BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Új adathalász módszerek

2009. augusztus 27. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén Magyarországon az előző évek tapasztalatával ellentétben csak néhány adathalász-támadásra derült fény. Az elmúlt hónapokban leginkább a Raiffeisen és az MKB nevét felhasználva próbáltak adatkérő, hamis honlapra irányító e-mailekkel pecázgatni a bűnözők. Közben a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) már tavasszal figyelmeztetett: a gazdasági válság következményeként a szervezett bűnözés kihasználhatja a munkaerőpiacról ideiglenesen kiszoruló rétegeket, az interneten minden öt másodpercben egy-egy új weboldalt fertőznek meg alantas céllal, miközben a világhálón is szolgáltatást nyújtó hazai pénzügyi intézmények nem készültek fel eléggé az internetes fenyegetésekre. A bankok meglehetősen furcsállták a PSZÁF intését, hiszen ők úgy látják: ezen a téren hazánk még a nemzetközi mezőnyhöz mérve is meglehetősen jól áll. Az IBM nemrégiben publikált tanulmánya esetleg választ adhat erre a látszólagos ellentmondásra.
A számítástechnikai világcég megállapította, hogy az elmúlt fél évben jelentősen csökkent az olyan, csalásokhoz használt e-mailek száma, amelyekben a felhasználók személyes adatait, például bankszámlaszámait vagy jelszavait próbálják megkaparintani online-bűnözők. A vállalat statisztikái az AP hírügynökség beszámolója szerint azt mutatják, hogy az elmúlt fél évben az adathalász üzenetek csupán a teljes levélszemét-forgalom 0,1 százalékát tették ki, míg tavaly ilyenkor arányuk még 0,8 százalék volt. A jelenség okát azonban egyelőre a szakértők is csak találgatják. Az IBM-nél azonban abban mindenképpen biztosak, hogy nem statisztikai hibáról van szó. Kris Lamb, a vállalat internetbiztonsági szakértője úgy vélekedik, az adathalász e-mailek száma egész egyszerűen azért esett vissza, mert a felhasználók már óvatosabbá váltak. Emellett a visszaesést okozhatta, hogy a biztonsági szoftverek, valamint a webes keresőkbe, böngészőkbe épített szűrők is nagyon sok csaláshoz használt honlapot szűrnek ki. Valószínűnek tűnik, hogy mindez arra utal: a csalók (némiképp kényszerűségből) módszert váltottak. A biztonsági szakemberek ugyanis egyre erőteljesebben figyelmeztetnek a trójai falónak hívott, legitim szoftvernek tűnő, ám valójában a felhasználó után kémkedő programok terjedése miatt. Nemrégiben a McAfee Inc. internetes biztonsággal foglalkozó cég tette közzé: a megtakarításokat vagy pluszbevételeket keresőknél az "ingyenes" szó találati oldalakon 21,3 százalék az esélye annak, hogy onnan kémprogram, spam, adathalász szoftver vagy egyéb rosszindulatú alkalmazás kerül a gépre. Ez a trend pedig fokozottan veszélyeztetheti a magyarokat. Míg ugyanis az e-mailen történő adatközlés honfitársaink attitűdjétől is teljesen idegen, abban, hogy gépükkel minden védelem nélkül szörföljenek a világhálón, sokan semmilyen kivetnivalót nem találnak. A számítógépet használó magánszemélyek közül akadnak, akik nem is hallottak például a tűzfalról.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet