A világ nagy hitelpiacain vége a válságnak - a globális szindikált hitelek volumene 2010-ben elérte a 2,92 trillió dollárt, amely komoly növekedést jelent az egy évvel korábbi 1,86 trillió dollárhoz képest. A vállalati hitelek piaca hasonló eredményt produkált, és tavaly már elérte 2,46 trillió dolláros értéket. A növekedés jelentős volt a kelet-közép-európai régióban, de nálunk azért érezhető, hogy a nemzetközi trendek lassabban "gyűrűznek be".
A válság egyik érdekes sajátossága volt, hogy a tőkepiacok hamarabb tértek magukhoz, mint a pénzpiacok, és így a vállalatfinanszírozás feladatának jó részét átvették a hagyományos hitelpiacoktól. A hitelezési csapok elzáródásával ugyanis a nagyvállalati hitelfelvevők finanszírozási igényeikkel a tőkepiacokhoz fordultak részvénykibocsátások és vállalati kötvénykibocsátások formájában. Ez a trend a válság elmúltával megfordulni látszik. A hitelezési volumenek növekedésével egyidejűleg a részvénykibocsátások és kötvénykibocsátások volumene csökkent.
A hitelpiaci kínálat élénkülésével párhuzamosan az árak csökkennek mind a befektetésre ajánlott minősítésű kategóriában, mind pedig a befektetésre nem ajánlott minősítésű kategóriában. Ez utóbbi kategóriában a csökkenés jelentősebb volt, ezen adat a hitelezési korlátok általános enyhítését jelzi. Ugyanakkor az a tény, hogy a vállalati hitelek a korábbinál nagyobb része biztosított hitel, arra utal, hogy a válság nem múlt el nyomtalanul és a bankok a korábbinál nagyobb biztonságra törekszenek.
A meginduló hitelezési aktivitáshoz a bankoknak tőkére van szükségük. A 2013-at követően hatályba lépő Bázel III. szabályok is a szavatoló tőke, a hitelezési potenciál óvatosabb kihasználására kényszerítik a pénzintézeteket. A régiónkban tetézi a tőkehiányt az a tény, hogy a kelet-európai bankpiac legnagyobb befektetői nem tartoznak Európa legtőkeerősebb hitelintézetei közé, leányvállalataiknak a meglévő tőkeellátottsággal kell számolniuk a közeljövőben.
Ez a helyzet a banki tőkét lekötő, rossz, nem teljesítő hitelportfóliók eladását gerjesztheti (ami által a bankok lekötött tőkéje felszabadul). Erre azonban még kevés példa van, mindenekelőtt azért, mert az eladó bankok vételár-várakozásai és a befektetők hozamelvárásai között szakadék húzódik.
Az ingatlanfinanszírozási piacon a nem teljesítő projekthitelek, valamint a bankok számára potenciálisan a legnagyobb fejfájást okozó jelzáloghitelek is ingatlanalapúak. A régió bankjai mintegy 40 milliárd euró értékben finanszíroztak tranzakciókat 2005-2008 között. Ez az összeg 2009-ben 3 milliárd euróra csökkent - a finanszírozás tehát elapadt. Az ingatlanpiac és az árak azonban mégsem omlottak össze. Ennek oka az, hogy az ingatlanfinanszírozók a nem teljesítő hiteleket inkább átütemezik és a probléma kezelését elhalasztják, semmint hogy a finanszírozott ingatlanokat birtokba vegyék és azokat a piacon értékesítsék. Ez a helyzet azonban értékes tőkét köt le, amit a bankok aligha engedhetnek meg maguknak közép- és hosszú távon.
Bár az euróban és svájci frankban denominált jelzáloghitelek problémája más régiós országokban sem ismeretlen, ezek nagyságrendje különösen Magyarországon aggasztó. A jelenleg fennálló, áprilisban lejáró végrehajtási moratóriumot felváltó végrehajtási kvóta, valamint a kormányprogramban is szereplő nemzeti eszközkezelő társaság felállításának késedelme, forrásainak és feladatainak csökkenése nem enged arra következtetni, hogy a magyarországi bankok gyorsan megszabadulhatnak rosszul teljesítő jelzálog-portfóliójuktól.
