A Szent Korona körül kialakult viták kiindulópontja a múlt századra vezethető vissza. 1877-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter értekezletet hívott össze abból a célból, hogy tudományosan dolgozzák ki az egységes magyar származáselméletet. Az értekezleten nem tudtak megegyezni - fele-fele arányban szavaztak a két elméletre -, ezért a miniszter a következő jegyzőkönyvi nyilatkozattal zárta le a kérdést: "... miniszterként az ország érdekeit kell néznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát."
Valószínűleg Trefort Ágoston kultúrpolitikájának is köszönhető a jelenlegi helyzet, két eredetelmélet - és valószínűleg az ebből következtethető kétfajta koronaelmélet - létezik egymás mellett. A Magyar Tudományos Akadémia - a világon valószínűleg egyedülálló módon - nem foglalkozik eredetkutatással, és kizárólag a finnugor elméletet támogatja. A hivatalosan elfogadott koronatörténet a következő: ezer évnél nem régebbi, eredetileg két különálló részből állt, az alsó, úgynevezett görög és a felső, latin koronából. Jelenlegi formáját csak a XII. században nyerte el, Dukász Mihály bizánci császár műhelyében készülhetett. Esetleg a felső része lehetett Szent Istváné.
A másik elmélet hívői szerint a Szent Korona a szittya-avar-hun-magyar folytonosság egyik lehetséges bizonyítéka. Keletkezési helyének az egyik őshazát, a Kaukázus déli részét jelöli meg, a Kr. u. IV-V. században. Eredetileg is egy részből állónak tervezték. Vizsgálataik szerint a korona része volt a frank király által 795-796-ban elrabolt avar kincsnek, és 1000-ben Szent István nyomatékos kérésére szolgáltatta vissza a pápa. A közmegegyezés egészen a XVIII. századig Szent Istvánnak tulajdonította a koronát. Elgondolkodtató, hogy ugyanekkor vetődik fel a finnugor eredetelmélet is.
A Szent Korona-tan nyomait a XIII. századig vezetik vissza bizonyosan, de egyes elemei már Szent István intelmeiben is szerepelnek. Az 1222-s Aranybullában is találkozhatunk utalásokkal, amelyek szerint a királynak ellentmondani csak akkor lehet, ha megszegi a Szent Korona iránti hűségét. A XIII. században Kézai Simon kifejti a tan sarkalatos tételeit: a hatalom ősforrása a nemzet, és ő ruházza ezt át a királyra. Egy 1386. évi törvényben olvasható, hogy "az állam javát ... valamint a Szent Korona közös hasznát tartjuk szem előtt ... még ha a királyi felség akarna is ellene tenni ..." Werbőczy szerint a magyar királyi hatalom forrása a magyar nép, illetőleg annak akkori képviselői. Ebből lesz jogkiterjesztés révén minden magyar állampolgárra kiterjedő nemzetfogalom, amely magába foglalja az 1848-as, majd az 1868-as nemzetiségi törvény alapján az ország különböző polgárait. Az uralkodó - mint a Szent Korona feje - annak egyik személyi és a néppel egyenjogú alkotó eleme. Szorosan hozzátartozik a Kárpát-medence egész területe, ami egyfajta határok feletti, nemzeti összetartó erőt kölcsönöz neki. Több középkori koronatan is létezett - angol, cseh, lengyel -, de a magyart kivéve egyik se kapcsolódott valamely tényleges koronához. További eltérés, hogy mindenhol máshol az alattvalók a királyhoz hűek, nem a koronához. A magyar Szent Korona-tan tehát egyedi, önálló életet élő, a nemzeti jogfejlődést összegező és meghatározó közjogi tan. A világon egyedülállóan csak nálunk lett közjogi, azaz kötelező erővel bíró tétel, egy különleges államszemélyiség, a Szent Korona által megszemélyesítve.
Jelentős vallásos, szakrális nézetek is fűződnek hozzá, amelyek legsommásabb és legegyértelműbb megjelenésében a Szent Korona isteni eredetű. A XVIII. században bontakozott ki a Regnum Marianum (Mária országa) gondolata, amelynek gyökere Szent István legendáiban található meg. Szent István az országot a magyarok által Nagyboldogasszonyként tisztelt és ily módon az ősi hitvilággal egybekapcsolt Szűz Máriának ajánlotta fel, végleges és felbonthatatlan kapcsolatot keresve és találva Istennel. Elgondolkodtató az a tény, hogy az Apostoli Szentszék egyedül Magyarországnak engedélyezte, hogy Szűz Máriát saját nemzeti koronájával ábrázolja. Sem az angol, sem a francia vagy a német-római császár koronája számára nem engedélyezték ezt.
A 2000. év küszöbén, amikor a magyar országgyűlés napirendjére került a Szent Koronáról szóló törvény tervezete, különös fontosságot kapott az a kérdés, hogy az ezredforduló országgyűlése vajon múzeumi tárgyként, ereklyeként vagy különleges államszemélyiségként és jelképként rendelkezett-e a Szent Korona elhelyezéséről.
Az ezredvégi vitában fölvetődik a kérdés, hogy a Szent Korona-eszme nem ellentétes-e a népszuverenitás elvével. Az eszme "hívői" szerint a tanban jelen van a népfelség elve, közjogi és történelmi-politikai értékek, mint a minden állampolgárra kiterjesztett eredetileg nemesi szabadságok, nemzeti-vallási függetlenség és önkormányzatiság elve. A Szent Korona-eszme tehát nem akadálya, hanem elősegítője a demokrácia különböző formái, a népszavazásban megmutatkozó közvetlen vagy az Országgyűlés által gyakorolt közvetett demokrácia működésének, ha ez a működés a benne megtestesülő alkotmányos elvek és értékek szerint történik.
A Szent Korona-eszmével szembeni másik érv a revizionizmus és irredentizmus vádja. A tan védelmezői szerint a Szent Korona integritása mindenekelőtt a népek és népcsoportok önrendelkezését, egymás mellé rendelését, egyenjogúságát, különösen a határon túli magyar nemzetrészek önrendelkezésének kivívását és megóvását jelenti. Amint nem parancsolja hódító háborúk indítását vagy erőszak igénybevételét az elveszett területekért, ugyanúgy minden egyebet megkíván az elszakított nemzetrészek érdekében. A feudalista jelleg vágyával is sokan élnek, ami eszme védelmezői szerint azért is alaptalan, mert a király és a rendek helyett a polgári korban államfőt és minden magyar állampolgárt kell érteni.
KESSERÜ MIKLÓS
**** KERETBEN ****
A Szent Korona-tan
Magyar Állam-es Jogtörténet, egyetemi tankönyv, 1995:
"A Szent Korona tana szerint az uralkodó és a rendek együtt alkotják a Szent Korona testét, amelynek a király a feje, s a rendek a tagok. A Szent Korona tanát egy ún. Szent Korona birtoktan egészítette ki, amely szerint minden földtulajdon gyökere Magyarországon a Szent Koronától ered."
Az 1945-ig jogforrásként kezelt, 1514-ben kodifikált szokásjoggyűjtemény, Hármaskönyv:
"A birtokadományozásnak jogát és teljes hatalmát az uralkodással és országlással együtt a közösség a maga akaratából az ország szent koronájának joghatósága alá helyezte és következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta - a fejedelmet is csak a nemesek választják és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká... És az ily nemesek az imént magyarázott kapcsolat és részesedés alapján a Szent Korona tagjainak tekintendők, akik a törvényesen megkoronázott fejedelmen kívül senki más hatalmának nincsenek alávetve.
A fejedelem mindazonáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kiváltképpen az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet, hanem össze kell hívnia és meg kell kérdeznie a népet, vajon ennek az ilyen törvények tetszenek-e vagy sem?"
Benda Kálmán 1984-ben publikált véleménye szerint a koronához fűződő tanok Magyarországot kivéve sehol se kapcsolódtak egy tényleges koronához, nálunk a koronázás csak akkor volt érvényes, ha a szent koronával történt. Eckhart Ferenc jogtörténészt idézve megállapítja, hogy eltérő vonás a korona iránti hűség gondolata. A XV. századtól a magyar alattvaló már nem az uralkodóhoz, hanem a Szent Koronához hű. Rendkívül fontosnak tartja azt a különbséget, hogy a Szent Korona nevében a király és a rendek csak együtt intézkedhetnek.