BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sikeres pályáztatás

2008. december 29. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A K&H önálló pályázati igazgatósága 2008. január elején kezdte meg munkáját. Az első évben 80 pályázatot nyújtottak be az igazgatóság szolgáltatásait igénybe vevő ügyfelek, amiből eddig 45 pályázat esetében született eredmény. A pályázati igazgatóság a bank tájékoztatása szerint kiemelkedő sikeraránnyal dolgozik, hiszen az elbírált pályázatok 89 százaléka, azaz 40 pályázat nyert el valamilyen összeget. A nyertes pályázatok révén mintegy 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásra tettek szert a kis- és középvállalkozások (kkv-k). Az igazgatóság nem csupán a pályázatok elkészítésében segíti az ügyfeleit, hanem teljes körű pályázati tanácsadással is. A sikeres pályázatok magas arányának szerintük az egyik legfőbb oka a díjmentes pályázati előminősítés, ami biztosítja, hogy senki ne pályázzon meg olyan forrást, amire valamilyen okból eleve nem lehet jogosult, vagy az általa elérhető összpontszám alapján minimális esélye van a pályázat pozitív elbírálására. Az elkészített pályázati anyagok kifogástalanságát a pályázati minőségbiztosítási rendszer szavatolja, a pályázati procedúrát pedig teljes körű pályázati projektmenedzsment kíséri végig, hogy a nyertes pályázó időben és maradéktalanul le tudja hívni az elnyert támogatási összeget.
Bognár Mihály, a K&H pályázati igazgatóságának vezetője a következő évre nézve azt várja, hogy a gazdaságélénkítés jegyében jelentős könnyítések jellemzik majd a pályázati rendszereket. Mint hangsúlyozta, az már most tudható, hogy a 2007-2008-as időszakhoz képest 2009-ben és 2010-ben megduplázódik a gazdaságfejlesztésre szánt támogatások mértéke. A kedvezőtlen gazdasági környezetben a kkv-k számára több támogatott hitellehetőség is megnyílik, és ezzel párhuzamosan a vissza nem térítendő támogatások feltételei és elérhetősége tovább javul, a pályázati piac élénkülését előidézve. Bognár arra számít, hogy azok a kkv-k, amelyek nem halasztják el beruházásaikat a következő évben, nagyobb mértékben szeretnének igénybe venni vissza nem térítendő támogatásokat.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet