magyarországi pedagógusnak nem sértő a szomszédos Ausztriában "cselédkedni". Két hétvége alatt annyit keresnek, mint a havi tanári fizetésük. Ők viszont nemcsak a sokkal kisebb órabér miatt nem járnának el itthon takarítani...
FIALLA ILONA
Sokszor nehéz ízlésünknek, hangulatunknak és pénztárcánknak megfelelő éttermet vagy vendéglőt találni. Gondban vagyunk, hová vigyük üzleti partnereinket, külföldi vendégeinket, barátainkat vagy családtagjainkat. Különleges, hiánypótló kötet jelent meg a HVG kiadásában, amelyben több mint 200 magyar vendéglő került a terítékre. Magyarország legnagyobb borvidékeit, pincészeteit nemcsak bemutatja, hanem minősíti is. A könyv - magyar és angol nyelven - olyan igényes vendégek tapasztalatai alapján készült, akik kedvelői, tisztelői, de kritikusai is a terített asztalnak. E vendégek inkognitóban járták végig a kiválasztott éttermeket, amelyeket 90 szempont szerint, a vendéglátás minden részletét figyelembe véve vizsgáltak. Ilyen főbb szempont volt a környezet, a vendég fogadása, a belső tér és hangulat, az étel és ital választéka és minősége, a kiszolgálás módja, árak, számlaadás stb. A bizonyos ponthatár fölötti éttermek a HVG ê la carte kitüntető jelét is megkapták. A borkalauz beavat a borválasztás, a vásárlás, a kóstolás rejtelmeibe, és minősíti a hazai választékot. A tervek szerint a könyv minden évben meg fog jelenni.
F. I.