A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - az előző évek gyakorlatának megfelelően - közzétette, munkájában mely prioritásokat tart fontosnak a következő évben. A figyelem középpontjában az első helyen az ideihez hasonlóan a likviditás áll. Mint erről kiadott tájékoztatójukban kifejtik: a világgazdasági lassulás és a pénzügyi szektor folytatódó válsága együttes hatásaként tartósan számítani kell a szokásosnál jóval magasabb kockázati felárra, illetve a szűkös likviditásra és finanszírozási lehetőségekre, különösen a deviza- és a hosszabb lejáratú források esetében. Nem zárható ki a pénz- és tőkepiaci bizalomhiány időközönkénti újbóli gyors és jelentős mértékű növekedése sem. A likviditási problémák a PSZÁF szerint felvetik annak a lehetőségét is, hogy az egyes csoporttagok között olyan transzferekre kerülhet sor, melyek során a nem betétgyűjtő intézményektől történik elvonás a betétgyűjtők részére, ami előbbieknél további, más jellegű problémákat okozhat. A felügyelet szerint a jelenlegi válsághelyzetben - többek között - azt is meg kell vizsgálni, hogy a pénzügyi intézmények korábbi üzleti modellje mennyire tartható fenn, milyen változások szükségesek az egyes intézmények stratégiájában. Hangsúlyozzák azt is, hogy a fennálló helyzetben számítani kell a magyar pénzügyi szektor hitelkockázatainak növekedésére, változatlanul jelentős piaci kockázatok mellett.
